Amerikai istenek [American Gods - hu]

— Az exférjem olyan szőke volt, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Rózsaszín arcú és szőke. Akkor sem bírt volna lebarnulni, ha fegyvert fognak rá.

— Missy Gunther mesélte, hogy a helyi lapnál dolgozik.

— Missy Gunther mindenkinek mindent elmesél. Nem is értem, minek helyi lap, amíg itt van nekünk ő. — Bólintott. — Igen. Néha tudósítok erről-arról, de a hírek nagy részét a főszerkesztő írja. Nekem jut a természetvédelmi rovat, a kertészkedés, vasárnaponként a szerkesztői vélemények meg a „Közösségi napló”, ami idegölő részletességgel taglalja, ki kivel vacsorázott tizenöt mérföldes körzetben.

A nő fekete szeme Árnyékot fürkészte, és őt egy pillanatra elfogta a színtiszta déjá vu érzése. Jártam már itt korábban, gondolta.

Nem, inkább a nő emlékeztet valakire.

— No mindegy, szóval így kell felfűteni a lakást — mondta a nő.

— Köszönöm — mondta Árnyék. — Ha melegebb lesz nálam, jöjjön át a kisfiával.

— Leonnak hívják — mondta a nő. — Örülök, hogy találkoztunk… elnézést…

— Ainsel — mondta Árnyék. — Mike Ainsel.

— Miféle név ez az Ainsel?

Árnyéknak sejtelme sem volt róla.

— Az én nevem — mondta. — Attól tartok, sohasem érdekelt a családunk története.

— Norvég, esetleg? — kérdezte a nő.

— Nem nagyon tartottuk a kapcsolatot — mondta Árnyék. Aztán eszébe jutott a bácsikája, Emerson Borson, és hozzátette: — Legalábbis a családnak azzal az ágával.

Mire Szerda megérkezett, Árnyék minden ablakra feltette az átlátszó műanyag fóliát, és egy-egy hősugárzó ontotta a meleget a nappaliban meg a hátsó hálószobában. Egészen barátságos volt a klíma.

— Mi a büdös franc az a lila szarláda odakint? — kérdezte Szerda köszönésképpen.

— Hát — mondta Árnyék —, te elvitted a fehér szarládámat. Tényleg, hol van?

— Eladtam Duluthban — felelte Szerda. — Az ember nem lehet eléggé óvatos. Ne izgulj, megkapod a részedet — ha vége lesz ennek az egésznek.

— Mit keresek én itt? — kérdezte Árnyék. — Mármint ebben a városban. Nem az életben.

Szerda felvillantotta azt a vigyorát, amitől Árnyéknak mindig kedve támadt megütni.

— Azért laksz itt, mert ez az utolsó hely, ahol keresni fognak. Itt el tudlak rejteni.

— A többes szám az öltönyösökre vonatkozik?

— Pontosan. Attól tartok, a Sziklára Épült Ház kiesett a játékból. Nehezíti egy kicsit a helyzetet, de majd megbirkózunk vele. Most csak topogunk, kódorgunk, várjuk, hogy elkezdődjön a móka — ami kicsit később lesz esedékes, mint számítottuk. Azt hiszem, elhalasztják tavaszig. Addig semmi komoly nem történhet.

— Hogyhogy?

— Mert zagyválhatnak mikro-milli-szekundumokról, virtuális világokról és paradigmaváltásokról, miegymásról, attól még őket is kötik az év ciklusai. Ezek halott hónapok. Az ilyenkor kivívott győzelem halott győzelem.

— Fogalmam sincs, miről beszélsz — mondta Árnyék. Ez nem volt teljesen igaz. Volt valami ködös elképzelése, de remélte, hogy téved.

— Kemény telünk lesz, és te meg én a lehető legbölcsebben használjuk ki az időnket. Összetoborozzuk csapatainkat, kiválasztjuk a harcmezőt.

— Oké — mondta Árnyék. Tudta, hogy Szerda igazat mond, legalábbis részben. Háború közeleg. Nem, ez nem igaz: már el is kezdődött. A csata közeleg. — Bolond Sweeney azt mondta, hogy neked dolgozott az első éjszakán, amikor találkoztunk. A halála előtt mondta.

— Szerinted olyan ember kell nekem, aki még egy ilyen nyomorultat sem tud legyőzni egy kocsmai verekedésben? De cseppet se félj, legalább tucatszor megháláltad a beléd vetett bizalmamat. Jártál már Las Vegasban?

— A nevadai Las Vegasban?

— Ott.

— Nem.

— Ma éjjel odarepülünk Madisonból, egy úriember magánrepülőjén, amivel a nagypályás szerencsejátékosok utaznak. Meggyőztem őket, hogy a fedélzeten a helyünk.