Amerikai istenek [American Gods - hu]

— Én nem láttam azt a filmet — mondta Csernobog.

— Dehogynem láttad. A vége felé van ez a rész. Gimnazista film. A gyerekek éppen az érettségi bankettre mennek.

Csernobog megrázta a fejét.

— Ez a Carrie című film, Csernobog úr — mondta Árnyék. — Oké, valamelyikük meséljen nekem a virrasztásról.

— Majd te — szólt hátra Nancy. — Én vezetek.

— Az életben nem hallottam erről a filmről. Mondd el neki te.

Nancy azt mondta:

— Azt, aki virrasztani fog… felkötözik a fára. Mint valaha Szerdát. És ott lóg majd kilenc napon és kilenc éjszakán keresztül. Étel, ital nélkül. Egyedül. A végén levágják a fáról, és ha túlélte… hát, végül is megtörténhet. Akkor Szerda vigíliája sikeresen véget ért.

— Alviss küldhetne valakit a népéből — mondta Csernobog. — Egy törpe esetleg túlélné.

— Én megcsinálom — mondta Árnyék.

— Nem — mondta Nancy.

— De igen.

A két öregember hallgatott. Aztán Nancy azt kérdezte:

— Miért?

— Mert egy élő ember is ezt tenné — felelte Árnyék.

— Bolond vagy.

— Lehet. De virrasztani fogok Szerdáért.

Amikor megálltak tankolni, Csernobog bejelentette, hogy nem érzi magát jól hátul és inkább előre ül. Árnyék nem bánta. A busz hátuljában legalább kinyújtózhat és aludhat.

Csendben autóztak tovább. Árnyék érezte, hogy meghozta a döntését: fontos és furcsa döntés volt.

— Hé. Csernobog — szólalt meg Nancy egy idő múlva. — Figyelted a technikus gyereket a motelben? Nem volt valami boldog. Belepiszkált valamibe, ami rögtön visszaütött rá. Ez a legnagyobb gond ezekkel az ifjoncokkal — azt hiszik, mindent tudnak, ezért kizárólag a durva módszerekkel lehet a fejükbe verni valamit.

— Az jó — mondta Csernobog.

Árnyék végignyújtózott a hátsó ülésen. Úgy érezte magát, mintha két ember lenne, vagy több is, mint kettő. Énje egyik része kissé izgatott volt: csinált valamit. Tett egy lépést. Ez nem sokat számítana, ha nem akart volna élni, de ő élni akart, és ez nagy különbség volt. Remélte, hogy túléli ezt az egészet, de hajlandó volt meghalni, ha ez kell ahhoz, hogy éljen. És egy pillanatra az is eszébe jutott, milyen mulatságos ez az egész, ez a legviccesebb dolog a világon — és azon tűnődött, vajon Laura értékelné-e.

De énje másik része — talán Mike Ainsel, aki egy gombnyomásra semmivé vált a lakeside-i rendőrségen — még mindig megpróbált rájönni, mi folyik itt, meg akarta találni az összefüggéseket.

— Rejtőzködő indiánok — szólalt meg hangosan.

— Mi? — reccsent fel Csernobog bosszúsan az első ülésen.

— Vannak azok a képek, amiket az ember gyerekkorában szokott színezgetni. „Látod a rejtőzködő indiánokat? Tíz indián bújt el a képen, meg tudod találni őket?” És első pillantásra nem látszik más, csak egy vízesés, a sziklák meg a fák, aztán kiderül, ha ez ember egy kicsit elfordítja a képet, az egyik árnyék egy indián, meg…

— Aludj inkább — ajánlotta Csernobog.

— De van itt valami… — mondta Árnyék. Aztán elaludt, és rejtőzködő indiánokról álmodott.

A fa Virginiában volt. Messze mindentől, egy vén farm hátsó részén. Majdnem egy órán keresztül autóztak dél felé Blacksburgtől, olyan utakon, amelyeket Csigadűlőnek meg Kokassarkantyúnak hívtak. Kétszer is meg kellett fordulniuk, és egyszer mind Nancy úr, mind Csernobog elveszítette a béketűrését, és összevesztek Árnyékkal, meg egymással is.

Megálltak útbaigazításért egy apró vegyesbolt előtt, egy domb lábánál, ahol elágazott az út. A bolt hátsó részéből egy öregember jött elő és megbámulta őket: farmer kezeslábast viselt, de azon kívül semmi mást, még cipőt sem. Csernobog kivett a pulton álló üvegből egy ecetes disznólábat, amit kint, a teraszon evett meg, miközben az öregember térképeket rajzolt Nancy úrnak egy szalvétára az elágazásokról meg a tájékozódási pontokról.