Amerikai istenek [American Gods - hu]

A W útra küldték őket.

Hinzelmann, Brogan és Árnyék egy befagyott patak partján haladtak. Indulás előtt minden csoport kapott egy kis kézi adóvevőt.

A felhők alacsonyra ereszkedtek és szürke volt a világ. Az elmúlt harminchat órában nem esett a hó. A ropogó hótakaró csillogó fehérségében élesen kirajzolódtak a lábnyomok.

Az őszülő halántékú, vékonyka bajuszt viselő Brogan egy nyugalmazott ezredesre emlékeztetett. Ő vezetett, és közben elmesélte Árnyéknak, hogy nyugdíjas gimnáziumigazgató.

— Én sem leszek már fiatalabb. Manapság néha tanítok, megrendezem az iskolai színdarabot — amúgy is mindig ez volt az év csúcspontja —, olykor vadászgatok, meg van egy kis kunyhóm a Pike-tónál és túl sok időt töltök ott. — Amikor kiszálltak a kocsiból, még hozzátette: — Egyrészt szeretném, ha megtalálnánk. De ami azt illeti, ha valaki rábukkan a kislányra, nagyon örülnék, ha nem mi lennék azok. Érti, mire gondolok, nem?

Árnyék tökéletesen értette, mire gondol.

Nem sokat beszéltek. Mentek az erdőben és azt nézték, látnak-e vörös anorákot, zöld kesztyűt, kék sapkát vagy fehér testet. Brogan időnként kapcsolatba lépett Chad Mulligannel az adóvevő segítségével.

Ebédidőben csatlakoztak a többiekhez, és hotdogot ettek és forró levest ittak a kutatás idejére lefoglalt iskolabuszban. Valaki felhívta a figyelmet egy vörös farktollas sasra, valaki azt mondta, az inkább sólyom, de a madár elrepült és ezzel vége szakadt a vitának.

Hinzelmann elmesélt nekik egy történetet a nagyapja trombitájáról. A dolog akkor történt, amikor az öreg megpróbált játszani rajta a hidegben, a pajta mellett, ahol gyakorolni szokott, de a hangszer meg sem mukkant.

— Erre bejött a házba, és letette a trombitát a tűzhelyre, hogy kiolvadjon. Nos, a család már lefeküdt aludni, és egyszer csak elkezdtek jönni a trombitából a kiolvadt hangok. Nagyanyám úgy megijedt, hogy majdnem meghalt ott helyben.

A délután eredménytelen volt, lehangoló és alig akart véget érni. Lassan kifakult a világból a fény: megrövidültek a távolságok, indigókékre sötétedett a táj, és a szél majdnem lemarta az arcukról a bőrt. Amikor már túl sötét volt a kutatáshoz, Mulligan rádión lefújta a további keresést aznap estére, aztán mindenkit felszedtek és elfuvaroztak a tűzoltóságra.

A tűzoltóság épülete mellett állt a Szarvasitató Kocsma, ahol aztán a kutatócsoport legtöbb tagja kikötött. Mindenki fáradt volt és kedvetlen, és arról beszélgettek, milyen hideg lett, meg arról, hogy néhány nap múlva Alison úgyis felbukkan, és nem is sejti majd, mennyi gondot okozott mindenkinek.

— Ne ebből ítélje meg a várost — mondta Brogan. — Rendes hely ez.

— Lakeside a legrendesebb város itt északon — mondta egy csinos nő, akinek Árnyék nem emlékezett a nevére, már ha egyáltalán bemutatkoztak egymásnak. — Tudja, hány munkanélküli él Lakeside-ban?

— Nem — felelte Árnyék.

— Kevesebb mint húsz — mondta a nő. — Ötezernél több ember él a városban meg a környékén. Lehet, hogy nem vagyunk gazdagok, de mindenki dolgozik. Nem úgy, mint a bányavárosokban, északkeleten — a legtöbb kísértetvárossá vált. Az agrárvárosokat a tejárak csökkenése vagy disznók alacsony ára ölte meg. Tudja, mi a leggyakoribb halálozási ok a középnyugati gazdálkodók között?

— Öngyilkosság? — Árnyék csak tippelt.

A nő szinte csalódottnak tűnt.

— Igen, az. Végeznek magukkal. — Megcsóválta a fejét, majd folytatta. — Túl sok város van errefelé, amit kizárólag a vadászok és a nyaralóvendégek tartanak el, mert beszedik tőlük a pénzt, és néhány trófeával meg szúnyogcsípéssel gazdagabban küldik őket haza. Aztán vannak a multik városai, ahol minden csúcsszuper, amíg a Wal-Mart fel nem számolja az elosztóközpontot vagy a 3M fel nem hagy a CD-gyártással, mert akkor hirtelen ott ül egy csomó ember, aki képtelen fizetni a kölcsönöket. Elnézést, de nem hallottam a nevét.