Amerikai istenek [American Gods - hu]

— Nem tudnátok végre békén hagyni? — kérdezte Árnyék. — Én csak aludni szeretnék.

A bölényember lassan bólintott. Ajka nem mozdult, de egy hang azt kérdezte Árnyék fejében:

— Hová mész, Árnyék?

— Cairóba.

— Miért?

— Hová máshová kellene mennem? Szerda azt akarja, hogy odamenjek. Ittam a mézsöréből. — Álmában, az álombéli logika ereje miatt nem volt kétséges, hogy ezt kell tennie: háromszor ivott Szerda mézsöréből és ezzel megpecsételte az egyezséget — mi mást tehetett volna?

A bölényfejű ember belenyúlt a tűzbe, felszította a parazsat és lángra lobbantotta az összetördelt ágakat.

— Közeleg a vihar — mondta. A kezét hamu borította, amit szőrtelen mellkasába törölt, koromfekete csíkokat mázolva szét magán.

— Igen, állandóan ezt mondogatjátok. Kérdezhetek valamit?

Szünet. Légy telepedett meg a szőrrel borított homlokon. A bölényember elhessegette.

— Kérdezz.

— Igaz ez? Ezek az emberek valóban istenek? Az egész annyira… — Elhallgatott. Aztán azt mondta, „lehetetlen”, bár nem pontosan ezt a szót kereste, de úgy tűnt, ez a legjobb, amit talál.

— Mik az istenek? — kérdezte a bölényember.

— Nem tudom — mondta Árnyék.

Fáradhatatlan, tompa kopogás hallatszott. Árnyék várt, hátha a bölényember mond még valamit, elmagyarázza, mik az istenek, elmagyarázza, mi ez a kusza rémálom, amivé az élete változott. Fázott.

Kopp. Kopp. Kopp.

Árnyék kinyitotta a szemét és kábán felült. Borzalmasan fázott, és odakint az égnek mély, élénklila színe volt, ami a szürkületet elválasztja az éjszakától. Kopp. Kopp. Valaki azt mondta: „Hé!”, és Árnyék oldalra fordította a fejét. Az a valaki a kocsi mellett állt, sötét folt volt a sötétedő ég háttere előtt. Árnyék kinyújtotta a kezét és néhány centire lehúzta az ablakot. Jól hallhatóan nyújtózkodott és ásított, majd azt mondta:

— Helló.

— Jól vagy? Beteg vagy? Részeg? — Magas hangja volt — nő vagy fiatal fiú lehetett.

— Jól vagyok — mondta Árnyék. — Várj. — Kinyitotta az ajtót és kiszállt, közben kinyújtóztatta sajgó lábát és a nyakát. Aztán megdörgölte a kezét, hogy beindítsa a vérkeringését és felmelegedjen.

— Hűha. Jó nagy melák vagy.

— Mondták már páran — felelte Árnyék. — Ki vagy?

— Sam.

— Sam, a fiú vagy Sam, a leányzó?

— Sam, a leányzó. Régebben Sammi voltam, i-vel, és mosolygós arcokat rajzoltam az i betű fölé, de teljesen elegem lett belőle, mert mindenki ezt csinálta, ezért abbahagytam.

— Oké, Sam leányzó. Most menj arrébb és fordulj az út felé.

— Miért? Talán sorozatgyilkos vagy?

— Nem — mondta Árnyék. — Pössentenem kell, és ehhez szükségem van valami minimális magányra.

— Ó. Rendben. Oké. Fogtam. Teljesen megértem. Én már akkor sem tudok pisilni, ha van valaki a szomszéd fülkében. Ez a különösen szégyenlős hólyagszimptóma.

— Kérlek.

A lány elsétált a kocsi túlsó oldalára, Árnyék pedig kihúzódott a mező szélére, lehúzta a sliccét és nagyon sokáig vizelt egy kerítésoszlopra. Visszasétált a kocsihoz. A borongós szürkületből este lett.

— Még mindig itt vagy? — kérdezte.

— Igen — mondta a lány. — Komolyan, a hólyagodba az egész Erie-tó beleférne. Birodalmak omlottak össze és épültek újjá, amíg pisiltél. Hallottam az egészet.