Amerikai istenek [American Gods - hu]

— Most pihenj — mondta a nő és puha ajka csókot lehelt Árnyék szemére. — Hagyd. Hagyj mindent.

Ezután mély, álomtalan és puha álom ereszkedett rá, és Árnyék fejest ugrott bele és magához ölelte.

Különös fény terjengett a szobában. Megnézte az óráját: reggel háromnegyed hét volt, odakint még sötét, de a szobában bizonytalan, kékes derengés ragyogott. Kimászott az ágyból. Egészen biztos volt benne, hogy pizsamában feküdt le, de most meztelen volt és a levegő hidegen simított végig a bőrén. Az ablakhoz lépett és becsukta.

Éjszaka hóvihar dühöngött: hathüvelyknyi hó esett, vagy talán még több. A városnak az a mocskos és lepusztult szeglete, amit ebből az ablakból láthatott, most megtisztult és teljesen megváltozott: a házak nem elhagyatottan, elfeledetten ácsorogtak ott, hanem elegáns mázba fagytak. Az utcák teljesen eltűntek a fehér hómező alatt.

Kósza ötletszikra villant fel a gondolatai között. Valami a mulandóságról. Felszikrázott, aztán eltűnt.

Olyan világos volt, mintha nappal lenne.

Valami furcsa dolgot vett észre a tükörben. Közelebb lépett és csak bámult. Az összes véraláfutás eltűnt róla. Megérintette az oldalát és keményen megnyomkodta azt a pontot, amely Szikla és Deszka urakkal történt találkozójára emlékeztette, megpróbálta megkeresni azt a zöldessárga foltot, amivel Bolond Sweeney ajándékozta meg, de nem talált semmit. Arcbőre sima volt és érintetlen. Azonban a derekát meg a hátát (kicsavart pózban szemügyre vette magát a tükörben) felsértette valami, ami ránézésre karomnyomnak látszott.

Akkor mégsem álom volt. Vagyis nem teljesen.

Kihúzogatta a fiókokat és felvette, amit talált: ősöreg farmert, inget, vastag, kék pulóvert, hozzá meg egy fekete sírásókabátot, amit a szoba túlsó végében álló szekrényben talált.

Saját, régi cipőjét vette fel.

A ház még aludt. Átlopakodott az épületen, miközben végig azért fohászkodott, ne nyikorogjanak a padlódeszkák, és kint is volt, belegázolt a hóba, mély lábnyomokat taposva a járda hószőnyegébe. Világosabb volt, mint bentről látszott, és a hó visszaverte az égbolt derengését.

Tizenöt perces séta után Árnyék egy hídhoz érkezett, aminek az oldalán nagybetűs felirat hirdette, hogy most hagyja el Cairo történelmi városát. Hórihorgas férfi ácsorgott a híd alatt, a cigarettáját szívta és szünet nélkül remegett. Árnyék ismerősnek találta.

Aztán körülvette a híd alatt lapuló téli sötétség és elég közel volt ahhoz, hogy észrevegye a férfi szeme körül éktelenkedő lila monoklit, és akkor azt mondta:

— Jó reggelt. Bolond Sweeney.

Olyan néma volt az egész világ. Még autók zaja sem törte meg a csendet.

— Helló, öreg — mondta Bolond Sweeney. Fel sem nézett. Kézzel sodort cigarettát szívott.

— Ha sokáig lófrálsz a hidak alatt, Bolond Sweeney — mondta neki Árnyék —, még a végén azt hiszik rólad, troll vagy.

Bolond Sweeney ez alkalommal felnézett. Árnyék jól látta az írisze körül a szeme fehérjét. A férfi riadtnak tűnt.

— Téged kerestelek — mondta Árnyéknak. — Segítened kell rajtam, öreg. Állatira elbasztam a dolgokat. — Beleszívott a sodort cigijébe, aztán kivette a szájából. A papír odatapadt az alsó ajkához és a cigaretta széthullott, morzsákat szórva a gyömbérszín szakállra és a mocskos pólóra. Bolond Sweeney kosztól fekete keze egy görcsös mozdulattal azonnal le is söpörte őket magáról, mintha veszélyes rovarok lennének.

— Készleteim meglehetősen megfogyatkoztak, Bolond Sweeney — mondta Árnyék. — De miért nem avatsz be, miben állhatok rendelkezésedre? Kérsz egy kávét?

Bolond Sweeney a fejét rázta. Dohányzacskót és papírt húzott elő a farmerdzsekije zsebéből és újabb cigarettát sodort magának. Szakálla felborzolódott, ajka szüntelenül mozgott, bár egyetlen hangos szó sem hagyta el az ajkát. Megnyalta a papír tapadós végét és az ujjai közé fogva összesodorta. A végeredmény csak távolról emlékeztetett cigarettára. Aztán megszólalt: