Amerikai istenek [American Gods - hu]

— Nem tudok róla. Lehetséges. Nem sokat tudok az apámról. De azt hiszem, a mamám említette volna, ha indián. Talán.

Ismét az a savanyú fintor. Sam a pite felénél feladta: a szelet akkora volt, mint a fél feje. Árnyék elé tolta a tányért.

— Kéred? — Árnyék elmosolyodott, azt felelte, „Persze”, és megette a maradékot.

A pincérnő kihozta a számlát és Árnyék fizetett.

— Kösz — mondta Sam.

Kezdett még hidegebb lenni. Az autó harákolva indult. Árnyék kikanyarodott az útra és ment tovább dél felé.

— Olvastál valaha Hérodotoszt? — kérdezte.

— Jézusom. Mit?

— Egy Hérodotosz nevű fickót. Olvastad a könyvét?

— Tudod — mondta a lány álmatagon —, nem értelek én téged. Nem tudom hová tenni azt, ahogyan beszélsz, amilyen szavakat használsz vagy akármi mást. Az egyik pillanatban nagydarab, méla fickó vagy, a következőben belelátsz a francos fejembe, utána meg Hérodotoszról beszélgetünk. Szóval nem. Nem olvastam Hérodotoszt. Hallottam róla. Talán a rádióban. Nem őt hívták a hazugságok atyjának?

— Azt hittem, az az ördög.

— Ja, ő is. De akkor Hérodotoszról volt szó, mert ő írta, hogy léteznek óriás hangyák, meg az aranybányákat griffek őrzik, és hogy ő találta ki az egészet.

— Szerintem nem. Csak leírta, amit meséltek neki. Vannak ezek a történetei. És a legtöbb állatira jó. Rengeteg fura apróságot megemlít — tudtad például, hogy ha Egyiptomban meghalt egy lány, vagy egy nagyúr felesége, vagy bárki, aki különösen szép volt, három napig vártak vele, és csak utána vitték el a balzsamozóhoz? Először hagyták, hadd romoljon meg a test a hőségben.

— Miért? Ó, várj. Oké, azt hiszem, tudom, miért. Ó, ez undorító.

— És van egy csomó csata, mindenféle normális dolog. Meg ott vannak az istenek. Van egy fickó, aki rohan hazafelé, hogy beszámoljon a csata kimeneteléről, és fut és fut, és egyszer csak meglátja Pánt egy tisztáson. És Pán azt mondja ja neki: „Mondd meg nekik, hogy építsenek nekem templomot ezen a helyen.” A fickó azt feleli, oké, és rohan tovább. Aztán beszámol a csata híréről otthon, majd hozzáteszi: „Ó, mielőtt elfelejteném, Pán azt üzeni, hogy építsetek neki egy templomot.” Teljesen tárgyilagos, nem?

— Tehát van benne szó istenekről is. Mire célzol? Hogy ezek az emberek hallucináltak?

— Nem — mondta Árnyék. — Nem erről van szó.

A lány az egyik berepedt körmét rágcsálta.

— Olvastam egy könyvet az emberi agyról — mondta. — A szobatársamé volt, és állandóan azt mutogatta mindenkinek. Arról szólt, hogyan olvadtak össze ötezer évvel ezelőtt az agylebenyek, és ha előtte az agy jobb oldala mondott valamit, az emberek azt hitték, valami istenség beszél hozzájuk. Az egész csak az agyunkban van.

— A saját elméletem jobban tetszik — mondta Árnyék.

— Mi az elméleted?

— Hogy akkoriban az emberek időről időre összeakadtak az istenekkel.

— Ó. — Csend: csak a kocsi csörömpölése, a motor dübörgése és a kipufogó hörgése hallatszott — ez utóbbi eléggé betegesen hangzott. Aztán a lány azt mondta: — Szerinted még mindig itt vannak?

— Hol?

— Görögországban. Egyiptomban. A szigeteken. A többi hasonló helyen. Mit gondolsz, ha felkeresnéd a régiek lakóhelyeit, látnál isteneket?

— Talán. De szerintem az emberek egyszerűen nem is sejtenék, mit láttak.

— Esküszöm, mint az ufók — mondta a lány. — Az emberek manapság ufókat látnak. Régen isteneket láttak. Talán az ufók is a jobb agyféltekéből j önnek.

— Nem hiszem, hogy az istenek valaha is csináltak volna végbéltükrözést — mondta Árnyék. — És nem csonkoltak szarvasmarhákat. Voltak embereik, akik megtették helyettük.