Amerikai istenek [American Gods - hu]
- Автор: Гейман Нил Ричард
- Год: 2003
- Язык: венгерский
- Год: Szukits Könyvkiadó
- ISBN: 963-9441-53-8
- Переводчик: Viktor Juh
- Жанр: Фэнтези
Электронная книга - «Amerikai istenek [American Gods - hu]». Краткое содержание книги:
A lány kuncogott. Pár percig csendben ültek, aztán Sam megszólalt:
— Hű, erről eszembe jutott a kedvenc istenes sztorim, amit még az egy-nulla-egyes összehasonlító vallástörténet órán hallottam. Szeretnéd hallani?
— Naná — mondta Árnyék.
— Oké. Ez Odinról szól. A norvég istenről, tudod. Szóval volt egy viking hajó, azon egy viking király — értelemszerűen ez még a viking időkben történt —, és szélcsend támadt, ezért a király azt mondja, feláldozza az egyik emberét Odinnak, ha küld nekik szelet, és végre partot érnek. Feltámad a szél és partot érnek. No, a szárazföldön sorsot húznak, kit áldozzanak fel — és maga a király lesz az. Hát, nem túl boldog, de azt találják ki, hogy majd csak jelképesen akasztják fel, és nem esik bántódása. Borjúbelet vetnek a nyakára, jó lazán, a másik végét meg egy vékony ághoz kötik, lándzsa helyett nádszállal szurkálják meg, aztán azt mondják. „Oké, most felakasztottunk, feláldoztunk Odinnak.”
Kanyar következett: egy Másik Város, 300 lakos, ahol a 12 évesek megyei gyorskorcsolya-bajnokságának második helyezettje lakott, és az út két oldalán két hatalmas ravatalozó állt, de vajon hány ravatalozóra van szükség, ha a városban csak háromszázan laknak…?
— Oké. Ahogy kimondják Odin nevét, a nád lándzsává változik és a fickó oldalába szúr, a belekből kötél lesz, az ág megvastagszik, a fa megnő, és ott lóg rajta a király, akinek vérzik az oldala és egyre feketébb az arca. Ennyi a történet. Tudod, Árnyék, a fehéreknek annyira elbaszott isteneik vannak.
— Igen — mondta Árnyék. — Te nem vagy fehér?
— Cseroki vagyok.
— Tiszta vérű?
— Csudát. Csak részben. A mamám fehér volt. Apu igazi, rezervátumban élő indián. Eljött onnan, végül elvette az anyámat, megszülettem én, aztán amikor elváltak, visszament Oklahomába.
— A rezervátumba?
— Nem. Kölcsönt vett fel, és Taco Bill étterem néven nyitott egy Taco Bell-másolatot. Jól van. Engem nem kedvel. Azt mondja, félvér vagyok.
— Sajnálom.
— Az egy seggfej. Én büszke vagyok az indián véremre. Ennek hála kifizethetem a tandíjat. A pokolba is, egy nap még munkát is szerezhetek vele, ha nem tudom eladni a bronzszobraimat.
— Erre mindig van esély — mondta Árnyék.
Illinois állam El Paso nevű városában (2500 lakos) megálltak egy lerobbant ház előtt a város peremén, és Sam kiszállt. Az udvarban drótból barkácsolt, nagy rénszarvas állt, villogó lámpákkal borítva.
— Nem akarsz bejönni? — kérdezte a lány. — A nénikémtől kaphatsz kávét.
— Nem — mondta a férfi. — Mennem kell tovább.
A lány rámosolygott, és hirtelen, most először, sebezhetőnek tűnt. Megpaskolta Árnyék karját.
— Te aztán jól meg vagy zakkanva. De jó fej vagy.
— Azt hiszem, ez jellemzően emberi állapot — mondta Árnyék. — Kösz a társaságot.
— Szóra sem érdemes — mondta a lány. — Ha Cairo felé találkozol valamelyik istennel, feltétlenül add át neki az üdvözletemet. — Kiszállt a kocsiból és a ház ajtajához sétált. Csengetett, és csak állt ott, nem nézett hátra. Árnyék megvárta, amíg kinyílik az ajtó és a lány biztonságban beér a házba, és csak azután lépett a gázra és indult el a sztráda felé. Áthaladt Normál, Bloomington és Lawndale településeken.
Aznap éjjel tizenegykor Árnyék elkezdett reszketni. Éppen akkor hajtott be Middletownba. Úgy döntött, aludnia kell vagy legalább abbahagyni a vezetést erre a napra, ezért megállt egy éjszakai motel előtt, kifizetett harmincöt dollár előleget készpénzben a földszinti szobájáért, aztán bement a fürdőszobába. A csempézett padló közepén szomorú csótány hevert a hátára fordulva. Árnyék fogott egy törölközőt, kitörölte vele a kádat és megnyitotta a csapot. Kiment a szobába, levetkőzött és az ágyra terítette a ruháit. A felsőtestén éktelenkedő horzsolások élénklila színt öltöttek. Beült a kádba és nézte, hogyan színeződik el a víz. Utána meztelenül kimosta a zokniját, az alsónadrágját meg a pólóját a mosdóban, aztán kicsavarta a ruhadarabokat és felakasztotta őket száradni a kád feletti szárítókötélre. A halottak iránti tiszteletből a csótányt hagyta, ahol volt.
Bemászott az ágyba. Arra gondolt, megnéz egy pornófilmet, de a fizetős rendszerhez a hitelkártyájára lett volna szükség, és ezt túl kockázatosnak találta. Egyébként sem volt meggyőződve arról, hogy jobban érezné magát, ha más embereket nézne szex közben, amikor neki ez éppen hiányzik az életéből. Bekapcsolta a tévét, hogy legyen társasága, és beállította, hogy háromnegyed óra múlva magától kikapcsoljon. Háromnegyed tizenkettő volt.
A kép szemcsés volt, mint minden más motelben, és állandóan elcsúsztak a színek. Beszélgetőműsorról beszélgetőműsorra ugrált a televízió átokföldjén, de képtelen volt megmaradni egy csatornán. Valaki éppen bemutatott valamit, amit a konyhában lehetett használni, és tucatnyi más konyhai eszközt tudott helyettesíteni, amivel Árnyék amúgy sem rendelkezett. Klikk. Egy öltönyös férfi arról magyarázott, hogy közel a világvége, és Jézus — ő legalább négy — vagy ötszótagos szónak ejtette a nevét — majd felvirágoztatja Árnyék vállalkozását, ha küld neki pénzt. Klikk: véget ért a M*A*S*H egyik epizódja és elkezdődött a Dick Van Dyke Show.
Árnyék évek óta nem látta a Dick Van Dyke Show egyetlen részét sem, de volt valami megnyugtató a képernyőn megelevenedő, 1965-ös fekete-fehér világban, ezért letette a távirányítót az ágy mellé és lekapcsolta a kislámpát. Lassan lecsukódó szemmel figyelte a műsort, és érezte, valami nincsen rendjén vele. Korábban sem látott belőle túl sok részt, ezért nem lepte meg, hogy erre az epizódra nem emlékszik. A stílusát találta furcsának.