Amerikai istenek [American Gods - hu]
- Автор: Гейман Нил Ричард
- Год: 2003
- Язык: венгерский
- Год: Szukits Könyvkiadó
- ISBN: 963-9441-53-8
- Переводчик: Viktor Juh
- Жанр: Фэнтези
Электронная книга - «Amerikai istenek [American Gods - hu]». Краткое содержание книги:
— A rejtekhelyről — mondta Árnyék, akinek kezdett derengeni valami. — Igen.
— Csak annyit kell tenned, hogy alaposan az agyadba idézed, és onnantól a tiéd, elveheted. A nap kincse. Ott van azokban a pillanatokban, amikor a világ szivárványt teremt. A napfogyatkozás és a vihar pillanatában.
És megmutatta Árnyéknak, hogyan kell csinálni. Ez alkalommal Árnyék megértette.
Árnyék feje dübörögve lüktetett, és úgy érezte, mintha smirglit nyelt volna. Belehunyorgott a vakító napfénybe. A konyhában aludt, az asztalra borulva. Teljesen fel volt öltözve, bár valamikor sikerült megszabadulnia a fekete nyakkendőtől.
Lesétált a hullaházba, és megkönnyebbülten látta, hogy a névtelen senki még mindig a balzsamozóasztalon hever. Kicsavarta az üres Jameson Goldos üveget a hullamerev ujjak közül és elhajította. Valaki járkált odafent a házban.
Szerda a konyhaasztalnál ült, amikor Árnyék belépett az ajtón. Műanyag kanállal ette a megmaradt krumplisalátát egy műanyag dobozból. Sötétszürke öltönyt, fehér inget és mélyszürke nyakkendőt viselt: a reggeli napfény megcsillant a fát ábrázoló ezüst nyakkendőtűjén. Amikor megpillantotta Árnyékot, elmosolyodott.
— Ahá, Árnyék, édes fiam, örülök, hogy ébren talállak. Azt hittem, soha nem kelsz fel többé.
— Bolond Sweeney meghalt — mondta Árnyék.
— Hallottam — felelte Szerda. — Nagy veszteség ez. Persze a végén mindannyian erre a sorsra jutunk. — Rámarkolt egy képzeletbeli kötélre a fülével egy magasságban, aztán oldalra rántotta a fejét, szeme kidülledt, nyelve kilógott a szájából. Ahhoz képest, hogy csak egy gyors pantomim volt, eléggé zavaró látványt nyújtott. Ezután elengedte a kötelet és felvillantotta ismerős mosolyát. — Kérsz egy kis krumplisalátát?
— Inkább nem. — Árnyék körülnézett a konyhában és kipillantott az előszobába. — Nem tudod, hol van Ibis és Jacquel?
— Dehogynem. Éppen Lila Goodchild asszonyságot helyezik végső nyugalomra — valószínűleg szívesen vették volna, ha te is segítesz nekik, de megkértem őket, ne ébresszenek fel. Hosszú út áll még előtted.
— Indulunk?
— Egy órán belül.
— El kellene búcsúznom tőlük.
— A búcsút hajlamosak vagyunk túlértékelni. Találkozol velük, nem kétlem, még mielőtt ennek az egésznek vége lesz.
Árnyék az első éjszakája óta most először látta a barna kismacskát a kosarában heverni. A macska felpillantott, és közömbösen figyelte őket, amikor kimentek az ajtón.
Így hát Árnyék elhagyta a halottak házát. A télfekete bokrokat és fákat jégtakaró fedte, mintha a hideg ellen védené őket, és álombéli látványosságokat varázsolt belőlük. Az ösvény csúszós volt.
Szerda mutatta az utat Árnyék fehér Chevy Novájához, ami a járda mellett állt. Mostanában moshatták le, a wisconsini rendszámtáblát minnesotaira cserélték. Szerda bőröndje már a hátsó ülésen volt. Szerda Árnyék kulcsainak másolatával kinyitotta az ajtót.
— Majd én vezetek — mondta. — Még legalább egy óráig használhatatlan leszel.
Észak felé tartottak, a bal oldalon a Mississippi hömpölygött, széles, ezüst szalag a szürke ég alatt. Árnyék az út mellett, egy levelét vesztett szürke fa ágán megpillantott egy hatalmas, barnásfehér sólymot, ami tébolyult szemekkel bámulta őket, aztán felrebbent és lassú, lenyűgöző körökben emelkedett az ég felé.
Árnyékban tudatosult, hogy a halottak házában töltött idővel csak ideiglenes haladékot kapott — és máris úgy érezte, mintha mindez valaki mással történt volna, hosszú-hosszú idővel ezelőtt.
MÁSODIK RÉSZ
MENEDÉK
KILENCEDIK FEJEZET
Ne is említsük a legendák teremtményeit, akik a romok között élnek…