Amerikai istenek [American Gods - hu]

Nebraska felett járhattak és jellegtelen reggelijüket fogyasztották, amikor Árnyék megszólalt.

— A feleségem — mondta.

— Aki meghalt.

— Laura. Nem akar halott maradni. Ő mondta. Miután kiszabadított a vonatból.

— Ilyen egy jó feleség. Kimenekít a szörnyűséges fogságból és végez mindazokkal, akik bántottak téged. Igazán nagy becsben kellene tartanod, Ainsel öcsém.

— Igazán élni akar. Meg tudjuk tenni? Lehetséges ez?

Szerda sokáig nem szólt semmit, és Árnyék már azt hitte, nem hallotta a kérdést, vagy esetleg nyitott szemmel elszenderedett. De Szerda maga elé meredt, és így szólt:

— Ismerek egy bűbájt, mely gyógyítja a fájdalmat és a betegséget, megszabadítja a szívet a gyász terhétől.

— Ismerek egy bűbájt, mely érintéssel gyógyít.

— Ismerek egy bűbájt, melytől földre hullanak ellenségem fegyverei.

— Ismerek egy másikat, mely minden béklyóból és bilincsből kiszabadít.

— Az ötödik bűbáj: röptében kapom el a nyílvesszőt, és nem esik bajom tőle.

Halkan, nyomatékosan beszélt. Nyoma sem volt a parancsoló hangsúlynak és a vigyornak. Úgy beszélt, mint aki egy vallásos rituálé szavait mondja fel, vagy sötét, fájdalmas dologra emlékezik.

— A hatodik: az ártó varázslatok nem engem, hanem a bűbájost bántják.

— A hetedik bűbáj, melyet ismerek: puszta pillantásommal kioltom a tüzet.

— Nyolcadik: ha valaki gyűlöl, barátsággá változtatom gyűlöletét.

— Kilencedik: dalommal álomba ringatom a szelet és lecsitítom a vihart, míg partot ér a hajó.

— Ez volt az első kilenc bűbáj, amit megtanultam. Kilenc éjen át lógtam a csupasz fán, oldalamat lándzsával szúrták át. Hideg szelek és forró szelek hintáztattak és ostoroztak, és nem ettem, nem ittam, feláldoztam magamat saját magamnak, és akkor feltárultak előttem a világok.

— Tizedik bűbájként megtanultam, miként űzhetem el a boszorkányokat, hogyan ragadhatom el őket forgószéllel az égbe, hogy soha többé ne találjanak vissza házuk ajtajához.

— Tizenegyedikként: ha dalba fogok, mikor csata dühöng, sértetlenül vezetem át vele a harcosokat a csata forgatagán, és épségben eljuttatom őket otthonukba.

— A tizenkettedik bűbáj, melyet ismerek: ha akasztott embert látok, le tudom szedni a bitóról, hogy a fülünkbe súgja mindazt, amit látott.

— Tizenharmadik: ha vizet fröcskölök egy gyermek fejére, az a gyermek nem fog elesni csatában.

— Tizennegyedik: ismerem minden isten nevét. Az összes átkozott istenét.

— Tizenötödik: hatalomról, dicsőségről és bölcsességről álmodom, és ha akarom, az álmaimban az emberek is hisznek.

Most nagyon halkan beszélt, és Árnyéknak hegyeznie kellett a fülét, hogy a repülőgép dübörgésén át is hallja a szavait.

— A tizenhatodik bűbáj, melyet ismerek: ha szerelemre vágyom, bármelyik nő szívét és elméjét meg tudom nyerni.

— Tizenhetedik: ha akarok egy nőt, az soha nem akar rajtam kívül senki mást.

— És ismerek egy tizennyolcadikat is, és ez a leghatalmasabb mind között és senki emberfiának nem mondhatom el, mert ez a titok, melyről senki más nem tud, csak te, a legnagyobb titok, ami valaha is létezett.

Felsóhajtott és elhallgatott.

Árnyék egész testében megborzongott. Mintha ablak nyílt volna előtte egy másik helyre, egész világokra innen, ahol akasztott embereket ringat a szél, ahol boszorkák sikoltanak az éjszakai égen.

— Laura — ennyit tudott mondani, semmi mást.

Szerda elfordította a fejét, és Árnyék fakószürke szemébe nézett.

— Nem tudom életre kelteni — mondta. — Azt sem tudom, miért nem halott, hiszen annak kellene lennie.

— Azt hiszem, miattam — mondta Árnyék. — Az én hibám volt.

Szerda felhúzta a szemöldökét.

— Amikor Bolond Sweeney megmutatta, hogyan kell csinálni azt az érmetrükköt, kaptam tőle egy aranypénzt. Nekem azt mondta, nem a megfelelő érmét adta oda. Hanem valami sokkal hatalmasabbat, mint eredetileg hitte. Laurának ajándékoztam.