Amerikai istenek [American Gods - hu]

Mégis voltak itt vendégek. Aznap reggel még egy turistabusz is felbukkant, és tucatnyi férfi meg nő szállt le róla — mindegyiküknek tökéletesen napbarnította bőre és megnyugtató mosolya volt. Televíziós bemondókra emlékeztettek, és ha valaki sokáig nézte őket, szinte látta, hogy apró, izzó képpontokból állnak: amikor mozogtak, mintha elmosódtak volna a körvonalaik. Sziklaváros parkolójában egy fekete Humwee állt.

A tévés személyiségek figyelmes tekintettel sétálgattak Sziklavárosban, majd összegyűltek az Ingókő közelében, ahol kellemes és nyugodt hangon beszélgettek egymással.

Nemcsak ők érkeztek az új turistahullámmal. Ha valaki aznap Sziklaváros ösvényein sétál, több olyan embert észrevehetett volna, akik filmcsillagokra vagy űrlényekre hasonlítottak, illetve számos olyan alakot, akik leginkább egy bizonyos emberről alkotott ideális képre emlékeztettek, míg a valóságra a legkevésbé sem. Láthatta volna őket, ez igaz, de nagy eséllyel fel sem tűntek volna neki.

Hosszú limuzinokkal, kis sportautókkal és túlméretezett furgonokkal érkeztek. A legtöbben napszemüveget viseltek, mint akik mind bent, mind kint állandóan napszemüveget hordanak, és nem szívesen szabadulnak meg tőle. Napbarnította bőr, öltöny és napszemüveg, mosoly és fintor. Mindenféle alak és méret képviseltette magát, minden korosztály és stílus.

Az egyetlen közös dolog az arckifejezésük volt — igen különleges arckifejezés volt ez. Azt sugallta, ismersz engem — vagy éppen azt, hogy illene ismerned engem. Pillanatnyi szívélyesség volt, de egyben távolságtartás is, viselkedésforma — a bizonyosság, hogy a világ csak értük létezik, és szívesen látja őket és mindenki csak őket imádja.

A kövér kölyök úgy téblábolt körülöttük, mint akinek semmi érzéke a társasági élethez, de álmában sem gondolta volna, hogy ilyen jól megállja a helyét. Fekete kabátja lobogott a szélben.

Az a valami, amit Liba Anyó Meseudvarában látott az üdítős pult mellett, felkeltette az érdeklődését. Robusztus alak volt, arcából és ujjaiból szikék meredtek elő. Arca rákos kinövésre emlékeztetett. — Hatalmas csata lesz — közölte a kövér kölyökkel.

— Nem lesz csata — válaszolta amaz. — Ez csak egy kurva paradigmaváltás. Az olyan modalitások, mint a csata, annyira baszottul Lao Cu, nem?

A rákos kinövésre emlékeztető lény pislogva végigmérte.

— Várunk — csak ennyit mondott.

— Felőlem — mondta a kövér kölyök. — Világ urat keresem. Nem láttad valahol?

A lény megvakargatta magát az egyik szikéjével, még tumorszerű ajkát is kidüllesztette a nagy koncentrálásban. Aztán bólintott. — A túloldalon — felelte.

A kövér kölyök egyetlen köszönő szó nélkül elsétált a jelzett irányba. A rákszerű kinövés megvárta, míg eltűnik.

— Lesz csata — közölte egy nővel, akinek az arcát apró fénypontok maszatolták el.

A nő bólintott, és közelebb hajolt hozzá.

— És mondja, akar róla beszélni? — kérdezte nyájasan.

A lény pislogott, aztán belekezdett a mondókájába.

Város úr Ford Explorerjét globális térmeghatározó rendszerrel látták eclass="underline" az apró képernyő a műholdakról kérdezte le az adatokat, és kijelezte az autó aktuális helyzetét, de még így is azonnal eltévedt, miután maga mögött hagyta Blacksburgöt és rátért a vidéki földutakra — ezeknek az utaknak a kuszasága nem sokban emlékeztetett a képernyőn látható térképre. Végül egy földút közepén megállította a kocsit és megkérdezett egy kövér, fehér nőt, akit így kora reggel sétálni cipelt a farkaskutyája, merre találja a Kőrisfa-tanyát.

A nő bólintott, az egyik irányba mutatott és mondott valamit. Város úr nem értette, mit mondott, de azt felelte, millió köszönet, feltekerte az ablakot és elindult a jelzett irányba.