Amerikai istenek [American Gods - hu]

De a vizsgálatnak még nem volt vége. Minden hazugságot, minden ellopott tárgyat, minden sebet, amit másvalakin ejtett, minden apró gyilkosságot és bűntényt, amit nap mint nap elkövet minden ember — mindezt és még annyi mást kiszedtek belőle, hogy a holtak sakálfejű istene alaposan megnézhesse a fényben.

Árnyék csak hevert ott, a sötét isten mancsában, és fájdalmas zokogás tört elő belőle. Kisgyerek volt ismét, védtelenebb és erőtlenebb, mint valaha.

Aztán egyszer csak minden átmenet nélkül véget ért az egész. Árnyék zihált, hüppögött, és folyt az orra — még mindig teljesen védtelennek érezte magát, de az óriás kéz óvatosan, szinte gyengéden letette a sziklás talajra.

— Kinél van a szíve? — morogta Anubisz.

— Nálam — dorombolta egy női hang. Árnyék felnézett. A teremtmény mellett, amit valaha Ibis úrnak hívtak, most Bast állt, aki Árnyék szívét tartotta a jobb kezében. A szív rubinvörös fényben fürösztötte az arcát.

— Add nekem — mondta Thoth, az íbiszfejű isten, és kezébe fogta a szívet — de ez nem emberi kéz volt —, és suhanva megindult előre.

Anubisz egy aranymérleget helyezett a kőre.

— Tehát itt tudom meg, hová jutok? — suttogta Árnyék Bastnek. — Mennybe? Pokolba? Purgatóriumba?

— Ha a toll ugyanannyit nyom, mint a szíved — mondta Bast —, magad választhatod meg a sorsodat.

— És ha nem?

A nő vállat vont, mint aki kényelmetlennek találja a témát.

— Akkor szívedet és lelkedet Ammetnek, a Lélekfalónak adjuk — felelte aztán.

— Talán — mondta Árnyék. — Talán mégis reménykedhetek a boldog befejezésben.

— Nemcsak a boldog befejezés nem létezik, mint olyan — mondta Bast. — Hanem egyáltalán nem léteznek befejezések.

Anubisz óvatosan és tiszteletteljesen a mérleg egyik serpenyőjébe helyezte a tollat.

A másik serpenyőbe Árnyék szívét tette. Valami moccant a mérleg alatt a sötétben, és Árnyék hirtelen úgy érezte, nem akarja alaposabban megnézni, mi az. Súlyos toll volt, de Árnyéknak súlyos szíve volt, és a mérleg nyelve aggasztóan emelkedett és süllyedt.