Amerikai istenek [American Gods - hu]

Szelim egy hete van Amerikában, New Yorkban. Minden nap ellátogat két, esetleg három különböző irodába, kinyitja az aktatáskáját, megmutatja a réz csecsebecséket, a gyűrűket, az üvegcséket és az apró elemlámpákat, az Empire State Buildinget, a Szabadság-szobrot és az Eiffel-tornyot ábrázoló maketteket, csupa csillogó rézholmit; minden éjjel küld egy faxot Muszkatba Fuadnak, a sógorának és megírja, hogy senki nem vett tőle semmit, az egyik örömteli napon meg azt, hogy végre rendeltek tőle néhány dolgot (de Szelim számára fájdalmasan egyértelmű, hogy ez még a repülőjegyet és a szálloda költségeit sem fedezi).

Sógora üzlettársai ismeretlen okokból a 46. utcában álló Paramount Hotelben foglaltak neki szobát. Szelim szerint zavaró, klausztrofóbiát keltő, drága, idegen hely.

Fuad Szelim húgának a férje. Nem gazdag, de társtulajdonos egy csecsebecséket gyártó cégben. Mindent exportálnak, az arab országokba, Európába, Amerikába. Szelim fél éve dolgozik Fuadnak. Kicsit fél tőle. Fuad egyre durvább hangvételű faxokat küldözget neki. Szelim esténként a szállodai szobájában ül, a Koránt olvassa és azt mondogatja magának, hogy ez is elmúlik, hogy csak egy ideig marad ebben a különös világban.

Sógorától ezer dollárt kapott a különféle utazási költségekre, és a pénz, ami először olyan hatalmas összegnek tűnt, gyorsabban fogy, mint Szelim gondolta. Amikor megérkezett, nem akart csóró arabnak látszani, ezért mindenkinek borravalót adott, plusz bankjegyeket csúsztatott oda mindenkinek, akivel találkozott, aztán rájött, hogy kihasználják, talán még ki is nevetik, ezért azóta egyáltalán nem ad borravalót.

Első és egyetlen metróútján eltévedt és elkavarodott, elkésett a találkozójáról is, mostanában kizárólag taxival jár, más esetekben gyalogol. Amikor bebotorkál a túlfűtött irodákba, arca még zsibbad a kinti hidegtől, a kabátja alatt szakad róla a víz, cipője átázott a latyakban — és amikor a szél végigsüvít a sugárutakon (amelyek mind észak-déli irányúak, mint ahogy az utcák is kivétel nélkül keletről tartanak nyugatra, ezért Szelim mindig tudja, merre van Mekka), a hideg fedetlen bőrébe mar, úgy érzi, mintha ököllel vágtak volna az arcába.

Sohasem eszik a hotelben (Fuad üzlettársai ugyan fizetik a szállodai számlát, de abban nincsen benne az étkezés), helyette büfékben és kis élelmiszerboltokban vásárol magának ennivalót, amit napokon keresztül a kabátja alá rejtve csempész fel a szobájába, amíg rá nem jön, hogy ez senkit sem érdekel. De még ezután is furcsán érzi magát, akárhányszor beszáll a csomagokkal a félhomályos liftbe (mindig le kell hajolnia, és hunyorogva keresi a megfelelő gombot), majd leül a picike, fehér szobában, ahol lakik.

Szelim most ideges. A fax, ami ébredés után várta, rövid volt, viszont dorgáló, komor és kiábrándító: Szelim szégyent hoz mindenkire — a húgára, Fuadra, Flzad üzlettársaira, az Ománi Szultanátusra, az egész arab világra. Ha nem képes megrendeléseket szerezni, Fuad többé nem tekinti alkalmazottjának. Ők mind tőle függenek. A szálloda, ahol lakik, túl drága. Mit csinál Szelim a pénzükkel, talán szultánként él Amerikában? Szelim a szobájában olvasta el a faxot (és a szobában örökké fojtogató meleg van, ezért múlt éjjel kinyitotta az egyik ablakot és most túl hideg van), és egy ideig csak ült ott, arcán a tökéletes nyomorúság grimaszával.

Aztán elsétál a belvárosba és úgy szorítja magához az aktatáskát, mintha gyémántok és rubinok lennének benne, végigvonszolja magát a hidegben a Broadway-n és a 19. utcán, aztán megérkezik egy zömök épülethez, aminek egy vegyesbolt van a legalsó szintjén. Felsétál a lépcsőn a negyedikre, a Panglobal Imports irodájába.