Amerikai istenek [American Gods - hu]
- Автор: Гейман Нил Ричард
- Год: 2003
- Язык: венгерский
- Год: Szukits Könyvkiadó
- ISBN: 963-9441-53-8
- Переводчик: Viktor Juh
- Жанр: Фэнтези
Электронная книга - «Amerikai istenek [American Gods - hu]». Краткое содержание книги:
— Szóval — kérdezte Árnyék — mit is csinálnak maguk Cairóban? Csak a város neve miatt vannak itt, vagy miért?
— Nem. Egyáltalán nem. A környék tulajdonképpen miattunk kapta a nevét, habár ezt kevesen tudják. Kereskedőállomás volt a régi szép időkben.
— A határvidék meghódításakor?
— Mondhatjuk így is. Jó’stét, Simmons asszony! Önnek is kellemes karácsonyt! Akikkel én jöttem, nagyon-nagyon hosszú idővel ezelőtt hajóztak fel a Mississippin.
Árnyék megtorpant és Ibisre meredt.
— Azt akarja nekem beadni, hogy az ókori egyiptomiak ötezer évvel ezelőtt eljöttek ide kereskedni?
Ibis úr nem szólt semmit, de szinte hallhatóan somolygott. Aztán azt mondta:
— Háromezer-ötszázharminc évvel ezelőtt. Ha hiszi, ha nem.
— Oké — mondta Árnyék. — Ezt beveszem, azt hiszem. Mivel kereskedtek?
— Nem sok mindennel — felelte Ibis úr. — Állatbőrökkel. Némi élelemmel. A mai Michigan-félsziget felső részén rezet bányásztak. Az egész dolog meglehetősen nagy csalódás volt. Nem érte meg az erőfeszítést. Elég sokáig maradtak itt, hogy higgyenek bennünk, áldozzanak nekünk, és közülük néhányan belehaljanak a lázba, majd itt leljenek végső nyugalmat, és ennek köszönhetően mi is maradtunk. — Hirtelen megtorpant a járda közepén, és kinyújtott karral lassan körbefordult. — Ez az ország nagyjából tízezer éven keresztül olyan forgalmas volt, mint egy központi pályaudvar. Erre maga biztosan azt mondja, de mi a helyzet Kolumbusszal?
— Persze — mondta Árnyék engedelmesen. — Mi a helyzet vele?
— Kolumbusz csak azt tette, amit előtte több ezer éven át mások is megtettek. Nincsen semmi különös abban, ha valaki átjön Amerikába. Megesik, hogy erről írogatok. — Közben ismét elindultak.
— Igaz történeteket?
— Bizonyos mértékig igen. Ha érdekli, mutathatok néhányat. Bárki elolvashatja, akinek van szeme. Én személy szerint — és ezt a Scientific American egyik előfizetőjeként mondom — nagyon sajnálom a hivatásos tudósokat, amikor újra meg újra rábukkannak egy problémás koponyára vagy valamire, ami nem a megfelelő népcsoporthoz tartozik, vagy amikor olyan szobrokat meg tárgyakat találnak, amelyek csak összezavarják őket — mert ilyenkor mindig arról beszélnek, hogy ez mennyire furcsa, de senki sem mondja, hogy lehetetlen, és én ilyenkor szoktam sajnálni őket, mert ha valamiről kiderül, hogy lehetetlen, azonnal kicsúszik a hit definíciói közül, akár igaz, akár nem. Létezik például olyan koponya, ami azt bizonyítja, hogy az ainuk, a japán bennszülöttek kilencezer évvel ezelőtt megfordultak Amerikában. Van egy másik, ami azt mutatja, hogy közel kétezer évvel később polinézek jártak Kaliforniában. A tudósok meg tanácstalanul találgatják, ki származik kitől, és közben közelében sem járnak a valóságnak. Az ég tudja, mi történik, ha valaha rábukkannak a hopi alagutakra. Az majd felkavarja egy kicsit a dolgokat, csak várjon.
— Azt kérdezi, jártak-e írek Amerikában a sötét középkorban? Persze, hogy jártak, akárcsak a walesiek, a vikingek, miközben a nyugat-afrikai partvidék lakói — amit majd később Rabszolgapartnak meg Elefántcsontpartnak neveznek — Dél-Amerikával kereskedtek, a kínaiak pedig többször jártak Oregonban — ők Fu Szangnak nevezték. Ezerkétszáz évvel ezelőtt a baszkok megalapították a maguk titkos halásztelepeit Új-Fundlandon. Nos, feltételezem, hogy most azt fogja mondani, de drága Ibis úr, ezek primitív bennszülöttek voltak, akik nem ismerték a rádiót, a vitamintablettát meg a sugárhajtású repülőgépet.
Árnyék ugyan nem szólt semmit és nem is szándékozott, de most úgy érezte, elvárják tőle, ezért azt mondta:
— Miért, nem így van? — A lábuk alatt az ősz utolsó, halott, dércsípte falevelei ropogtak.
— Elterjedt tévhit, hogy Kolumbusz előtt senki sem indult hosszú hajóutakra. De Új-Zélandot, Tahitit és rengeteg csendes-óceáni szigetet csónakon érkezett csoportok népesítették be, akiknek a navigációs képességeit Kolumbusz bízvást megirigyelhette volna. Afrika vagyonának nagy része a kereskedelemből származott, bár az ottani népek főleg keleti irányba, India és Kína felé indultak. Az én népem ott a Nílus mentén nagyon korán rájött, hogy egy nádtutajjal az egész világot körbe lehet hajózni, ha valaki rendelkezik a szükséges türelemmel és elegendő ivóvízzel. Tudja, a régi időkben az okozta a legnagyobb problémát, hogy Amerikában nem sok minden akadt, amivel kereskedni lehetett volna, és túl messze volt.
Megérkeztek egy nagy ház elé, amit Anna királynő-stílusban építettek. Árnyék nem tudta pontosan, ki volt Anna királynő és miért kedvelte annyira az olyan épületeket, mint amiben az Addams család is lakott. Ez volt az egyetlen ház a környéken, aminek nem deszkázták be az ablakait. Beléptek a kapun és megkerülték az épületet.
Ibis úr az óraláncára akasztott kulcsok egyikével kinyitotta a hátsó, kétszárnyú ajtót és beléptek egy hatalmas, fűtetlen terembe, ahol két ember tartózkodott. Egyikük egy magas, sötét bőrű férfi volt, egy hosszú szikével a kezében, a másik pedig egy halott lány, aki kamaszévei vége felé járhatott, és most egy hosszú porcelánasztalon feküdt, ami egyszersmind kádként is szolgált.
A test fölött, a falon lógó parafa táblára több fényképet tűztek a halott lányról. Az egyiken, egy évkönyvből kivett fotón éppen mosolygott. A következőn három másik lány között állt; ránézésre báli ruha lehetett rajtuk, a lány fekete haját bonyolult fonatokba tűzték.
Most, hogy kihűlt testtel hevert a porcelánasztalon, leengedték a haját, ami vértől csimbókosan hullott a vállára.
— Íme, a társam, Jacquel úr — mondta Ibis.
— Már találkoztunk — mondta Jacquel. — Ne haragudjon, de most nem nyújtok kezet.
Árnyék a halott lányra pillantott.
— Mi történt vele?
— Rossz érzékkel választott magának barátot — felelte Jacquel.