AZ ELVESZETT KERESZT
- Автор: Бенцони Жюльетта
- Серия: Шевалье (Рыцари) #1
- Язык: венгерский
- Жанр: Исторические любовные романы
Электронная книга - «AZ ELVESZETT KERESZT». Краткое содержание книги:
Thibaut testestül-lelkestül az angyali szépségű nemes lelkű de leprás fiúnak szenteli magát. Elkíséri a királyság négy sarkába a sosem szűnő harcban amelyet a herceg folytat Szaladin egyeduralma ellen egészen huszonnégy évesen bekövetkező haláláig. Balduin iránti elkötelezett barátsága mellett Thibaut mélységesen szerelmes Isabelle-be a herceg húgába s ez a szerelem egy életen át kitart még akkor is amikor a lányt Jeruzsálem királynőjévé koronázzák s a sorsa különös fordulatokat vesz.
A királyi udvar alkotja környezetüket: Balduin nimfomán perverz anyja a lánya a gyönyörű szívtelen és önző Sybilla a többé-kevésbé hűséges de szinte mindig kapzsi bárók. Miközben egymást érik az intrikák a királyság a vesztébe rohan a templomosok titokzatos pillantásától kísérve...
Guillaume felállt a székéről, és a fiatal király mögé lépve megérintette a vállát.
Érezte, hogy remeg.
– Az édesanyja is szereti önt! Nyugodjon meg, drága gyermekem! Isten a tanúm, nem akartam megbántani. Amikor két asszony annyira gyűlöli egymást, mint ők ketten, a királyság békéjére nézve jobb, ha távol élnek egymástól.
Balduin minden erejét összeszedve mélyeket sóhajtott, és sikerült úrrá lennie felindulásán, sőt, még el is mosolyodott:
– Igaza van. Én is tudom… de mit tanácsol?
– Beszéljen Baliannal! Őszintén! Mondja meg neki, hogy megtudtam a titkát, és ön nem ellenzi, hogy a mostohaanyja hozzámenjen, de csak később, és mint egy szívességre, kérje meg, hogy kerülje a követet, aki nem jelent veszélyt rá nézve… és aki tavasszal úgy eltűnik, mint a téli esők.
– Így fogok tenni! – sóhajtotta Balduin némi gondolkodás után. – Folytathatjuk a partit? – tette hozzá udvariasan az üresen maradt székre mutatva az ében és elefántcsont tábla túloldalán…
Egy szerelmest nehéz meggyőzni. Balian azonban szerette a királyát, és az ígéretében megnyugodva beleegyezett, hogy kerülje a bizáncit, amennyire csak lehet.
Thibaut-hoz eközben egyre közelebb került, és a hetek, hónapok múlásával igaz barátságot kötöttek a több mint tízéves korkülönbség ellenére. Balduin örült. Először is, mert az Ibelin család mindig közel állt hozzá, másrészt pedig, mert szenvedett attól az elszigeteltségfélétől, ahogyan az udvar a fegyvernökét kezelte, amiért az túl szoros és folyamatos kapcsolatban állt vele. Mindig azt lestek, vajon nem mutatkoznak-e a lepra jelei a sodronying alatt, melyet gyakran viselt. Thibaut azonban mindig készen akart állni, hogy felfogja egy esetleges gyilkos kéz csapását, mely a királya ellen irányulhatna.
Keserűen, fázósan és nyugtalanítóan telt a tél. Karácsony éjszakáján valóságos hóvihar zúdult a Szentföldre, Jeruzsálem kupoláit és harangtornyait havas dombokká változtatva, a városi gyerekek legnagyobb örömére, akik számára a hógolyózás remek és szerintük túlságosan ritka szórakozás volt. Legalább ők örültek, miközben a palotában egyre nőtt a nyugtalanság: a karaván, melynek meg kellett volna hoznia Afrikából az enkobamagvakat, a gyógyító kenőcs alapanyagát, amelyre a leprásnak szüksége volt, nem érkezett meg. Bár Guillaume de Tyr ősszel útnak indított egy másodikat is, hogy megtudják, mi történt az elsővel, és ha kell, helyettesítsék, lassan fogytán volt az utolsó adag is. Az „anyakirálynét” mélyen felzaklatta a helyzet, amit mindenki megértett. Sötét hangulatát azonban nem kizárólag az anyai aggodalom szította: fiatal férje most már sosem hagyta el Sidon városát, ő pedig makacsul megtagadta, hogy oda költözzön, ahogy azt férje kérte. Ráadásul rájött, hogy a szép Heraclius – aki sosem kereste fel caesareai birtokát – megcsalja, diszkréten és csak időszakosan ugyan, de mégiscsak megcsalja egy nabluszi – Agnès szerint földig kellett volna rombolni azt a várost! – rőfös csodálatos feleségével, aki Bethániába költözött a nővéréhez, amikor a férje Akrába indult, hogy a nagy kikötő lerakataiban bevásároljon.
Paque de Riverinek hívták az asszonyt, kirobbanó, érzéki szépség volt, és húsz éve felelőtlenségében szívesen díszítette magát messze alacsony rangján felüclass="underline" olyan öltözetekben parádézott Jeruzsálemben, melyektől Agnès magánkívül volt, Heraclius pedig kínosan érezte magát… Hangos jelenetek születtek a helyzetből, melyeket kéjes élvezettel hallgattak a kíváncsiskodók és a pletykafészkek, s melyek felháborították a király környezetét. Balduin, hogy véget vessen a kínos lármának, utasította a kereskedőt, hogy tartsa a feleségét nabluszi házukban, és vigye magával, amikor Akrába megy üzleti útra. Eközben Amaury de Nesle, a pátriárka Heraclius értésére adta, hogy a kaland folytatása nagyon súlyos kihatással lehet egyházi karrierjére. Az egykori szerzetes túl ravasz volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja a rendreutasítást, elfogadta az új helyzetet: tovább mélyült gyűlölete a pátriárka iránt, de visszatért Agnès ágyába, és a fellegvár visszanyerte nyugalmát.
Nem sok időre. A szokatlanul nyirkos tavasz eljövetelével Sybilla hercegnő futára rogyott térdre a király előtt, borzalmas hírt hozva: Guillaume de Montferratot különös betegség támadta meg, melyet az orvosok nem igazán tudnak mire vélni, és haldoklik.
Kétségbeesett felesége levele a mérgezés lehetőségét említette…
Balduin egy pillanatig sem habozott: azonnal parancsot adott, hogy készítsék elő
az utazást Askalonba, és utasította az orvosát, Joad ben Ezrát, hogy kísérje el.
Természetesen nagy tiltakozást váltott ki, melynek Guillaume de Tyr lett a szószólója:
– Felesleges veszélybe sodorja magát, felség! Az askaloni orvosok ugyanolyan jók, mint az ön orvosa, és biztos vagyok benne, hogy jól ápolják a grófot. Gondoljon a saját egészségére!
– Az egészségemre? Mi rosszabb érhet, mint a lepra? Guillaume lélekben és szívben a testvérem. Őt választottam ki, hogy tovább vigye a királyságot. El akarok menni hozzá – jelentette ki nyomatékosan –, hogy amennyire csak tudok, segítsek.
Neki és a nővéremnek, akit nagy bánat ér. Ha méregről van szó, nyomozást rendelek el, hogy megbüntessem a tettest, ha pedig betegség, a lehető legjobban legyőzzük és imádkozunk. Különösen én! Isten tartsa meg a királyság számára a reményt, melyet Guillaume képvisel! A lovamat és kisszámú kíséretet! A nagy csapat csak lelassítana.
Egy óra múlva indulni akarok!
Balduin szerette Askalont, a szülővárosát, és bár kisgyermek kora emlékei elhalványodtak, ahányszor visszatért az apja életében és azután is, ugyanazt a boldogságot érezte a hatalmas, fehér falak koronázta város láttán, mely egészen a kék tengerig ereszkedett, és ahol a lágy éghajlatban egész évben egyforma volt a hőmérséklet. Cédrusok és pálmafák borítottak hűs árnyat a városra, azt az érzetet keltve, mintha a falak ugyanannyi kertet, mint házat fognának közre. A felfordított tál formájú dombokon, amiket az egymást követő városok romjai alkottak, itt-ott előbukkant néhány maradvány, melyeket Balduin meghatónak talált, hiszen a halott civilizációk titkainak nyomát látta bennük. Ideális helyszín volt a hercegi nászúthoz, és a király egy percig sem gondolta volna, hogy Sybillára, aki Askalon és Jaffa grófnője volt, rémálom várhat itt. A grófi palota, melyet egykor az egyiptomi fatimidák építettek, akiktől 1153-ban foglalták vissza a várost, rendelkezett a nagy keleti otthonok világosságával, életszeretetével és bájával. Amikor azonban a király és kísérete beléptek, mintha minden fény eltávozott volna, s még a virágok illata is eltűnt a kellemetlen ürülékszag alatt, melyet a füstölőknek sem sikerült elnyomniuk.
Guillaume szobájában elviselhetetlen volt a bűz. Fekete ruhás orvosok serénykedtek a fekhely körül, melyen a beteg pihent. A cselédek éppen piszkos lepedőit cserélték. Mind egyszerre beszéltek, és a mediterrán világ szokása szerint erősen gesztikuláltak. Középen a szerencsétlen Guillaume erőtlenül haldoklott, bőre megsárgult, lesoványodott teste szinte lebegett a bőrében, mintha egykori szép izmai szétolvadtak volna.
– A király!
A Thibaut öblös torkából felszálló kiáltás úgy hatott, mint a békákkal teli mocsárba dobott kő. A fekete ruhák szétrebbentek, miközben Balduin pillantásra sem méltatva őket odalépett az ágyhoz, és fölé hajolt:
– Fivérem – fogta gyengéden kesztyűs kezébe a beteg kezét. – Igen rossz állapotban találom. Mi a baj?