AZ ELVESZETT KERESZT
- Автор: Бенцони Жюльетта
- Серия: Шевалье (Рыцари) #1
- Язык: венгерский
- Жанр: Исторические любовные романы
Электронная книга - «AZ ELVESZETT KERESZT». Краткое содержание книги:
Thibaut testestül-lelkestül az angyali szépségű nemes lelkű de leprás fiúnak szenteli magát. Elkíséri a királyság négy sarkába a sosem szűnő harcban amelyet a herceg folytat Szaladin egyeduralma ellen egészen huszonnégy évesen bekövetkező haláláig. Balduin iránti elkötelezett barátsága mellett Thibaut mélységesen szerelmes Isabelle-be a herceg húgába s ez a szerelem egy életen át kitart még akkor is amikor a lányt Jeruzsálem királynőjévé koronázzák s a sorsa különös fordulatokat vesz.
A királyi udvar alkotja környezetüket: Balduin nimfomán perverz anyja a lánya a gyönyörű szívtelen és önző Sybilla a többé-kevésbé hűséges de szinte mindig kapzsi bárók. Miközben egymást érik az intrikák a királyság a vesztébe rohan a templomosok titokzatos pillantásától kísérve...
áldozat, melyre szüksége volt a népnek, mely, mint ő maga is, törékeny volt az évszázad kísértéseivel szemben, és ebben a pillanatban elfogadta a sorsát…
Ahogy a városkapuhoz ért, egy női hangot hallott:
– Tényleg ő az, vagy már csak a szelleme? Megijeszt…
Egy férfi válaszolt rá:
– Ha ugyanennyire meg tudja ijeszteni a szaracénokat, nagyon jó lesz…
Szultán nyomában lovagolva Thibaut is hallotta a szavakat, és megkönnyebbüléssel, szinte örömmel töltötték el. Talán ez volt a válasz az aggodalomra, mely elszorította a szívét, mióta királya eltűnt a fehér muszlin alatt. Az opálos fátyol élő legendává teheti, mely a titkokból születik. Ahelyett, hogy undor tárgya lenne, a fehér fátylas királyi lovas magához vonzza vagy félelemmel tölti el a csodáért rajongó népet. Bárhogy is lesz, Balduin új erőt meríthet ebből… Az Askalont Jeruzsálemtől elválasztó tizennyolc mérföldön, melyet a halottas kocsi és az özvegyet szállító hintó megkövetelte lassúsággal tettek meg, ugyanez történt: mindenki térdre ereszkedett a halott előtt, akit egy arc nélküli, ragyogó fegyverzetű lovag kísért, akinek láttán azt hihették, nem is a leprás király, hanem az égből alászállt arkangyal.
A Szent Város kapuinál feltűnt az Igazi Kereszt51, a királyság legjelentősebb szimbóluma, melynek a korral törékennyé vált fáját aranyba és drágakövekbe öltöztették. Templomos lovagok állták körbe, mint a csaták napjain, előtte pedig kirajzolódott a nagymester, Odon de Saint-Amand súlyos alakja, akiről Guillaume de Tyr, aki gyűlölte, azt mondta, hogy haragot lélegez ki az orrán, és nem ismer sem istent, sem embert. Eljött Joubert testvér is a jeruzsálemi Szent János Ispotály lovagjaival, akiknek fehér kereszttel jelölt fekete ruhája éles kontrasztot alkotott a rivális templomosok vörös keresztes fehérjével. Az ispotályosok vették át a halottat, hiszen Guillaume de Montferrat, mivel nem volt király, nem kaphatott helyet a királyi sírkamra kálváriáján. Az ispotályosok kápolnájában nyeri el végső nyughelyét. Ott volt a pátriárka és a kancellár is, de ők a király, nem pedig a halott fogadására jöttek.
A nyergében szálfaegyenesen, mozdulatlanul ülő IV. Balduin láttára meglepetés ült ki az arcokra, de Guillaume de Tyré fájdalmat tükrözött: megértette, micsoda szenvedés rejtőzik a fehér fátyol maszkja mögött.
Az édesanyja is megértette, ahogy kilépett a palota lépcsőire, hogy fogadja a fiát és a születendő gyermektől eltorzult alakú lányát. Sybilla maga is fátylat viselt, de égszínkéket, melybe beleburkolózott, s mely reményt rejtett. Balduin láttán Agnès arcán súlyos, néma könnyek csorogtak végig: sokáig ő is hitte, hogy csoda történik majd… Őszintén hitte! Teljes hitével, mely ott szunnyadt lelke mélyén, melyet régen megmételyezett saját szépségének és az abból nyerhető gyönyöröknek a felismerése.
Hiszen azon a földön éltek, ahol a lehetetlen is valóra válik. A Jordán habjai, melyek oly sok leprást meggyógyítottak, tehetetlenek lennének, hogy megszabadítsák a fiát a várható borzalomtól? Tudta, miről suttognak a palotában és a városban: a gyermek az anyja rosszaságáért fizet, de büszkeségében nem volt hajlandó elfogadni, hogy az egyszerű emberek megítéljék, ahogyan nem volt hajlandó kitárni egy pap – egy igazi pap – fülének a szépséges testi bűnöket, melyeket egyetlen pillanatra sem bánt meg.
Képtelen volt bocsánatot kérni, akár Istentől is!
Pedig szerette a fiát, és az elrejtett arccal szembeni fájdalmában ösztönösen olyan 51 A legnagyobb darabja
mozdulatot tett, melyre senki sem hitte volna képesnek. Amikor Balduin leszállt a nyeregből, lassabban és nehézkesebben, mint azelőtt, odafutott hozzá, a karjába vette, magához szorította és a fátylát felemelve megcsókolta az arcát:
– Szeretett fiam! Él, Istennek legyen hála! Balduin a tiszta szeretet pillanatától felkavarva a fejét hátravetve viszonozta az ölelést.
– Anyám – szólalt meg végtelen gyengédséggel –, a születendő gyermekért kell imádkoznunk! Szüksége lesz az ön erejére, sokkal inkább, mint az édesanyjáéra, aki teljesen elgyengült. Vigyázzon rá!
Ezzel Thibaut vállára támaszkodva továbbindult. A fegyvernök ekkor látta meg az Agnès mögött álló két férfit, akiket Balduin meghatottságában nem vett észre. Jocelin de Courtenay és Heraclius tekintetével követte a királyt. Furcsán egyforma tekintettel, mely Thibaut-nak sehogyan sem tetszett: ugyanaz a gyűlölet ragyogott összeszűkült szemükben, érthetetlen gyűlölet, mely csakis a csalódásból születhetett, amiért a király élve tért vissza a halál kapujából. A fegyvernök megfogadta, hogy minden eddiginél jobban figyel majd…
Viszontlátva a fiatalembert, akit „kicsikémnek” hívott, Marietta egy szót sem szólt, de amikor a király levette a sisakját és a fátylat, Thibaut látta, hogy elsápad, és ahogy egymásra pillantottak, mély fájdalom tükröződött a szemében. Balduin semmit nem vett észre: túlságosan fáradt volt. A lassú lovaglás jobban kifárasztotta, mint egy csata.
Talán, mert felmérhette benne, mennyire legyengült, és ismét gyötörte a nyugtalanság a királyság jövője felett. Nyíltan meg is vallotta:
– Nem élem meg, hogy a születendő gyermek uralkodókorba érjen. Montferrat halálával minden összeomlott. Ki kormányoz majd utánam az örökös nagykorúságáig?
Ha egyáltalán fiú lesz! Ráadásul egy kisgyermek nagyon törékeny. Sybillának talán újra férjhez kellene mennie? De melyik herceghez?
– Miért herceghez? – tiltakozott Guillaume de Tyr, aki szokása szerint bejelentés nélkül lépett be. – Hamarosan eljön a szülés ideje, és ha a gyermek életképes, nem kell idehozni valami királyfit vagy királyi unokaöcsöt, hogy felébresszük benne a kísértést, hogy a saját javára tevékenykedjen. Egy helyi előkelőség, egy bátor, eszes és hűséges nemes elegendő lenne.
– Kire gondol?
– Ramlai Balduinra, az elsőszülött Ibelinre. Elemészti a szerelem a hercegnő iránt, akinek a házassága kétségbe ejtette, de értékes ember, és elkötelezett híve felségednek.
– Miért ne? Ha a nővérem beleegyezik…
– Egyáltalán nem találta kedve ellen valónak Montferrat érkezése előtt.
– Talán ez a megoldás… bár nem tudjuk, rendelkezik-e a megfelelő eréllyel. Ha azonban hirtelen meghalok, kinevezhetnek régenst, mint a kiskorúságom idején.
Rajmund unokabátyám remekül végezte a feladatát, és még fiatal… Mivel pedig úgy tűnik, képtelen utódot nemzeni, nem remélheti, hogy a saját családját ülteti a miénk helyébe…
– Ez azért nem zárja ki az ambíciót. Különben pedig ön is tudja, hogy a bárók sosem fogadnák el! Egyébként – tette hozzá gyengéden a kancellár – bőven van még időnk mérlegelni a különféle érveket. Hogy érzi magát, felség?
– Nagyon fáradtnak, de végül is még lábadozom. Egy kis pihenés, és teljesen felépülök. Most pedig beszéljünk arról, ami itt történt. A bizánciak?
– Amint ön megengedi, eljönnek köszönteni.
– Holnap! Vagy inkább holnapután. Várhatnak még huszonnégy órát. Egy másik ügyet kell elintéznem: a királyi engedély nélkül kötött esküvőt. Thibaut – tette hozzá a fegyvernökhöz fordulva –, hívd ide messire Renaud-t!
– Ne mozduljon, Thibaut – lépett közbe Guillaume. – Már nincs itt!
– Nincs itt? – kiáltotta Balduin, akinek a harag visszaadta az erejét. – Olyan ez, mintha dezertálna! Sosem hittem volna képesnek ekkora aljasságra. És ki parancsol helyette?