Amerikai istenek [American Gods - hu]

Hosszú út volt és a foglyok rettenetesen szenvedtek, és a legénységnek sem volt kellemes, bár régen megtanulták már, hogyan keményítsék meg szívüket, és úgy tettek, mintha csak gazdálkodók lennének, akik élő állatot szállítanak a vásárra.

Kellemes, balzsamos idő volt, amikor horgonyt vetettek Bridgeportban, Barbados szigetén, és a hajóhoz küldött lapos csónakokban partra szállították, aztán a piactérre hajtották a foglyokat, ahol némi ordítozás után, husángok segítségével sorokba rendezték őket. Sípszó harsant, és a piacteret elözönlötték a vizslató pillantású, tapogató, vörös arcú emberek, akik mindvégig kiabáltak, vizsgálgattak, alkudoztak és morogtak.

Itt választották el egymástól Wututut és Agasut. Olyan gyorsan történt — egy nagydarab férfi szétfeszítette Agasu száját, megnézte a fogait, megtapogatta a karizmait, biccentett, és két másik ember elrángatta a testvére mellől. Nem küzdött. Wututura nézett, és odakiáltott neki: „Légy bátor!”. A lány bólintott, aztán a világot homályos foltokká mosták a könnyei, és jajgatni kezdett. Együtt ikrek voltak, varázserejű, nagy hatalmú lények. Külön-külön csak szenvedő gyerekek.

Wututu ezután csak egyszer találkozott a testvérével, és akkor sem a földi életben.

Lássuk, mi történt Agasuval. Először elvitték egy ültetvényre, ahol fűszert termesztettek, azután minden álló nap megkorbácsolták azért, amit elkövetett és azért is, amit nem követett el, megtanítottak neki néhány angol szót, és fekete bőre miatt elkeresztelték Tinta Jacknek. Amikor megszökött, kutyákkal eredtek a nyomába, visszavitték és vésővel vágták le az egyik lábujját, hogy soha ne felejtse el a leckét. Megpróbálta halálra éheztetni magát, de amikor visszautasította az ennivalót, kiverték az elülső fogait és addig nyomták belé a zabkását, amíg nem maradt más választása, mint lenyelni az ételt vagy megfulladni.

Már azokban az időkben is jobban szerették a rabszolgaságban született munkaerőt, mint az Afrikából hozott embereket. A szabadon születettek megpróbáltak megszökni vagy meghalni, és ez mindenképpen a haszon rovására ment.

Amikor Tinta Jack tizenhat éves volt, több másik rabszolgával együtt eladták egy cukornádültetvényre, St. Domingue-ra. A nagydarab, törött fogú rabszolgát itt Jácint névre keresztelték. Ezen az ültetvényen találkozott egy öregasszonnyal a falujából — régebben cseléd volt, de aztán túl bütykös és köszvényes lett a keze —, aki elmondta neki, hogy a fehérek szándékosan szórják szét az ugyanabból a faluból, városból vagy vidékről származó rabszolgákat, nehogy felüsse a fejét a lázadás vagy az elégedetlenség. Nem szerették, ha a rabszolgák a saját nyelvükön beszélgettek egymással.

Jácint megtanult egy keveset franciául és megismerte a katolikus egyház néhány tanítását. Minden nap kiment cukornádat vágni, jóval napfelkelte előtt, és napnyugta után tért vissza.

Született néhány gyereke. A szigorú tiltás ellenére a hajnali órákban több társával együtt kiosont az erdőbe, ahol kalindát táncoltak és dalokat énekeltek Damballa-Wedónak, a fekete kígyó alakjában mutatkozó kígyóistennek. Agasu énekelt Elegbának, Ogunak, Shangónak, Zakának és még sok más istennek, akiket a rabszolgák hoztak magukkal a szigetre, a gondolataikban és a szívük legmélyén.

St. Domingue cukornádültetvényén kevés rabszolga élt tíz évnél többet. Abban a kevéske szabad időben, ami jutott nekik — két óra a déli hőségben és öt óra az éjszaka sötétjében (tizenegytől négyig) —, gondoskodniuk kellett saját ennivalójukról (mert uraik nem adtak nekik enni, mindössze kiutaltak néhány apró parcellát, amit maguknak kellett gondozniuk), és ebben a kevés időben tudtak csak aludni és álmodni. De még így is találtak rá alkalmat, hogy ilyenkor összegyűljenek, énekeljenek, táncoljanak, meg az isteneiknek hódoljanak. A szigetnek termékeny talaja volt, és mélyen meggyökereztek benne Dahomey, Kongó meg Nigéria istenei, akik mind nagyra nőttek, terebélyesedni kezdtek és szabadságot ígértek azoknak, akik nekik hódoltak az erdő mélyén.