Amerikai istenek [American Gods - hu]

Árnyék nyögött valamit, ami akár egy „Helló” is lehetett, és a nő megint rámosolygott. Árnyék úgy érezte magát, mint akit telibe kapott a fényszóró sugara — az orvvadászok lőnek így szarvast, amikor az állat mozdulni sem bír a hirtelen fényáradatban. Innen is érezte a nő parfümjének illatát, a jázmin, lonc, édes tej és női bőr bódító aromáját.

— Mi a pálya? — kérdezte Szerda.

A nő — Easter — mély torokhangon felnevetett, jóízűen és örömmel. Hogyan lehetne nem kedvelni valakit, aki így nevet?

— Minden rendben — felelte. — Mi a helyzet veled, vén farkas?

— Abban reménykedem, hogy magam mellé állíthatlak.

— Az idődet vesztegeted.

— Legalább hallgass meg, mielőtt elküldesz.

— Semmi értelme. Ne erőlködj.

A nő Árnyékra pillantott.

— Foglalj helyet és kóstold meg az ennivalót. Tessék, itt egy tányér, rakd meg alaposan. Mindegyik nagyon finom. Tojás, sült csirke, currys csirke, csirkesaláta, ez meg itt lapin… igazából nyúl, de nincsen csodálatosabb a hideg nyúlhúsnál, abban a lábosban meg nyúlpaprikást találsz — de mondd csak, miért is nem szedek neked egy adagot? — Ezzel felkapott egy műanyag tányért, megrakta ennivalóval és átnyújtotta Árnyéknak. Aztán Szerdára nézett. — Kérsz valamit? — kérdezte.

— Rendelkezz velem, drágám — felelte az.

— Te — mondta neki a nő —, akkora seggfej vagy, hogy nem is értem, miért nem folyik kaka a füledből. — Üres tányért lökött Szerda elé. — Szolgáld ki magad.

A nő háta mögött ragyogó délutáni nap fénye platinaszín glóriát varázsolt köré.

— Árnyék — mondta, miközben élvezettel rágcsált egy csirkelábat. — Milyen aranyos név. Miért hívnak Árnyéknak?

Árnyék megnedvesítette az ajkát.

— Sráckoromban — mondta — mi, vagyis az anyám meg én, mi, vagyis ő, szóval amolyan titkárnő volt egy csomó amerikai nagykövetségen, és városról városra költöztünk Észak-Európában. Aztán megbetegedett és korán nyugdíjba kellett vonulnia, ezért visszajöttünk az Államokba. Sosem tudtam, mit mondjak a többi gyereknek, ezért mindig kiszúrtam magamnak a felnőtteket és koslattam utánuk, szótlanul, mint egy árnyék. Gondolom, társaságra vágytam. Nem tudom. Elég kicsi gyerek voltam.

— Megnőttél — mondta a nő.

— Igaz — mondta Árnyék. — Megnőttem.

A nő visszafordult Szerdához, aki hideg gumbolevest kanalazott.

— Ez az a fiú, aki mindenkit annyira felbosszantott?

— Hallottál róla?

— Nyitott füllel járok — mondta a nő. Aztán Árnyék felé fordulva hozzátette: — Jobb, ha távol tartod magadat tőlük. Túl sok titkos társaság működik a világban, és ezek nem hűségesek senkihez, és nem szeretnek semmit. Akár a kormánynak, akár a multiknak dolgoznak, de lehetnek függetlenek is, attól még ugyanolyan mind. Vannak köztük teljesen amatőrök és rendkívül veszélyesek. Hé, vén farkas, hallottam egy viccet a minap, biztosan tetszeni fog. Honnan tudhatjuk, hogy a CIA-nak semmi köze nem volt a Kennedy-gyilkossághoz?

— Ismerem — mondta Szerda.

— Kár. — A nő figyelme visszatért Árnyékra. — De a fekete öltönyösök, akikkel te találkoztál, kissé mások. Ők azért léteznek, mert mindenki tudja, hogy létezniük kell. — Egy papírpohárból kihörpintette az ital maradékát, ami talán fehérbor lehetett, majd felállt. — Az Árnyék jó név — mondta. — Iszom egy mochacchinót. Gyertek.

Elindult.

— Mi lesz az ennivalóval? — kérdezte Szerda. — Nem hagyhatod csak itt.

A nő rámosolygott, a kutyás kislányra mutatott, aztán kitárta a karját, mintha megölelné az egész utcát és az egész világot.

— Legyen az övék — mondta, és ismét elindult. Árnyék és Szerda követte.

— Ne feledd — mondta Szerdának séta közben —, én gazdag vagyok. Remekül elboldogulok. Miért segítenék neked?