AZ ELVESZETT KERESZT
- Автор: Бенцони Жюльетта
- Серия: Шевалье (Рыцари) #1
- Язык: венгерский
- Жанр: Исторические любовные романы
Электронная книга - «AZ ELVESZETT KERESZT». Краткое содержание книги:
Thibaut testestül-lelkestül az angyali szépségű nemes lelkű de leprás fiúnak szenteli magát. Elkíséri a királyság négy sarkába a sosem szűnő harcban amelyet a herceg folytat Szaladin egyeduralma ellen egészen huszonnégy évesen bekövetkező haláláig. Balduin iránti elkötelezett barátsága mellett Thibaut mélységesen szerelmes Isabelle-be a herceg húgába s ez a szerelem egy életen át kitart még akkor is amikor a lányt Jeruzsálem királynőjévé koronázzák s a sorsa különös fordulatokat vesz.
A királyi udvar alkotja környezetüket: Balduin nimfomán perverz anyja a lánya a gyönyörű szívtelen és önző Sybilla a többé-kevésbé hűséges de szinte mindig kapzsi bárók. Miközben egymást érik az intrikák a királyság a vesztébe rohan a templomosok titokzatos pillantásától kísérve...
– Ön biztosítja számára a kapcsolatot? – mosolygott Thibaut.
– Bizonyos értelemben. A szeme és a füle vagyok, hogy kifürkésszek minden aljasságot, melyet Agnès tervezhet ellene.
Thibaut arra gondolt, hogy a Krak hölgyének kéréséről akar beszámolni, és hallgatott róla, hogy ő már elmesélte. Balian d’Ibelin zárkózott, komoly férfi volt. Most mégis ismeretlen örömtől ragyogott, és a fattyú nem akarta elrontani a boldogságát.
Udvariasan köszöntötte a grófot, és útjára engedte a királyné lakóhelye felé.
Nem látta viszont a vacsoraasztalnál, és ez meglepte, de arra gondolt, hogy rengeteg mondanivalója lehet a királyné számára, aki maga mellett tartotta, vagy egyszerűen csak nem éhes. Róla ez nem volt elmondható. Thibaut étvágya lassan legendákat szült, annál is inkább, mert bármennyit evett, sosem hízott. Igaz, még nem ért véget a növekedése!
A várparancsnok kapitány asztalánál vidáman falt, szokása szerint módjával ivott, majd a vacsora végeztével levegőzni indult lefekvés előtt.
Szép, tiszta, szinte áttetsző volt az őszi éjszaka, és a kertek mirtusz és narancs illatát árasztották. Miután megérdeklődte, hogy nem tilos ott sétálni, azzal a kikötéssel, hogy nem mehet a kastély közelébe, megindult egy nagy, babérbokrok szegélyezte ösvényen, mely felfelé futott a Garizim lejtőjén egy kis kápolna felé, melyet fekete ciprusok öveztek néma őrszemként.
Lassú léptekkel közeledett felé, halkan, nehogy megzavarja a szép éjszaka derűjét.
Belélegezte a langyos levegőt, ámult a lábai alatt alvó völgy szépségén, mely csodálatosan tükrözte Isten alkotásának pompáját. Ujjai között forgatta az Isabelle-től kapott gyűrűt, és időről időre az ajkához emelte, hogy hosszan megcsókolja.
Ahogy a nagy ciprusok mellé ért, hirtelen eszébe jutott, hogy hálát ad hatalmas boldogságért. A kápolna ajtaja nyitva volt, és éppen belépni készült, amikor női hangot hallott:
– Nem vártunk már eleget, drága barátom? Három éve özvegy vagyok, és múlik az idő, akár a virágok szépsége. Miért nem engedjük, hogy a szerelmünk kiteljesedjék a napvilágon? A király kedveli önt, és tudom, hogy nem érzéketlen a boldogságom iránt.
– Királyném, nálam jobban senki sem vágyik arra, hogy mindenkinek megmutassa a boldogságot, melyet öntől kapok. Valóban, a király örömmel nekem adná a kezét, de van mellette egy nő, akit a boldogságunk éktelen haragra gerjesztene, és sajnos nagy a hatalma. Az ördög áll mellette. A király pedig szereti az anyját, ami természetes.
Jeruzsálemben nem lenne biztonságban. S talán még kevésbé a lánya, Isabelle, akivel kissé túl sokat foglalkoznak mostanában. Ó, szerelmem, ha tudná, milyen kegyetlen számomra, hogy a bölcsességet hirdetem, amikor csakis öné a szívem…
Hirtelen csend lett, melyet csak egy sóhaj tört meg. Thibaut megmerevedett és mozdulni sem mert, bármennyire szeretett volna, hisz tudta, hogy indiszkréciót követ el. Végül elszánta magát, és végtelenül óvatosan sikerült hangtalanul eltávolodnia.
Nem örült a hallottaknak. Az, hogy Mária királyné és Balian d'Ibelin szeretik egymást, nem érintette volna különösebben – sőt, örült volna, hogy a királynénak ilyen kiváló védelmezője akadt! –, ha nem lettek volna az Isabelle-t övező igények. Ki tudja, hogy annak érdekében, hogy nyíltan megélhesse boldogságát, Mária nem lesz-e hajlandó hozzáadni a lányát egy olyan kérőhöz, akit jól fogadnak az udvarnál?
Második rész
AGÓNIA
IV. fejezet
Egy fehér muszlinfátyol
A király és Guillaume de Tyr reményei ellenére a bizánci követ Nabluszból visszatérve kijelentette, hogy meg kívánja hosszabbítani szentföldi tartózkodását.
Ahogy kedves mosollyal magyarázta a két férfinak, a mediterrán vidéken romlik az idő
– ez igaz volt! –, és különben sem tartaná hasznosnak, hogy visszavigye a gályáit Bizáncba, amikor kora tavasszal újra el kell jönniük. Mivel egyetértenek az egyiptomi hadjáratban, sokkal egyszerűbb, ha nyugodtan bevárja a hadiflotta érkezését. Így legalább lesz ideje tökéletesíteni a hajói holtterét és fegyverzetét. Ezenfelül szeretné szorosabbra szőni a szálakat az özvegy királyné és a szülőhazája között, és ezért többször meglátogatja majd. Először is karácsonykor, hisz a királyné meghívta magához az ünnepre.
– Az a legérdekesebb a bizánciaknál, hogy velük soha semmi nem egyszerű, nem biztos! – sóhajtotta
Guillaume de Tyr egy este, amikor a királlyal sakkozott. – Egyik nap azt mondják, fehér, másnap fekete, és még módot is találnak rá, hogy megmagyarázzák, a legtisztább logikának engedelmeskednek.
– Ennyire nyugtalanítja az a három gálya Akrában? – kérdezte Balduin előretolva egy parasztot, hogy a futója szabadon támadhassa az ellenfele királynőjét.
– Nem igazán, bár a tétlen és szabadon engedett görög tengerészek ritkán hoznak nyugalmat egy kikötőbe. Jobban nyugtalanít a követ nagy érdeklődése az özvegy királyné iránt… Nála tölti ideje háromnegyed részét.
– Mitől tart? Hogy elrabolja, ahogy Andronic „kuzin” Theodora nagynénit, III.
Balduin király özvegyét, hogy tönkretegye a jó hírét?
– Nem. Mária királyné ehhez túl okos. Ráadásul mást szeret. Sokkal inkább attól tartok, hogy veszedelmes vitába keveredik a követ és Ibelin úr. Ő ugyanis reménytelenül szerelmes a királynéba…
Thibaut meglepetésében elejtette a kardot, melynek markolatát tisztogatta, s mely harangként csengve hullott a kövezetre. A játékosok felé fordultak.
– Honnan tudja, nagyuram? – kérdezte a fegyvernök elkerekedett szemmel.
– Úgy látom, te is tudod? – kérdezett vissza ugyanilyen meglepetten Balduin. – És egy szót sem szóltál róla?
– Felség – felelte a fattyú nyugodtan –, ha úgy alakul, hogy egy lovag véletlenül megtudja egy másik lovag titkát, a becsület azt követeli, hogy tartsa meg azt… még a királya előtt is. Azon az éjszakán, melyet Nabluszban töltöttem, véletlenül meghallottam egy… beszélgetést. Meglepett, hogy Guillaume nagyúr, aki sosem mozdul ki innen, szintén megtudta…
– Barátom – magyarázta a férfi –, mint mindenkinek, nekem is van szemem és fülem, de ráadásul – posztom elengedhetetlen részeként – van másutt is néhány szemem és fülem. És éppen Theodora királyné botrányos történetéből okulva bevallom, hogy figyeltetem az özvegy királynét…
– És nekem egy szót sem szólt? – morogta a király.
– Mert ez a szerelem semmiféle veszélyt nem jelent a királyságra. Éppen ellenkezőleg: önnek nem kell magyaráznom, felség, hogy az Ibelinek előkelő nemesi családhoz taroznak, és Balian nagyúr, bár másodszülött, nagy vagyonnal rendelkezik, és tökéletesen méltó egy özvegy királynéhoz. Ráadásul az ön hűbérese. Egyáltalán nem szeretném, ha egy csendes görög kés vagy nyíl elvenné tőlünk.
– Akkor házasítsuk össze őket? Legalább Isabelle visszajönne az édesanyjával Jeruzsálembe – mosolygott Thibaut-ra a király.
– Felség, felség! Azt hittem, megtanítottam olvasni a felszín mögött! Milyen szemmel nézné az édesanyja, ha örök riválisa egyszer csak a sógornője lenne?
– Mióta anyám hozzáment Sidonhoz, nem sógorok.
– Ó, Sidon nem sok vizet zavar. Alig hagyja el a városát, és…
– A többitől kíméljen meg, nagyuram! – szakította félbe hirtelen feszülten Balduin.
– Ha azt akarja mondani, hogy a helytelen viselkedése ezt a férjet is eltávolította mellőle, mint az összes többit, nem szükséges emlékeztetnie rá. Akkor is az anyám. És szeretem!