Amerikai istenek [American Gods - hu]

— Az első fej az enyém — mondta egy nagyon magas kínai férfi, akinek kötélre fűzve apró koponyák lógtak a nyakában. Lassan, eltökélten elindult felfelé, vállán egy bottal, aminek a végére görbe pengét erősítettek: olyan volt, mint egy ezüst félhold.

Még a Semmi sem tarthat örökké.

Lehetett volna tíz percig vagy tízezer évig itt, a Semmiben. Mit sem számított: az időnek semmi jelentősége nem volt a számára.

Már nem emlékezett az igazi nevére. Üres volt, mint aki megtisztult, itt, ezen a helyen, ami nem is volt hely.

Nem volt formája, de üres sem volt.

Semmi volt.

És ebben a semmiben megszólalt egy hang:

— Hó-hóka, öcsém. Beszélnünk kell.

És az a valami, ami valaha Árnyék lehetett, azt felelte erre: — Whiskey Jack?

— Egen — mondta Whiskey Jack a sötétségben. — Nem kis munka téged megtalálni, ha egyszer meghaltál. Volt néhány ötletem, hová mehetsz utána, de sehol sem találtalak meg. Az összeset végig kellett néznem, mire ez itt egyáltalán eszembe jutott. Mondd csak, sikerült rábukkannod a törzsedre?

Árnyéknak eszébe jutott a férfi meg a lány a pörgő-forgó diszkógömb fényében.

— Azt hiszem, megtaláltam a családomat. De nem, a törzsemet nem.

— Sajnálom, amiért megzavartalak.

— Hagyj békén. Megkaptam, amit akartam. Végeztem.

— Érted jönnek — mondta Whiskey Jack. — Felélesztenek.

— De én végeztem — mondta Árnyék. — Egyszer és mindenkorra.

— Ilyen nincsen — mondta Whiskey Jack. — Soha. Elmegyünk hozzám. Kérsz egy sört?

Árnyék akkor úgy gondolta, kérne egyet.

— Persze.

— Hozzál nekem is egyet. Van kint egy hűtőtáska — mondta Whiskey Jack és az ajtóra mutatott. A kunyhójában voltak.

Árnyék megfogta a kilincset a kezével, ami az előbb még nem is létezett, és kinyitotta az ajtót. Odakint egy jégtömbökkel megrakott hűtőtáskát talált, egy csomó dobozos Budweiserrel megpakolva. Kivett pár dobozzal, aztán leült a küszöbre és lenézett a völgybe.

Egy hegy tetején voltak, egy olvadó hótól és esőtől felduzzadt vízesés mellett. A víz több szakaszban hullott alá a húsz — de lehet, hogy harminc — méter mély szakadékba. Napfény csillant a lenti fákat beburkoló jégpáncélon.

— Hol vagyunk?

— Ahol a múltkor — felelte Whiskey Jack. — Az otthonomban. Mindenképpen fel akarod melegíteni a sörömet?

Árnyék felállt, és átnyújtott egy doboz sört.

— A múltkor nem volt vízesés a kunyhód mellett — mondta.

Whiskey Jack nem szólt semmit. Kinyitotta a Budweisert, és egyetlen nagy korttyal kiitta a doboz felét.

— Emlékszel az unokaöcsémre? — kérdezte aztán. — Harry Kék Szajkóra? A költőre? Elcserélte a Buickját a Winnebagótokra. Emlékszel?

— Persze. Nem is tudtam, hogy költő.

Whiskey Jack felszegte az állát. Büszkének látszott.

— Amerika legjobb költője — mondta.

Kiitta a sör maradékát, böfögött, aztán fogott még egyet — Árnyék éppen csak kinyitotta a sajátját —, és csak üldögéltek a köveken a halványzöld páfrányok között, a reggeli napsütésben, nézték, hogyan a zubog a víz a mélybe és kortyolták a sört. Egyes helyeken, ahol örökké árnyék volt, még hó takarta a talajt.

A föld vizenyős volt és sáros.

— Harry cukorbeteg volt — folytatta Whiskey Jack. — Megesik. Túl sokszor. Ti, fehérek, idejöttök Amerikába, elveszitek tőlünk a cukornádat, a krumplit meg a kukoricát, aztán eladjátok nekünk a chipset meg a karamelles popcornt, és mi betegszünk meg tőle. — Merengve szopogatta a sörét. — Nyert pár díjat a verseiért. Valaki Minnesotában ki akarta adni őket könyvben. Éppen Minnesotába tartott a kocsijával. A tiéteket elcserélte egy sárga Miatára. A doktorok szerint kómába esett vezetés közben, és belerohant az egyik útjelző táblátokba. Mert túl lusták vagytok, hogy megnézzétek, hol vagytok, hogy olvassatok a hegyekből meg a felhőkből, mindenhová útjelzőket kell tennetek. És Harry Kék Szajkó elment örökre, és most Farkas testvérrel él. Ezért, mondtam én, engem nem köt oda már semmi. Eljöttem északra. Itt jókat lehet halászni.