Amerikai istenek [American Gods - hu]

A legkisebb asszony pukedlizve köszöntötte a buszt. A másik kettő csak nézett. Egy szál cigarettán osztoztak mindannyian, amit egészen a füstszűrőig elszívtak, mielőtt az egyikük eltaposta volna a földön.

Csernobog kinyitotta a kisbusz hátulját, a legmagasabb nő pedig fürgén a járműhöz lépett. Úgy emelte ki Szerda testét, mint egy zsák lisztet, aztán a fához vitte. Három méterre a törzs előtt megállt és lefektette a földre. Testvéreivel együtt kibontották Szerdát a lepedőkből, Így nappal csúnyább látványt nyújtott, mint a motelszoba gyertyafényében, és Árnyék egy kurta pillantás után el is fordult. A nők megigazították Szerda ruháit, letisztogatták az öltönyét, aztán a lepedő egyik sarkára fektették és ismét betakarták.

Utána Árnyékhoz léptek.

— Te lennél az? — kérdezte a legmagasabb.

— Aki meggyászolja a Mindenek Atyját? — kérdezte a középső.

— Te jelentkeztél a vigíliára? — kérdezte a legkisebb.

Árnyék bólintott. Később képtelen volt felidézni, vajon tényleg hallotta-e a hangjukat. Talán egyszerűen a szemükbe nézve, a pillantásukból megértette, mit akartak mondani.

Nancy úr, aki az előbb elsétált a házig, hogy használja a mosdót, most visszajött. Kezében vékony szivar füstölgött. Tűnődve nézett maga elé.

— Árnyék! — kiáltotta feléjük. — Tényleg nem muszáj megtenned. Találunk valaki alkalmasabbat.

— Megcsinálom — mondta Árnyék egyszerűen.

— És ha belehalsz? — kérdezte Nancy úr. — Ha megöl?

— Akkor — mondta Árnyék — megöl.

Nancy úr dühösen a fűbe pöckölte a szivarját.

— Mondtam én, hogy szar van az agyad helyén, és úgy látom, a helyzet nem változott. Hát nem veszed észre, ha valaki egérutat kínál neked?

— Sajnálom — válaszolt Árnyék. Mást nem mondott. Nancy visszament a buszhoz.

Most Csernobog lépett Árnyékhoz. Nem tűnt valami boldognak.

— Kénytelen vagy végigcsinálni élve — mondta. — Biztonságban, a kedvemért. — Ezzel gyengéden megkopogtatta Árnyék homlokát, és azt mondta: — Bam! — Jól megmarkolta Árnyék vállát, megszorította, és elindult Nancy úr után.

A legmagasabb nő, akinek Urtha vagy Urder volt a neve — Árnyék képtelen volt rendesen megjegyezni —, elmutogatta neki, hogy vegye le a ruháit.

— Mindet?

A nagy nő vállat vont. Árnyék alsógatyára és trikóra vetkőzött. A nők a fához támasztották a létrákat. Rámutattak az egyikre — a fokokon kézzel festett apró virágok és levelek tekergőztek.

Árnyék felkapaszkodott mind a kilenc fokon. Aztán a sürgetésnek engedelmeskedve átlépett egy alacsony ágra.

A középső testvér a földre borította a zsák tartalmát. Összegubancolódott, időtől és kosztól megbarnult, vékony kötelek voltak. A nő gondosan, hosszúság szerint szétválogatta őket és Szerda teste mellé fektette.

Ők is felmásztak a három létrán, és csomókat, bonyolult, díszes csomókat kötöttek a kötelekre, aztán először a fára, majd Árnyék testére hurkolták a kötelékeket. Olyan kifejezéstelen arccal húzták le róla a trikót meg az alsónadrágot, mint a bábák, a nővérek vagy a hullaszállítók, és ezután határozottan, véglegesen, de nem túl szorosan a fatörzshöz kötözték. Árnyékot meglepte, milyen jól bírták a kötelek meg a csomók a súlyát. A kötelek a hóna alatt, a lába között, a mellkasa körül és a csuklóján húzódtak.