Amerikai istenek [American Gods - hu]

— Közöltem Darrennel, hogy ha nem vigyáz, lesittelem éjszakára. Egy pillanatra azt hittem, megüt, de annyira nem volt részeg. Elvittem a kamionparkolóba, a város déli végén és közöltem vele, hogy tűnés. Bántotta már eleget azt az asszonyt… másnap elment.

— Két héttel később Sandy eltűnt. Nem szállt fel az iskolabuszra. A legjobb barátainak azt mondta, hogy hamarosan találkozik a papájával, meg Darren valami különleges, tuti ajándékot hoz neki a floridai karácsonyért cserébe. Azóta nem látta senki. Az ilyen gyerekrablás a legkeményebb dió. Nehéz dolog megtalálni egy srácot, aki nem akarja, hogy megtalálják, nem igaz?

Árnyék azt felelte, hogy igaz. De észrevett valami mást is. Chad Mulligan szerelmes volt Marguerite Olsenbe. Vajon tisztában van vele, hogy ez mennyire nyilvánvaló?

Mulligan még egyszer kihúzott az útra, és villogó lámpákkal leállított néhány kamaszt, akik hatvannal mentek. Nem bírságolta meg őket, „csak jól rájuk ijesztettem, a mindenit.”

Aznap este Árnyék a konyhaasztalnál ülve megpróbált egycentessé változtatni egy ezüstdollárt. A trükköt a Bámulatos otthon! illúziókban találta, de az instrukciók dühítően ködösek és használhatatlanok voltak. Minden második mondat úgy szólt, hogy „ekkor tüntessük el az egycentest a szokásos módszerrel”. Vajon ebben a környezetben mi lehet a „szokásos módszer”? Ejtse a másik kezébe? Csúsztassa az ingujjába? Kiáltson fel, hogy „Jajj istenem, egy oroszlán!”, aztán dugja a zsebébe a pénzt, amíg a közönség másfelé figyel?

Feldobta és elkapta az ezüstdollárt — eszébe jutott a hold meg a nő, akitől az érmét kapta —, aztán kipróbálta a bűvésztrükköt. Nem akart működni. Átsétált a fürdőszobába, kipróbálta a tükör előtt és meggyőződött róla, hogy így egyszerűen nem működhet. Felsóhajtott, eltette a pénzt és letelepedett a díványra. Az olcsó rongy szőnyeggel betakargatta a lábát és kinyitotta a Feljegyzések Lakeside város tanácsüléseiről 1872-1884 között című kötetet. A két hasábba szorított betűk szörnyen aprók, szinte olvashatatlanok voltak. Átlapozta a könyvet, megnézte a korabeli fényképek reprodukcióit és a városi tanács egyes képviselőiről készült portrékat: bozontos pofaszakállakat, agyagpipákat, kopott és csillogó kalapokat látott, illetve néha különösen ismerős arcokra bukkant. Nem érte váratlanul, hogy az 1882-es városi közgyűlés titkára egy pocakos férfi, bizonyos Patrick Mulligan volt: borotvált arccal és tíz kilóval karcsúbban kiköpött mása lett volna Chad Mulligannek, az… ükunokájának talán? Kíváncsi volt, vajon Hinzelmann pionír nagyapja szerepel-e a képeken, de végül úgy tűnt, nem volt tagja a testületnek. Miközben egyik fényképről a másikra ugrott, egyszer mintha megpillantotta volna a Hinzelmann nevet, de amikor visszalapozott, már nem találta meg, és az apró betűktől megfájdult a feje.