Amerikai istenek [American Gods - hu]

— Sajnálom.

— Az egy seggfej. Én büszke vagyok az indián véremre. Ennek hála kifizethetem a tandíjat. A pokolba is, egy nap még munkát is szerezhetek vele, ha nem tudom eladni a bronzszobraimat.

— Erre mindig van esély — mondta Árnyék.

Illinois állam El Paso nevű városában (2500 lakos) megálltak egy lerobbant ház előtt a város peremén, és Sam kiszállt. Az udvarban drótból barkácsolt, nagy rénszarvas állt, villogó lámpákkal borítva.

— Nem akarsz bejönni? — kérdezte a lány. — A nénikémtől kaphatsz kávét.

— Nem — mondta a férfi. — Mennem kell tovább.

A lány rámosolygott, és hirtelen, most először, sebezhetőnek tűnt. Megpaskolta Árnyék karját.

— Te aztán jól meg vagy zakkanva. De jó fej vagy.

— Azt hiszem, ez jellemzően emberi állapot — mondta Árnyék. — Kösz a társaságot.

— Szóra sem érdemes — mondta a lány. — Ha Cairo felé találkozol valamelyik istennel, feltétlenül add át neki az üdvözletemet. — Kiszállt a kocsiból és a ház ajtajához sétált. Csengetett, és csak állt ott, nem nézett hátra. Árnyék megvárta, amíg kinyílik az ajtó és a lány biztonságban beér a házba, és csak azután lépett a gázra és indult el a sztráda felé. Áthaladt Normál, Bloomington és Lawndale településeken.

Aznap éjjel tizenegykor Árnyék elkezdett reszketni. Éppen akkor hajtott be Middletownba. Úgy döntött, aludnia kell vagy legalább abbahagyni a vezetést erre a napra, ezért megállt egy éjszakai motel előtt, kifizetett harmincöt dollár előleget készpénzben a földszinti szobájáért, aztán bement a fürdőszobába. A csempézett padló közepén szomorú csótány hevert a hátára fordulva. Árnyék fogott egy törölközőt, kitörölte vele a kádat és megnyitotta a csapot. Kiment a szobába, levetkőzött és az ágyra terítette a ruháit. A felsőtestén éktelenkedő horzsolások élénklila színt öltöttek. Beült a kádba és nézte, hogyan színeződik el a víz. Utána meztelenül kimosta a zokniját, az alsónadrágját meg a pólóját a mosdóban, aztán kicsavarta a ruhadarabokat és felakasztotta őket száradni a kád feletti szárítókötélre. A halottak iránti tiszteletből a csótányt hagyta, ahol volt.

Bemászott az ágyba. Arra gondolt, megnéz egy pornófilmet, de a fizetős rendszerhez a hitelkártyájára lett volna szükség, és ezt túl kockázatosnak találta. Egyébként sem volt meggyőződve arról, hogy jobban érezné magát, ha más embereket nézne szex közben, amikor neki ez éppen hiányzik az életéből. Bekapcsolta a tévét, hogy legyen társasága, és beállította, hogy háromnegyed óra múlva magától kikapcsoljon. Háromnegyed tizenkettő volt.

A kép szemcsés volt, mint minden más motelben, és állandóan elcsúsztak a színek. Beszélgetőműsorról beszélgetőműsorra ugrált a televízió átokföldjén, de képtelen volt megmaradni egy csatornán. Valaki éppen bemutatott valamit, amit a konyhában lehetett használni, és tucatnyi más konyhai eszközt tudott helyettesíteni, amivel Árnyék amúgy sem rendelkezett. Klikk. Egy öltönyös férfi arról magyarázott, hogy közel a világvége, és Jézus — ő legalább négy — vagy ötszótagos szónak ejtette a nevét — majd felvirágoztatja Árnyék vállalkozását, ha küld neki pénzt. Klikk: véget ért a M*A*S*H egyik epizódja és elkezdődött a Dick Van Dyke Show.

Árnyék évek óta nem látta a Dick Van Dyke Show egyetlen részét sem, de volt valami megnyugtató a képernyőn megelevenedő, 1965-ös fekete-fehér világban, ezért letette a távirányítót az ágy mellé és lekapcsolta a kislámpát. Lassan lecsukódó szemmel figyelte a műsort, és érezte, valami nincsen rendjén vele. Korábban sem látott belőle túl sok részt, ezért nem lepte meg, hogy erre az epizódra nem emlékszik. A stílusát találta furcsának.