Amerikai istenek [American Gods - hu]
- Автор: Гейман Нил Ричард
- Год: 2003
- Язык: венгерский
- Год: Szukits Könyvkiadó
- ISBN: 963-9441-53-8
- Переводчик: Viktor Juh
- Жанр: Фэнтези
Электронная книга - «Amerikai istenek [American Gods - hu]». Краткое содержание книги:
Szerda csókot lehelt az ujjára és megérintette Easter arcát. Odahívta a pincérnőt és kifizette a kávékat. Óvatosan kiszámolta a pénzt, összehajtotta, összefogta a számlával és átnyújtotta a lánynak.
Árnyék a távozó pincérnő után szólt.
— Hölgyem! Elnézést. Ezt elejtette. — Egy tízdolláros bankjegyet emelt fel a padlóról.
— Nem — mondta a lány a kezében tartott, összehajtott pénzekre pillantva.
— Láttam, hogy elejtette, hölgyem — mondta Árnyék türelmesen. — Szerintem számolja meg.
A lány megszámolta a pénzt, értetlen arccal felnézett, aztán azt mondta:
— Jesszus. Igaza volt. Sajnálom. — Elvette Árnyéktól a tízdollárost és elment.
Easter kikísérte őket az utcára. Kezdtek tompulni a fények. Biccentett Szerdának, aztán megérintette Árnyék kezét.
— Miről álmodtál tegnap éjjel?
— Mennydörgésmadarakról — felelte Árnyék. — A koponyák hegyéről.
A nő bólintott.
— És tudod, kinek a koponyái voltak?
— Hallottam egy hangot — mondta Árnyék. — Álmomban. Elárulta nekem.
A nő biccentett és várt.
És Árnyék azt mondta:
— Az enyémek voltak. Az én régi koponyáim. Ezer és ezer.
A nő Szerdára nézett.
— Szerintem ő egy őriző. — Széles mosolyt küldött Árnyék felé. Aztán megveregette a karját és elindult. Árnyék sokáig nézett utána, és megpróbált — nem sok sikerrel — nem gondolni a nő egymáshoz dörzsölődő combjaira.
Amikor már a taxiban ültek és a repülőtér felé hajtottak, Szerda Árnyékhoz fordult.
— Mi a fene volt ez a tíz dollárral?
— Kevesebbet fizettél neki. Az ő fizetéséből vonták volna le.
— És mi a francnak érdekel ez téged? — Szerda őszintén dühösnek tűnt.
Árnyék elgondolkodott.
— Hát, én sem szeretném, ha valaki ezt tenné velem — mondta végül. — Nem csinált semmi rosszat.
— Nem? — Szerda a levegőbe bámult, valahová maga elé, aztán folytatta. — Hétéves korában bezárt egy kismacskát a szekrénybe. Napokig hallgatta, hogyan miákol. Amikor elhallgatott, kivette a szekrényből, cipősdobozba tette és elásta a hátsó udvaron. Egyszerűen el akart temetni valamit. Minden munkahelyén következetesen lop. Általában kisebb összegeket. Tavaly meglátogatta a nagyanyját az öregek otthonában, ahová bezárták az öregasszonyt. A nagyanyja éjjeliszekrényéről elemelt egy régi aranyórát, aztán besurrant egy csomó másik szobába is, és kisebb pénzösszegeket meg személyes ingóságokat lopott el a nyugdíjas éveiket élő, lassan leépülő emberektől. Amikor hazaért, nem tudta, mihez kezdjen velük, megijedt, hátha megtalálják, ezért a pénz kivételével minden mástól megszabadult.
— Értem már — mondta Árnyék.
— Ezen kívül tünetmenetes trippere van — folytatta Szerda. — Gyanítja, hogy esetleg fertőzött, de nem tesz semmit ellene. Amikor az előző barátja megvádolta, hogy tőle kapta el a betegséget, megsértődött és azóta nem hajlandó találkozni a fiúval.
— Ezt már nem kellett volna — tiltakozott Árnyék. — Már mondtam, hogy értem. Ezt bárkivel meg tudnád tenni, igaz? Fel tudnád sorolni a rossz tulajdonságaikat.
— Persze — bólintott Szerda. — Mindenki ugyanazt csinálja. Esetleg azt hiszik, hogy egyedi, különleges bűnöket követnek el, de az esetek legnagyobb részében ezek kicsinyes, ismétlődő bűnök.
— És ez feljogosít arra, hogy ellopj tőle tíz dollárt?
Szerda kifizette a taxist; aztán besétáltak a repülőtérre és megkeresték a kaput. Még nem lehetett beszállni. Szerda azt mondta:
— Mi mást tehetnék? Nem áldoznak nekem bikát meg kost. Nem ajánlják fel a gyilkosok és rabszolgák felakasztott, hollóvájta tetemét. Ők teremtettek. Aztán elfelejtettek. Most visszaszerzek tőlük valamicskét. Szerinted ez igazságtalan?
— A mamám mindig azt mondta, hogy „Az élet igazságtalan” — felelte Árnyék.
— Természetesen — bólintott Szerda. — A mamák mindig ilyesmiket mondanak, meg azt, hogy „Ha a barátaid kútba ugranának, te is utánuk ugranál?”
— Te átvágtad tíz dollárral, én adtam neki tíz dollárt — mondta Árnyék konokul.
— Ezt kellett tennem.
A hangosbeszélő bejelentette, hogy a beszállás megkezdődött. Szerda felállt.
— Bár minden döntésed ilyen egyszerű lenne — mondta.
A hideghullám gyengülni kezdett, mire a hajnali órákban Szerda kitette Árnyékot a lakás előtt. Lakeside-ban még mindig fertelmesen hideg volt, de már nem hihetetlenül hideg. Amikor áthajtottak a városon, az M&I Bank oldalára szerelt jelzőtáblán a 3:30 és a -20 °C villogott felváltva.
Délelőtt fél tíz volt, amikor Chad Mulligan seriff bekopogtatott Árnyék ajtaján és megkérdezte, ismer-e egy Alison McGovern nevű lányt.
— Nem hinném — mondta Árnyék álmosan.
— Van itt egy fénykép róla — mondta Mulligan. Árnyék azonnal felismerte a képen látható arcot: a kék fogszabályzós lány volt, akit a barátnője az Alka Seltzer pezsgőtabletták és az orális szex összefüggésére okított.
— Ja, persze. Oké. Azzal a busszal jött, amivel én érkeztem a városba.
— Merre járt tegnap, Ainsel úr?
Árnyék körül tótágast állt a világ. Tudta, hogy nem követett el semmi rosszat. (Megszegted a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit és álnevet használsz — suttogta egy nyugodt hang a fejében. — Ez talán nem elég?)
— San Franciscóban — felelte. — Kaliforniában. A bácsikámnak segítettem leszállítani egy baldachinos ágyat.
— Tud nekem mutatni egy jegyet? Vagy valamit hasonlót?
— Persze. — Mindkét beszállókártya a farzsebében volt. — Miről van szó?
Chad Mulligan szemügyre vette a beszállókártyákat.
— Alison McGovern eltűnt. A Lakeside Állatmenhelyen dolgozott szabad idejében. Megetette az állatokat, megsétáltatta a kutyákat. Suli után mindig ott töltött pár órát. Szóval. Dolly Knopf, az állatmenhely vezetője este mindig hazavitte kocsival. Alison tegnap nem érkezett meg.