AZ ELVESZETT KERESZT
- Автор: Бенцони Жюльетта
- Серия: Шевалье (Рыцари) #1
- Язык: венгерский
- Жанр: Исторические любовные романы
Электронная книга - «AZ ELVESZETT KERESZT». Краткое содержание книги:
Thibaut testestül-lelkestül az angyali szépségű nemes lelkű de leprás fiúnak szenteli magát. Elkíséri a királyság négy sarkába a sosem szűnő harcban amelyet a herceg folytat Szaladin egyeduralma ellen egészen huszonnégy évesen bekövetkező haláláig. Balduin iránti elkötelezett barátsága mellett Thibaut mélységesen szerelmes Isabelle-be a herceg húgába s ez a szerelem egy életen át kitart még akkor is amikor a lányt Jeruzsálem királynőjévé koronázzák s a sorsa különös fordulatokat vesz.
A királyi udvar alkotja környezetüket: Balduin nimfomán perverz anyja a lánya a gyönyörű szívtelen és önző Sybilla a többé-kevésbé hűséges de szinte mindig kapzsi bárók. Miközben egymást érik az intrikák a királyság a vesztébe rohan a templomosok titokzatos pillantásától kísérve...
– Balian d’Ibelin. Zárójelben megjegyzem, remekül boldogul, mert bár hűvösebb természetű, ugyanolyan vitéz, mint Renaud. Ami őt illeti, felkeresett, mielőtt elindult volna Moab földjére a feleségével. Úgy egy héttel ezelőtt…
– Ezt merészelte! És maga nem vetette azonnal börtönbe?
– Nem, felség, és azt hiszem, meg fog érteni. A bizánci flotta érkezése elgondolkodtatta. Ha a tervezett expedíció tengerre száll Egyiptom felé, Szaladin arra a következtetésre juthat, hogy a hatalmas Jordánon túli területek védtelenek maradnak, és miközben az ön csapatait visszaszorítja, sereget küld a Vörös-tengeren, hogy megszerezze a nagy déli hűbérbirtokot, a királyság kulcsát. Renaud büntetést érdemel ugyan, de…
– Nem olyan ostoba az érvelése! És különben is, senki sem gondolta itt, hogy élve viszontlát?! Felejtsük el! Más hírek?
– Vannak, felség, nem is elhanyagolhatóak: Elzászi Fülöp, Flandria grófja jelentős hadtesttel megérkezett Caesareába. Bevallom, nagyon örülök neki: folyamatosan írom a leveleket egész Európának, hogy a királyok és a hercegek törődjenek a Szentfölddel, küldjenek csapatokat, és…
– A Mindenható Istenre, miért nem mondta előbb? Ez a legjobb hír! Égi üdvösség ez, a válasz az imáimra! Flandria grófja nem király, de a keresztény világ egyik legrangosabb ura, közeli rokonunk vér szerint, de a Szentföld szeretete szerint is, hiszen az apja, Thierry gróf négyszer is eljött ide imádkozni és hadakozni. Ráadásul Sybilla d'Anjout vette feleségül, Fulco nagyapám és az első felesége, Aremburge de Maine lányát. Ha Philippe olyan vitéz, mint az apja, megtaláltuk a parancsnokot, aki Egyiptomba vezeti majd a frankokat a bizánci hajókon! Én közben olyan erős védelmet készítek elő, hogy amikor Szaladin Egyiptom zsíros földjéről kiszorítva Szíriában próbálja összeszedni az erőit abban a reményben, hogy hátba támadhat, minden készen áll majd a fogadására! Az apámnak igaza volt: amíg a szultáné Egyiptom, nem lehetséges tartós béke a királyság számára!
A mostanra kegyetlenül tönkrement arcot beragyogó öröm összeszorította a királyt hallgató két férfi szívét, de a kancellár érsek magában hálát adott Istennek: Balduinban még mindig élt a királysága nagyságába vetett hit. A hirtelen oly nehézre változott kálváriája ellenére király maradt, nagy tervekkel és nagy reményekkel. Megértette, hogy Szaladin nem marad örökké a kairói palotájában, akár fegyverszünet van, akár nem, és egyedül úgy kerülhetik el, hogy ne nyújtsa ki karmait ismét a Jeruzsálemi Királyság felé, ha védekezésre kényszerítik. Nem hagyhatta el azonban a királyság éber őrzőjének posztját. Elzászi Fülöp érkezése felszabadította, bár a lelke mélyén sajnálta, hogy valaki más aratja le a győzelem babérjait.
Guillaume de Tyr, aki olvasott egykori tanítványa gondolataiban, akaratlanul is elmosolyodott:
– Ne álmodozzon túl sokat, felség! A hősünk tizennyolc éve nős, Isabelle de Vermandois a felesége.
– Nem erre gondoltam. Egyébként is egy özvegy nem mehet újra férjhez, míg le nem telik a gyászév, és a rokonunk zarándoklata talán nem tart ennyi ideig. Ennek ellenére adjunk hálát az Úrnak, hogy elküldte hozzánk!
Balduinnak hamarosan látnia kellett, hogy kissé elsiette a hálaadást. Nem mintha Flandria grófja első ránézésre nem lett volna kellemes ember. Az erős negyvenes nagyúr, az irodalom és a költők barátja kitűnő szervező hírében állt. Úttörő hajlamai is voltak, hatalmas munkálatokat végeztetett otthon: kiszáríttatta a hatalmas mocsarakat Wattén és Bourbourg között, és több város, köztük Cambrai és Lille megszépítését felügyelte. Felmerült a kérdés, vajon miért hagyta el gazdag földjeit, jelentős hadsereget magával hozva a hosszú és kényelmetlen zarándokútra. Talán az apja, Thierry gróf példáját akarta követni, aki négyszer járt itt, olyan ájtatosan, hogy az akkori pátriárka megajándékozta egy fiolával, mely Krisztus vérének néhány cseppjét tartalmazta, melyet Arimatiai József fogott fel a Kálvárián, és mely Bruges-be szállítva a szentségimádások középpontja lett52. Vagy így akarta kérni az Úrtól, hogy ajándékozza meg az örökössel, akit Isabelle de Vermandois, a felesége tizennyolc éve nem tudott megadni neki? Bölcs emberismerőként Guillaume nem igazán hitt ebben. A gróf csinos arca, előkelő viselkedése és kedélyes, pirospozsgás arcszíne ellenére jéghideg, szürkéskék szeme, ragadozó állkapcsa bizalmatlanságra adott okot… Balduin azonban túl fiatal volt, hogy felfigyeljen ezekre a részletekre. Pompásan, s egyben szeretetteljesen fogadta rokonát a bárók és a bizánci követek jelenlétében. Fiatal kora lelkesedésével nem titkolta előle, hogy a gondviselés emberét látja benne, akinek hála a császárral összefogva megtörhetik Szaladin terjeszkedési törekvéseit, és a frank királyság visszafoglalhatja elveszett földjeit, mint Edessza és Turbessel. Ezenkívül abban az esetben, ha a halál a vártnál előbb elragadná, Elzászi Fülöp kiváló tulajdonságainak köszönhetően remek régens lenne.
Sajnos az ajánlat, mely a királyság sorsáért való aggódásból született, nem a remélt visszhangra talált a grófnál. Az elfátyolozott, aranykoronás arccal szemben, mely bizonyára kellemetlen emléket ébresztett fel benne – sógora, II. Raoul de Vermandois tizenkét évvel azelőtt leprában halt meg –, határozott elutasítás volt a válasza, nem 52 Ekkortól tartanak Bruges-ben minden évben Szent Vér körmenetet.
csak kevéssé keresztényi, de majdhogynem sértő formában: nem azért jött, hogy bármi mellett is elkötelezze magát, és nem marad tovább, mint tervezte. Ami a régensséget illeti, a király bízzon meg vele, akit akar.
Balduin végtelen türelmében nem vágott vissza úgy, ahogyan azt az arcátlan gróf megérdemelte volna, hanem megbízta a bárókat – akiknek nem tetszett a jövevény –, hogy győzzék meg, legalább a kardját állítsa a kereszt szolgálatába, és harcoljon a legnagyobb ellensége, Szaladin ellen. A régensséget hirtelen halál esetén a távollétében rábízhatja egy olyan kipróbált katonára, mint Renaud de Châtillon.
Az eredmény még katasztrofálisabb volt. Fülöp először is kijelentette, hogy hallani sem akar a Krak uráról – aki, miután a körülményekre tekintettel sietve megérkezett, majdnem megfojtotta sértő szavaiért! Ami Egyiptomot illeti, csak azért menne oda, hogy ő maga legyen a király. Ráadásul a beszélgetés során Flandria grófja arcátlanul felvetette, hogy a királyság jövője érdekében miért nem adják hozzá a király valamelyik lánytestvérét egyik hűbérese, Róbert de Béthune, egy artois-i kisnemes fiához, akit magával hozott az utazásra.
– Ezeket a szavakat hallva – írta később Guillaume de Tyr – rádöbbentünk, mennyire aljas ez az ember, és milyen áruló terveket szövöget. O, akit a király végtelen jóindulattal fogadott, megfeledkezett vendég mivoltáról, megvetette az öröklés jogát, és intrikákat szőtt, hogy megfossza Balduint a trónjától.
A király ekkor igen száraz levelet írt neki, emlékeztetve az illemre: az egyik hercegnő csak egy év múlva mehet férjhez, hisz Guillaume de Montferrat csak három hónapja halt meg. Egy király és a császár unokahúgának lánya pedig – Isabelle – nem adhatja magát akárkinek. Fülöp megértette, hogy túl messzire ment, és kérte, engedélyezzék, hogy kiválassza az igazán méltó férjet, de senkit nem nevezett meg. A király és a bárók egyhangúlag elutasították.
Eközben a bizánciak kezdték türelmüket veszteni. A flandriai kontingens érdekelte őket, mivel a császár parancsa az volt, ne kényszerítsék a királyt, hogy teljes saját haderejével elkísérje őket. Andronic l'Ange és Jean Doukas megmutatta a grófnak a császári aranybullát, mely igazolta a hatalmukat. A kiszámíthatatlan Fülöp ekkor újabb kibúvót talált: nem akarta, hogy ő és az emberei „éhhalálnak” legyenek kitéve. Személy szerint csak olyan helyekre szokta vinni a katonáit, ahol bőségesen van élelem: