Amerikai istenek [American Gods - hu]

Egy elutasító arckifejezésű nő, aki összeszorított, karmazsinszín szájjal ült ott, csípős hangon megkérdezte, tud-e segíteni valamiben.

— Azt hiszem, be kellene iratkoznom — felelte Árnyék. — És mindent tudni akarok a mennydörgésmadarakról.

Az Amerikai bennszülöttek hitvilága és hagyományai jelzetű polcot az egyik toronyban találta meg. Leemelt néhány könyvet és leült az ablak mellé. Perceken belül megtudta, hogy a mennydörgésmadarak a legendák gigászi madarai, hegycsúcsokon élnek, ők hozzák a villámokat, és szárnycsapásaikkal mennydörgést kavarnak. Az is ott állt, hogy néhány törzs szerint a mennydörgésmadarak teremtették a világot. Fél óra múlva sem tudott meg ennél többet, és egyik könyv tárgymutatójában sem szerepeltek a saskövek.

Az utolsó könyvet tette vissza a polcra, amikor megérezte, hogy valaki figyeli. Kicsi, komoly arc lesett rá a súlyos polcok közül. Amikor odanézett, az arc eltűnt. Hátat fordított a fiúnak, aztán óvatosan körülpillantott: megint figyelték.

A Szabadság-érme a zsebében volt. Elővette, jobb kezébe fogta és felemelte, hogy a fiú is jól lássa. Eltüntette a bal tenyerében, megmutatta, hogy mindkét keze üres, a bal kezét a szájához emelte, köhögött egyet és a pénzt a bal tenyeréből a jobbjába ejtette.

A fiú elkerekedett szemmel bámult rá, aztán eliszkolt, és pillanatokkal később a mosolytalan arcú Marguerite Olsennel tért vissza, aki gyanakodva mérte végig Árnyékot.

— Üdv, Ainsel úr. Leon azt mondja, varázsolt neki.

— Apró szemfényvesztés, asszonyom, semmi több. Most jut eszembe, még meg sem köszöntem a tanácsát. Azóta olyan meleg van nálam, hogy meg lehet sülni.

— Az jó. — A nő jeges arckifejezése cseppet sem enyhült.

— Szép ez a könyvtár — mondta Árnyék.

— Gyönyörű épület. De a városnak valami sokkal hatékonyabbra és kevésbé szépre van szüksége. Meglátogatja a kiárusítást odalent?

— Nem terveztem.

— Hát pedig megtehetné. Jótékony célokat szolgálna vele.

— Semmiképpen sem fogom elmulasztani.

— Kimegy a folyosóra, aztán le a lépcsőn. Örülök, hogy találkoztunk, Ainsel úr.

— Szólítson csak Mike-nak.

A nő szó nélkül megfogta Leon kezét és elindultak a gyerekrészleg felé.

— De anya — hallotta Árnyék a kisfiú hangját —, nem szemhéj vesztés volt, akkor sem. Láttam, hogy eltűnt és utána kiesett az orrából. Láttam.

A falon lógó olajfestményről Abraham Lincoln bámult le rá. Lesétált a tölgyfából és márványból épített lépcsőn a pincébe, és belépett egy asztalokkal telezsúfolt terembe, ahol kupacokban álltak a válogatás nélkül összedobált könyvek: puhafedelesek és keményborításúak, regények és szakkönyvek, magazinok és enciklopédiák hevertek egymás mellett az asztalokon, némelyik gerinccel kifelé, némelyik nem.

Árnyék a szoba hátuljába sétált, ahol réginek látszó, bőrkötéses könyvek álltak, fehér katalógusszámmal a gerincükön.

— Maga az első ember, aki ma ebbe a sarokba téved — szólalt meg egy férfi, aki az üres ládák, zsákok és a fém pénzesdoboz mellett ücsörgött. — A legtöbben a krimiket, a gyerekkönyveket meg a romantikus regényfüzeteket viszik. Jenny Kerton, Danielle Steel, ilyesmi. — A férfi Agatha Christie egyik könyvét, az Ackroyd-gyilkosságot olvasta. — Minden, amit az asztalon lát, ötven cent, de egy dollárért hármat adunk.