Amerikai istenek [American Gods - hu]

Végzett a második sörével és a vízesés alján hömpölygő folyó felé mutatott.

— Ha követed egy darabig azt a folyót, elérsz a tavakhoz, ahol vadrizs terem. Ha aratás idején kenuba szállsz egy barátoddal, aztán a kenudba rázod a rizst, megfőzöd és elteszed, nagyon sokáig eltart. Különböző helyeken különböző ennivalók teremnek. Ha elég sokáig mész dél felé, narancsfákat, citromfákat találsz, meg olyan puha zöld izéket, úgy néznek ki, mint a körte…

— Avokádó.

— Avokádó — bólintott Whiskey Jack. — Az. Errefelé nem terem meg. Ez a föld a vadrizsé. Meg a rénszarvasoké. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy Amerika is ilyen. Itt nem élnek meg az istenek. Nem jó nekik itt. Mintha avokádót akarnál termeszteni a vadrizs földjén.

— Lehet, hogy nem jó nekik itt — mondta Árnyék, mert hirtelen emlékezett mindenre —, de háborúzni fognak.

Akkor látta először Whiskey Jacket nevetni. Ugató hangon nevetett, nem különösebben jókedvűen.

— Hé, Árnyék — mondta. — Ha a barátaid kútba ugranának, te is utánuk ugranál?

— Talán. — Árnyék jól érezte magát. Valószínűleg nemcsak a sörtől. Nem is emlékezett rá, mikor volt ennyire élő, ennyire összeszedett.

— Ez nem háború lesz.

— Akkor micsoda?

Whiskey Jack addig gyűrögette a sörösdobozt, amíg az teljesen lapos nem lett.

— Nézd — mondta, és a vízesésre mutatott. A napkorong most már egészen magasan járt az égen, és átragyogott a permeten: szivárványhíd ívelt a levegőben. Árnyék úgy érezte, életében nem látott még ilyen gyönyörűséget.

— Ez vérfürdő lesz — mondta Whiskey Jack egyszerűen.

És akkor Árnyék rájött. Döbbenetesen egyértelmű volt. Megcsóválta a fejét, aztán kuncogni kezdett, megint a fejét csóválta, és a kuncogásból öblös nevetés lett.

— Jól vagy?

— Remekül — mondta Árnyék. — Csak megláttam a rejtőzködő indiánokat. Nem mindet. De akkor is megláttam őket.

— Biztos winnebagók. Azok aztán soha nem bírtak rejtőzködni. — Felnézett a napra. — Ideje visszamenni — mondta. Felállt.

— Ez egy kétemberes stikli — mondta Árnyék. — Nem is háború, igaz?

Whiskey Jack megpaskolta Árnyék karját.

— Nem is vagy te olyan buta — mondta.

Visszasétáltak a kunyhóhoz. Whiskey Jack kinyitotta az ajtót. Árnyék tétovázott.

— Bárcsak itt maradhatnék veled — mondta. — Ez jó helynek látszik.

— Sok jó hely van — mondta Whiskey Jack. — Nagyjából ez itt a lényeg. Figyelj, az istenek meghalnak, ha elfelejtik őket. Az emberek is elpusztulnak. De a föld mindig itt van. A jó helyek meg a rosszak is. A föld nem megy sehová. És én sem.

Árnyék becsukta az ajtót. Valami húzta maga felé. Ismét egyedül állt a sötétségben, de a sötétség egyre fényesebb és fényesebb lett, míg a végén olyan fényesen ragyogott, mint a nap.

És elkezdődött a kínszenvedés.

Easter átsétált a tisztáson, és tavaszi virágok szökkentek szárba a nyomában.

Elsétált oda, ahol hosszú idővel ezelőtt egy farmház állt. Néhány falcsonk még most is korhadt fogként meredezett elő a gazos fűtengerből. Szemerkélt az eső. Alacsonyan sodródtak a sötét felhők, hideg volt.

Nem sokkal a néhai farmház mögött egy fa állt, hatalmas, ezüstszürke fa — minden tekintetben halott és csupasz. A fa előtt kifakult lepedőfoszlányok hevertek a fűben. A nő megállt a szétfoszlott lepedő előtt, lehajolt és felemelt egy barnásfehér valamit a földrőclass="underline" rendkívül összerágott csontdarabka volt, ami valaha akár egy emberi koponya része is lehetett. A nő visszadobta a fűbe.

Aztán felnézett a fán lógó férfira, és szárazon elmosolyodott.