![Amerikai istenek [American Gods - hu] - Читать Любимую Русскую Полную Книгу 👉 Read-E-Book.com](/uploads/posts/books/2/1/1/9/9/amerikai-istenek-american-gods-hu-download.jpg)
Amerikai istenek [American Gods - hu]
- Автор: Гейман Нил Ричард
- Год: 2003
- Язык: венгерский
- Год: Szukits Könyvkiadó
- ISBN: 963-9441-53-8
- Переводчик: Viktor Juh
- Жанр: Фэнтези
Электронная книга - «Amerikai istenek [American Gods - hu]». Краткое содержание книги:
A grafitszürke öltönyös férfi kényelmesen ballag az utcán és érzi, hogyan zúdul át a városon a pénz áradata. Nyáron az utcák izzanak a hőségtől, és minden kapualjból légkondicionálók lihegnek fagyos levegőt a verejtékszagú melegbe, lehűtik az arcán csillogó izzadtságot. Most, a sivatagi télben, nagy megelégedésére száraz és hideg az idő. A pénz áramlása finom, csipkeszerű hálóként lüktet a gondolataiban, a fény és a mozgás háromdimenziós huroklabirintusa ez. Ami ezt a sivatagi várost illeti, lenyűgözi a sebesség, amivel a pénz egyik helyről a másikra, kézből kézbe kerüclass="underline" a száguldó tempó megszállottja, ami szenvedélybetegként csalogatja ki az utcára.
Egy taxi követi, lassan gurul utána az utcán, tisztes távolságban tőle. A férfinak nem tűnik fel, eszébe sem jut, hogy figyelnie kellene: olyan ritkán veszik észre, hogy számára a puszta gondolat is elképzelhetetlen, hogy valaki követheti.
Hajnali négy van, és egyszer csak egy kaszinóval egybeépített szállodában találja magát, ami már harminc éve kiment a divatból, de még mindig működik, hogy holnap nagy fél év múlva felrobbantsák, lerombolják és örökre elfeledjék. Senki sem ismeri, senki sem emlékszik rá, de a bár koszos és csendes, cigarettafüst kék köde lebeg a levegőben és egy fenti magánlakosztályban valaki hamarosan néhány millió dollárt fog elveszíteni egy pókerjátszmában. Néhány emelettel lejjebb a grafitszürke öltönyös férfi leül, de a pincérnő rá sem hederít. A „Why Can’t He Be You?” szól felvételről, szinte tudatküszöb alatt. Öt Elvis-hasonmás nézi a tévében a rögbimeccs hajnali ismétlését, mindannyian más színű flitteres ruhát viselnek.
Világos színű öltönyt viselő, nagydarab férfi foglal helyet a grafitszürke öltönyös asztalánál, és ha társát nem is, de őt már észreveszi a pincérnő — aki túl sovány ahhoz, hogy csinos legyen, és szemmel láthatóan túlságosan anorexiás ahhoz, hogy a Luxorban vagy a Tropicanában dolgozzon, és most a munkaidőből hátralévő perceket számolja —, az asztalhoz jön és elmosolyodik. A férfi hatalmas vigyort villant felé. „Ragyogóan fest ma, drágám, üdítő látvány szegény, vénséges szememnek” — mondja, és a nő busás borravalót szimatolva szélesen elmosolyodik. A világosszürke öltönyt viselő férfi Jack Daniel’st rendel magának, a mellette ülő vendégnek Laproaight vízzel.
— Tudod mondja a halványszürke öltönyös férfi, miután megkapta az italát —, a legköltőibb mondat, ami valaha is elhangzott ennek az átkozott országnak az egész történelme során, az Kanada Bill Jonestól származik, akit 1853-ban, Boton Rouge-ban tejesen legatyásítottak a hamiskártyások fáraózás közben. George Devol, aki Kanada Bilihez hasonlóan szintén nem riadt vissza attól, hogy alkalmanként megkopasszon egy-egy balekot, félrehúzta Bilit, és megkérdezte, hogy nem látja-e, hogy itt csalnak. És Kanada Bili felsóhajtott, vállat vont és azt mondta: „Tudom. De ez az egyetlen parti a városban.” És visszament játszani.
Bizalmatlan, sötét szemek méregetik a halványszürke öltönyös férfit. A grafitszürke öltönyös mond valamit válaszképpen. A halvány öltönyös, akinek őszülő, vörhenyes szakálla van, a fejét csóvája.
— Nézd — mondja —, sajnálom, ami Wisconsinban történt. De mindenkit épségben kimenekítettem, nem? Senki sem sérült meg.
A sötét öltönyös belekortyol a hígított Laproaighba, ízlelgeti az ital posványos zamatát, ami olyan, mintha egy holttest bomlott volna fel a mocsár vizében. Kérdez valamit.
— Nem tudom. Gyorsabban zajlanak a dolgok, mint vártam. Mindenki rá van gerjedve a kölyökre, akit küldöncfiúnak vettem fel — ott vár kint, a taxiban. Még mindig benne vagy?
A sötét öltönyös válaszol valamit.
A szakállas férfi megrázza a fejét.
— A nő kétszáz éve eltűnt. Ha még él, akkor sincs beleszólása az eseményekbe.
Újabb megjegyzés.
— Nézd — mondja a szakállas, és legurítja az italát. — Beszállsz, és ha szükségünk van rád, jössz, én pedig gondoskodom rólad. Mit akarsz még? Szomát? Tudok szerezni egy üveggel. Igazit.
A sötét öltönyösnek elkerekedik a szeme. Aztán kényszeredetten bólint és tesz egy megjegyzést.
— Persze, hogy az vagyok — feleli a szakállas pengeéles mosollyal. — Miért, mit vártál? De fogd fel úgy, hogy ez az egyetlen parti a városban. — Kinyújtja kissé mancsszerű kezét és megszorítja a másik férfi manikűrözött kezét. Aztán elsétál.
A sovány pincérnő zavartan az asztalhoz lép: most egyetlen ember ül a sarokban, egy választékosan öltözött, sötét hajú férfi grafitszürke öltönyben.
— Minden rendben? — kérdezi a nő. — A barátja még visszajön?
A sötét hajú férfi felsóhajt, majd elmagyarázza, hogy a barátja nem jön vissza, tehát sem a hölgy elvesztegetett idejét, sem a fáradozását nem fogja kifizetni. De amikor meglátja a nő elkeseredett pillantását, megsajnálja, és végigpillant az elméjét behálózó aranyfonalakon, a mátrixot tanulmányozza, követi a pénz útját, amíg egy csomóponthoz nem ér, majd közli a nővel, hogy ha harminc perccel a váltás után, azaz pontban hat órakor a Kincses Sziget előtt lesz, találkozik egy denveri onkológussal, aki éppen negyvenezer dollárt nyert kockán, és szüksége lesz egy mentorra, egy társra, aki segít neki elkölteni a nyereményét, mielőtt negyvennyolc óra múlva felszáll a hazafelé tartó gépre.