Amerikai istenek [American Gods - hu]

Szerda kezet csókolt neki.

— Hálás köszönet a vendéglátásért, drága hölgyem — mondta. — Te és bájos testvéreid örökké olyan ragyogóak maradtok, mint az ég maga.

— Csúnya vénember! — Megrázta felé az ujját. Aztán megölelte a férfi. — Vigyázz magadra — mondta. — Nem szeretném azt hallani, hogy örökre eltűntél.

— Engem hasonlóképpen elkeserítene, kedvesem.

Zorja Utrenyaja kezet fogott Árnyékkal.

— Zorja Polunocsnaja igen jó véleménnyel van rólad — mondta. — Akárcsak én.

— Ez kedves öntől — mondta Árnyék. — Köszönöm a vacsorát. A nő felhúzta a szemöldökét.

— Ízlett? Akkor el kell jönnöd újra.

Lesétáltak a lépcsőn. Árnyék a kabátzsebébe nyúlt. Az ezüstdollár hidegen simult a kezébe. Nagyobb és nehezebb volt, mint az eddig használt érmék. A klasszikus módszerrel eltüntette a tenyerében, leengedte a kezét, aztán kiegyenesítette a karját, miközben az érme a tenyere elülső részébe csúszott. Ott megállapodott, a mutatóujja és a kisujja között, ahol a lehető legkisebb erőkifejtéssel tartotta.

— Ez simán ment — mondta Szerda.

— Még csak tanulom — mondta Árnyék. — A technika nagy része már megy. A legnehezebb azt elérni, hogy az emberek a másik kezemet nézzék.

— Ez így működik?

— Igen — felelte Árnyék. — Figyelemelterelés. — Az érme alá csúsztatta a középső ujját, visszatolta a tenyere hátsó részébe, de elrontotta. A pénz csörömpölve a lépcsőre hullott és elgurult. Szerda lehajolt és felkapta.

— Nem engedheted meg magadnak, hogy ilyen gondatlanul bánj mások ajándékaival — mondta. — Az efféle holmikhoz ragaszkodni kell. Nem dobálhatod el őket csak úgy. — Szemügyre vette a pénzt, először a sassal díszített oldalát, aztán megnézte Szabadság arcát a túloldalán. — Ah, Szabadság úrnő. Hát nem gyönyörű? — Árnyék felé hajította az érmét, aki elkapta a levegőben — látszólag a bal kezébe ejtette, pedig valójában a jobbjában maradt —, és úgy tett, mintha zsebre vágná. A pénz a jobb kezében ült, nem túlságosan rejtve. Megnyugtató érzés volt.

— Szabadság úrnő — mondta Szerda. — Egy külföldi, mint oly sok más isten, aki az amerikaiak szívének kedves. Jelen esetben egy francia nő, habár a franciák, engedve az amerikaiak érzékenységének, eltakarták a keblét, mielőtt New Yorknak ajándékozták. Szabadság — folytatta, és elfintorodott, amikor meglátta a legalsó lépcsőn heverő használt óvszert, majd undorodva félrelökte. — Még a végén elcsúszik rajta valaki. Kitörheti a nyakát — motyogta, megszakítva a monológját. — Akár egy banánhéj, csak rossz ízléssel és iróniával. — Kilökte az ajtót és arcukba csapott a napfény. — A Szabadság — bömbölte, miközben a kocsihoz sétáltak — egy ringyó, akit holttestekből rakott ágyon teszel magadévá.

— Tényleg? — kérdezte Árnyék.

— Idéztem — mondta Szerda. — Valami franciától. Hát ez az, aminek szobrot állítottak New York kikötőjében: egy szajhának, aki szerette, ha meghágták a vérpad felé zötyögő szekéren. Tartsd olyan magasra a fáklyát, kedvesem, amilyen magasra csak akarod, de attól még patkányok vannak a ruhád alatt és hideg sperma csorog a lábadon. — Kinyitotta az autó ajtaját, és az anyósülésre mutatott.

— Szerintem gyönyörű — mondta Árnyék, és közelebbről is megnézte a pénzt. Szabadság ezüstarca kicsit Zorja Polunocsnajára emlékeztette.

— Ez — mondta Szerda, amikor elindultak — a férfiak örök dőresége. Mindig a lágy hús után koslatnak, és nem veszik észre, hogy az egész csak csinos csomagolás a csontoknak. Kukaceledel. Kukaceledelhez dörgölőzöl éjszakánként. De nem akartalak megbántani.