Amerikai istenek [American Gods - hu]
- Автор: Гейман Нил Ричард
- Год: 2003
- Язык: венгерский
- Год: Szukits Könyvkiadó
- ISBN: 963-9441-53-8
- Переводчик: Viktor Juh
- Жанр: Фэнтези
Электронная книга - «Amerikai istenek [American Gods - hu]». Краткое содержание книги:
— Ainsel — mondta Árnyék. — Mike Ainsel. — Helyi főzésű, patakvízből készült sört ivott. Finom volt.
— Callie Knopf vagyok — mondta a nő. — Dolly húga. — Az arca még mindig piros volt a hidegtől. — Szóval csak azt akartam mondani, hogy Lakeside szerencsés. Itt mindenből van egy kicsi — mezőgazdaság, könnyűipar, turizmus, mesteremberek. Meg jó iskolák.
Árnyék zavartan pillantott a nőre. Valahogyan üresen csengtek ezek a szavak. Mintha egy ügynököt, egy jó ügynököt hallott volna, aki hitt ugyan a termékben, amit árusított, de mégis mindent megtett volna, hogy az összes kefét vagy az egész sorozat lexikont megvásárolják tőle. A nő valószínűleg észrevette az arckifejezését.
— Elnézést — mondta. — Ha az ember nagyon szeret valamit, állandóan csak arról akar beszélni. Maga mivel foglalkozik, Ainsel úr?
— A nagybátyám antik holmikkal kereskedik szerte az országban. Velem cipelteti a nagy és nehéz dolgokat. Jó munka, de nem állandó. — A bár üdvöskéje, egy fekete macska bukkant fel Árnyék lábánál, és a csizmájához dörgölte a fejét. Aztán felugrott mellé a padra és elaludt.
— De legalább sokat utazik — mondta Brogan. — Csinál még valamit ezenkívül?
— Van maguknál nyolc darab negyeddolláros? — kérdezte Árnyék. Brogan a zsebébe túrt apróért. Talált öt negyeddollárost és Árnyék elé csúsztatta őket. Callie Knopf hozzátett még hármat.
Árnyék két sorba rendezte az érméket. Aztán szinte hibátlanul megcsinálta azt a trükköt, amikor úgy tett, mintha a falapon keresztül dobálná át a pénz felét az egyik kezéből a másikba.
Ezután a jobb kezével felmarkolta a nyolc pénzdarabot, baljával megfogott egy szalvétával letakart, üres vizespoharat, és úgy tett, mintha a jobb kezéből sorban eltűnnének a pénzek és hallható csörrenéssel megjelennének a letakart pohárban. Utána szétnyitotta üres jobb tenyerét, és a szalvétát lerántva megmutatta nekik a pénzeket a pohárban.
Visszaadta nekik a pénzeket — hármat Callie-nek, ötöt Brogannak —, aztán Brogan kezéből kivett egy érmét, akinél így csak négy maradt. Ráfújt a pénzre, ami egycentessé változott, majd átnyújtotta Brogannak, aki megszámolta a negyeddollárosokat, és megrökönyödve tapasztalta, hogy mind az öt darab nála van.
— Maga egy Houdini! — recsegte Hinzelmann elégedetten. — Az biztos!
— Csak egy amatőr — mondta Árnyék. — Sokat kell még tanulnom. — De azért feltámadt benne egy árnyalatnyi büszkeség. Ez volt az első felnőtt közönsége.
Hazafelé menet beugrott a boltba, hogy vegyen magának egy doboz tejet. A kasszánál álló, gyömbérszín hajú lány ismerősnek tűnt. Szeme karikás volt a sírástól. Az arcát elborították a szeplők.
— Én ismerlek téged — mondta neki Árnyék. — Te vagy… — és majdnem azt mondta, hogy a pezsgőtablettás lány, de elharapta a mondatot, és inkább másképpen fejezte be: — Te vagy Alison barátnője. A buszon találkoztunk. Remélem, semmi baja nem lesz.
A lány szipogva bólintott.
— Én is. — Kifújta az orrát, és a ruhája ujjába tűrte a zsebkendőt.
A kitűzőjén a következő felirat állt: SZIA! SOPHIE VAGYOK! KÉRDEZZ CSAK MEG, HOGYAN FOGYHATSZ 10 KILÓT EGY HÓNAP ALATT!
— Egész nap őt kerestük. Még nem találtuk meg.
Sophie biccentett, és visszanyelte a könnyeit. Elhúzta a tejesdobozt a leolvasó előtt, és a gép csipogva kiírta az árát. Árnyék átnyújtott két dollárt.
— Elmegyek ebből a rohadt városból — szólalt meg hirtelen a lány elfúló hangon. — Elköltözöm a mamámhoz Ashlandbe. Alison elment. Sandy Olsen tavaly tűnt el. Jo Ming tavalyelőtt. Mi van, ha jövőre én leszek a következő?
— Azt hittem, Sandy Olsent az apja vitte magával.
— Igen — mondta a lány keserűen. — Azt meghiszem. Jo Ming meg elköltözött Kaliforniába, Sarah Lindquistnek pedig hegymászás közben veszett nyoma, és soha nem találták meg. Tökmindegy. Ashlandbe akarok menni.
Nagy levegőt vett, és egy percig bent tartotta. Aztán váratlanul Árnyékra mosolygott. Semmi hamisság nem volt ebben a mosolyban. Egyszerűen azt mondták neki, hogy így kell mosolyognia, ha valaki fizet az áruért. Szép napot kívánt. Aztán az Árnyék mögött álló nőhöz fordult, és elkezdte kipakolni a megrakott bevásárlókocsit.
Árnyék fogta a tejet, beszállt a kocsiba, aztán elindult hazafelé, elhajtott a benzinkút meg a jégre tolt roncs mellett, át a hídon, és megérkezett a házhoz.
Volt egyszer egy lány, akit eladott a nagybátyja, írta Ibis úr tökéletesen gömbölyödő betűkkel.
Ennyi a mese — a többi csak részlet.
Vannak történetek, amelyeket elegendő valódi átérzéssel hallgatni, és rögtön mély sebet ejtenek rajtunk. Mint például? Tessék, itt egy jó ember, aki mind a saját értékítélete, mind a barátai felfogása szerint jó ember: hűséges és őszinte a feleségéhez, imádja és mindennel elhalmozza a kisgyerekeit, törődik az ország sorsával, a lehető legjobban végzi a munkáját. Azaz hatékonyan és jólelkűen zsidókat küld a halálba: élvezi a zenét, ami a háttérben szól megnyugtatásképpen, és mindig figyelmezteti a zsidókat, ne feledkezzenek meg az azonosító számukról, amikor a zuhanyzóba mennek — mindig elmondja nekik, hogy sokan elfelejtik a számukat, aztán más ruháját veszik fel, amikor kijönnek a zuhanyzóból. Ez megnyugtatja a zsidókat. Létezik élet a zuhanyzó után, mondogatják magukban. Emberünk minden részletében felügyeli a folyamatot, amíg a holttestek a kemencébe nem kerülnek — ha van valami, ami miatt rosszul érzi magát, az, hogy még mindig hatással van rá az elgázosítás. Tudja, ha igazán jó ember lenne, nem érezne mást, csak színtiszta gyönyört, hiszen a világ végre megszabadul a kártevőktől.