Amerikai istenek [American Gods - hu]

Akik átadták neki a pénzüket, kivétel nélkül boldogabban távoztak, miután találkoztak vele.

Aztán rendőrautó állt meg a bank előtt és Árnyék szíve a torkába ugrott. Szerda üdvözlésképpen megbökte a sapkáját és az autóhoz kacsázott. Köszönt, a lehúzott ablakon benyúlva kezet szorított a zsarukkal, biccentett, utána a zsebében kotorászott, végül előhúzott egy névjegykártyát meg egy levelet és beadta az ablakon. Aztán belekortyolt a kávéjába.

Megcsörrent a telefon. Árnyék felemelte a kagylót és mindent megtett, hogy unottnak tűnjön a hangja.

— Al Biztonsági Szolgálat — mondta.

— Beszélhetnék A. Haddockkal? — kérdezte a hekus az utca túloldaláról.

— Én vagyok az — mondta Árnyék.

— Rendőrség, Haddock úr — mondta a hekus az utca túloldalán álló autóból. — Van egy emberük a Market és a Második utca sarkánál, a First Illinois Bank előtt.

— Öö, igen. Így igaz. Jimmy O’Gorman. És mi a probléma, biztos úr? Jim jól viselkedik? Nem részeg, ugye?

— Semmi gond, uram. Az emberükkel semmi gond, uram. Csak ellenőrizni akartuk, minden rendben van-e.

— Közölje Jimmel, biztos úr, hogy ha még egyszer részegen látják, ki van rúgva. Értette? Felmondunk neki. A seggén csúszva fog távozni. Az Al-nél nem tűrjük az ilyesmit.

— Ami azt illeti, uram, nem hiszem, hogy ezt nekem kellene közölnöm vele. Jól csinálja. Csak azért érdeklődtünk, mert ezt a munkát igazából két embernek kellene végeznie. Kockázatos egyetlen fegyvertelen őrre bízni ilyen nagy összegű pénzt.

— Nekem mondja? Tudja mit, mondja inkább azoknak az olcsójánosoknak a banknál. Az én embereim állnak a tűzvonalban, biztos úr. Jó emberek. Olyanok, mint maga. — Árnyék kezdett ráérezni a szerepére. Érezte, ahogy átlényegül Andy Haddockká, megrágott, olcsó szivar hever előtte a hamutartóban, az asztalon kupacnyi papírmunka tornyosul, pedig szombat délután van, Schaumburgban lakik és van egy szeretője a Lake Shore Drive egyik kis apartmanjában. — Tudja, biztos úr, maga tehetséges fiatalembernek tűnik, ööö…

— Myerson.

— Myerson. Ha kellene egy kis hétvégi plusz meló, vagy bármilyen okból kifolyólag otthagyná a testületet, csörögjön ide hozzánk. Jó emberekre mindig szükségünk van. Megvan a névjegyem, ugye?

— Igen, uram.

— Tartsa meg — mondta Andy Haddock. — Hívjon.

A rendőrautó elhajtott, Szerda pedig visszabotorkált a sorban álló emberekhez, akik arra vártak, hogy odaadják neki a pénzüket.

— Minden oké? — kérdezte a tulajdonos, aki kinézett az ajtón. — Mármint a barátnőjével.

— Az akku volt — felelte Árnyék. — Most már csak várnom kell.

— Nők — mondta a tulajdonos. — Remélem, a maga barátnőjére érdemes várni.

Leszállt a téli sötétség, a délután lassan estévé szürkült. Kigyúltak a fények. Még többen adtak pénzt Szerdának. Hirtelen, mint egy adott jelre, amit Árnyék nem vett észre, Szerda a falhoz sétált, levette a falragaszokat, átcsoszogott a latyakos úttesten a parkolóba. Árnyék várt egy percet, aztán követte.

Szerda a hátsó ülésen ült. Kinyitotta a fémtáskát és módszeresen takaros kupacokba rendezgette mindazt, amit az emberek átadtak neki.

— Te vezetsz — mondta. — A State Streetre megyünk, a First Illinois Bankhoz.

— Megismételjük az előadást? — kérdezte Árnyék. — Kísérted a szerencsédet?

— Egyáltalán nem. Beteszünk egy kis pénzt.

Miközben Árnyék vezetett, Szerda a hátsó ülésen ült és marokszámra szórta ki az átvételi elismervényeket a zsákokból, de a csekkszelvényeket és a hitelkártyás számlákat benne hagyta, majd néhány borítékból kiszedte a készpénzt, de nem mindegyikből. A pénzt visszaszórta a fémbőröndbe. Árnyék megállt a banknál, körülbelül ötven méterre a bejárattól, jóval a kamerák hatótávolságán kívül. Szerda kiszállt a kocsiból és a borítékokat behajigálta az éjszakai letétszéfbe. Aztán kinyitotta az éjszakai értékmegőrzőt és bedobálta a szürke zsákokat. Bezárta a széfet.