Amerikai istenek [American Gods - hu]

A hideg kezdett elviselhetővé válni. Egyre melegebb lett. Haldoklom, gondolta akkor Árnyék. Harag, mélyről fakadó indulat öntötte el, belekapaszkodott ebbe a dühbe és fájdalomba és hadonászni kezdett, mozgásra bírva az izmokat, amelyek soha többé nem akartak már mozogni. Felemelte a kezét, és érezte, hogy végigsimít valaminek a peremén, aztán hirtelen a levegőt markolja. Megpróbált belekapaszkodni valamibe, és érezte, hogy valaki megragadja a kezét és megrántja.

A feje a jégnek csapódott, arcát felhorzsolta a páncél alja, aztán kibukott a levegőre és látta, hogy egy lyukban kapálózik. Egy pillanatra nem is tudott mást tenni, csak nyelte a levegőt, orrán-száján dőlt a fekete víz, és pislogott, de nem látott mást, csak vakító napfényt és homályos foltokat. Valaki kivonszolta a vízből, mondott valamit, hogy halálra fog fagyni, „szóval gyerünk, öregem, húzza fel magát”, és Árnyék vonagló mozdulatokkal kivergődött a lyukból, mint egy partra vetett rozmár: reszketett, köhögött és vacogott.

Elterült a recsegő jégen, nagy kortyokban nyelte a levegőt és tudta, hogy a jégpáncél nem bírja már sokáig, de ez most mit sem számított. Gondolatai lassan, lekvárszerűen csordogáltak a fejében.

Azt akarta mondani, hogy Hagyjanak békén, minden rendben. Szavai érthetetlen motyogássá olvadtak össze és kezdett lelassulni körülötte a világ.

Csak egy pillanatra hadd pihenjen, nem kell több, csak egy pillanat, aztán feltápászkodik és elmegy innen. Természetesen nem heverhet itt örökké.

Hirtelen összerándult: víz loccsant az arcába. Valaki felemelte a fejét. Érezte, hogy átvonszolják a jégen, háta könnyedén csúszott a tó síkos páncélján, és tiltakozni akart, szeretett volna szólni, hogy ő pihenne egy kicsit — szunyókálna egy keveset, hát olyan nagy kérés ez? —, és akkor minden rendben lesz. Ha egy kicsit békén hagyják.

Nem hitte, hogy elaludt volna, de mégis, egy hatalmas lapályon állt és volt ott egy bölényfejű férfi és egy nő, egy hatalmas kondorkeselyű fejével, és ott állt közöttük Whiskey Jack is, aki szomorúan, fejét csóválva nézett rá.

Whiskey Jack megfordult, elsétált és magára hagyta Árnyékot. A bölényember követte. A mennydörgésmadár-asszony is elballagott, aztán lekucorodott a földre, elrugaszkodott a talajról és felröppent az égbe.

Árnyék hirtelen úgy érezte, elveszített valamit. Szeretett volna utánuk kiáltani, könyörögve kérni őket, hogy jöjjenek vissza, ne hagyják magára, de minden alaktalanná és megfoghatatlanná vált: a három alak eltűnt, a síkság semmivé fakult és nem maradt a helyén más, csak a végtelen űr.

A fájdalom elviselhetetlen volt: mintha minden egyes sejtje, idegvégződése szétolvadt volna és parázsló kínnal emlékeztetné, hogy létezik és új életre kelt.

Egy kéz markolta meg a tarkóján a haját, egy másik pedig az álla alá nyúlt. Árnyék kinyitotta a szemét, arra számított, hogy egy kórházban találja majd magát.

Mezítláb volt. Farmert viselt. Deréktól felfelé nem volt rajta semmi. Gőz gomolygott a levegőben. A szemközti falon borotválkozótükör lógott, alatta mosdókagyló, egy fogkrémfoltos pohárban egy fogkefe.

Az agya lassan birkózott meg az információkkaclass="underline" egyszerre csak egy adatot tudott feldolgozni.

Parázslottak az ujjai. A lábujjai is.

Árnyék nyöszörögni kezdett a fájdalomtól.