Amerikai istenek [American Gods - hu]

Ketten ültek a Volkswagen kisbuszban és Florida felé hajtottak az I-75-ön. Hajnal óta vezettek, pontosabban Árnyék vezetett, Nancy úr pedig az anyósülésen ült és időről időre szenvedő arccal felajánlotta, hogy cseréljenek. Árnyék mindig nemet mondott.

— Boldog vagy? — kérdezte Nancy úr hirtelen. Már órák óta bámulta Árnyékot. Akárhányszor Árnyék oldalra pillantott, Nancy úr földbarna szeme őt nézte.

— Nem igazán — válaszolta Árnyék. — De még nem haltam meg.

— Hogyan?

— „Ne nevezz boldognak senkit, amíg meg nem halt.” Hérodotosz.

Nancy úr felhúzta ősz szemöldökét.

— Még én sem haltam meg, és nagyrészt épp azért, mert még nem haltam meg, olyan boldog vagyok, hogy madarat lehetne velem fogatni.

— Ez a Hérodotosz nevű fickó szerintem nem arra gondolt, hogy csak a halottak lehetnek boldogok — mondta Árnyék. — Ez azt jelenti, hogy csak akkor ítélhetjük meg egy ember életét, ha az már bevégezte.

— Én még akkor sem ítélkezem — mondta erre Nancy úr. — Ami pedig a boldogságot illeti, hát van belőle sokféle, mint ahogy pokolian sokféle halott létezik. Ami engem illet, ha tehetem, megszerzem, amit éppen meg lehet szerezni.

Árnyék témát változtatott.

— Azok a helikopterek — mondta. — Elvitték a tetemeket meg a sebesülteket.

— Mi van velük?

— Ki küldte ezeket? Honnan jöttek?

— Emiatt igazán ne izgasd magadat. Olyanok, mint a valkűrök vagy a keselyűk. Jöttek, mert jönniük kellett.

— Ha maga mondja.

— A halottak és a sebesültek megfelelő elbánásban részesülnek. Ha engem kérdezel, a vén Jacquelnek lesz elég dolga a következő pár hónapban. De árulj el nekem valamit, fiacskám.

— Oké.

— Tanultál valamit ebből az egészből?

Árnyék vállat vont.

— Nem tudom. Abból, amit a fán megtudtam, a legtöbbre már most nem emlékszem. De még ebben sem vagyok biztos. Olyan ez, mint azok az álmok, amelyek örökre megváltoztatják az ember életét. A lelke mélyén örökre megmarad belőle egy szikra, hiszen vele történt, de amikor megpróbálja összeszedni a részleteket, az egész elpárolog.

— Igen — mondta Nancy úr. Aztán kelletlenül még hozzátette: — Nem is vagy olyan ostoba.

— Talán nem — mondta Árnyék. — De azt kívánom, bárcsak több minden megmaradt volna abból, ami a börtön után történt velem. Olyan sok mindent kaptam, és ezeket rögtön el is veszítettem.

— De lehet — mondta Nancy úr —, hogy többet megtartottál, mint hinnéd.

— Nem — mondta Árnyék.

Áthajtottak Florida határán, és Árnyék megpillantotta az első pálmafát. Eltűnődött azon, vajon szándékosan ültették-e ide, a határra, hogy mindenki tudja, most már Floridában van.