Amerikai istenek [American Gods - hu]

— Sajnálom — mondja Szelim.

— Rossz időket élünk — mondja a sofőr. — Vihar közeleg. Félek. Bármit megtennék, hogy eltűnjek innen.

Az út hátralevő részében egyikük sem szól semmit.

Amikor Szelim kiszáll, átnyújt egy húszdollárost az ifritnek, és azt mondja, tartsa meg a visszajárót. Aztán hirtelen felbátorodik, és megmondja neki a szobája számát. A taxis nem szól rá semmit. Egy fiatal nő kecmereg be a hátsó ülésre, és a kocsi elindul, ki a hidegbe és az esőbe.

Este hat van. Szelim még nem írt faxot a sógorának. Kimegy az esőbe, megveszi az aznapi vacsorát, kebabot és sült krumplit. Még csak egy hete van itt, de már úgy érzi, hogy nehezebb, gömbölyűbb, lágyabb lett ebben a New York nevű országban.

Amikor visszatér a hotelbe, meglepetten látja, hogy a taxisofőr zsebre dugott kézzel ácsorog a hallban. A kirakott fekete-fehér képeslapokat nézegeti. Amikor meglátja Szelimet, zavartan elmosolyodik.

— Hívtam a szobájában — mondja —, de nem vette fel. Arra gondoltam, megvárom.

Szelim is elmosolyodik és megérinti a férfi karját.

— Itt vagyok — mondja.

Együtt lépnek be a félhomályos, zöld fénnyel megvilágított liftbe, és kézen fogva utaznak az ötödikig. Az ifrit megkérdezi, használhatja-e a fürdőszobát.

— Nagyon mocskosnak érzem magam — mondja. Szelim bólint. Leül az ágyra, ami kitölti az apró, fehér szoba nagy részét, és hallgatja a vízcsobogást. Leveszi a cipőjét, a zokniját és az összes többi ruháját.

A taxisofőr kilép a fürdőszobából, vizesen, derekán egy törülközővel. Nincsen rajta a napszemüvege, és a homályos szobában jól látszik, hogy vörhenyes láng lobog a szemében.

Szelim pislogva fojtja vissza a könnyeit.

— Bárcsak láthatnád azt, amit én — mondja.

— Nem teljesítek kívánságokat — suttogja az ifrit.

Szelim kimegy a mosdóba és kiöblíti a száját. Mire visszatér a szobába, a taxisofőr már alszik, békésen hortyog a fehér ágyban. Szelim odabújik mellé, közel húzódik hozzá, és mintha a sivatagot érezné a bőrén.