Amerikai istenek [American Gods - hu]

— Most már jól vagyok. Ahh. Néhány dolog lassan vész ki a világból, és a vér tart a legtovább.

Elindultak visszafelé, a kisbuszhoz. Csernobog rágyújtott, de most nem köhögött.

— Kalapáccsal csinálták — mondta. — Beszélhet nekem Wotan az akasztófáról meg a dárdáról, de nekem csak ez számít… — és nikotinsárga ujjával megkocogtatta Árnyék homlokát.

— Ezt ne csinálja, ha kérhetem — mondta Árnyék udvariasan.

— Ezt ne csinálja, ha kérhetem — utánozta Csernobog. — Egyszer majd fogom a kalapácsomat, és ennél sokkal rosszabbat művelek veled, fiatal barátom, ugye emlékszel?

— Igen — felelte Árnyék. — De ha még egyszer megkocogtatja a fejemet, eltöröm a kezét.

Csernobog felhorkantott. Aztán azt mondta:

— A helybéliek lehetnének hálásabbak is. Nagy erők szabadultak fel itt. Harminc évvel azután, hogy a híveimnek el kellett rejtőzniük, ez a föld, ez a föld itt, minden idők legnagyobb filmcsillagát adta nekünk.

— Judy Garlandot? — kérdezte Árnyék.

Csernobog kurtán megcsóválta a fejét.

— Louise Brooksról beszél — mondta Nancy úr.

Árnyék inkább nem kérdezte meg, ki az a Louise Brooks. Helyette azt mondta:

— Nézzék, amikor Szerda leült velük tárgyalni, fegyverszünet volt.

— Igen.

— És mi most szintén a fegyverszünetet kihasználva megyünk Szerda testéért.

— Igen.

— És tudjuk, hogy meg akarnak ölni vagy félre akarnak állítani.

— Mindannyiunkat meg akarnak ölni — mondta Nancy.

— Én azt nem értem, miért hisszük azt, hogy most tisztességesen játszanak majd, ha Szerda esetében sem tették meg.

— Ezért találkozunk a középpontban — felelte Csernobog. — Az… — Elfintorodott. — Hogyan mondják ezt? A szent ellentétét?

— Profán — vágta rá Árnyék gondolkodás nélkül.

— Nem — mondta Csernobog. — Arra gondoltam, amikor egy hely minden más helynél kevésbé szent. Amolyan negatív szentség. Olyan helyek, ahol nem lehet templomot építeni. Helyek, ahová nem járnak emberek, és ha mégis, akkor a lehető leghamarabb elmenekülnek. Helyek, ahová az istenek csak akkor mennek, ha muszáj.

— Nem tudom — mondta Árnyék. — Szerintem erre nincsen szó.

— Egész Amerikában van ebből egy kicsi — folytatta Csernobog. — Ezért nem szeretnek itt minket. De a középpont… A középpont a legrosszabb. Mint egy aknamező. Mindannyiunknak olyan óvatosan kell mozognunk, hogy senki sem merészeli megszegni a fegyverszünetet.

Visszaértek a buszhoz. Csernobog megpaskolta Árnyék karját.

— Ne aggódj — mondta komor megnyugtatásképpen. — Senki sem öl meg téged. Senki más, csak én.

Árnyék még aznap este megtalálta Amerika közepét, mielőtt teljesen besötétedett volna. Lebanontól északra, egy lankás dombon volt. Megkerülték az apró parkot, elhajtottak a kicsi, kerekekre szerelt kápolna meg a sziklából rakott emlékmű mellett, aztán Árnyék megpillantotta az ötvenes éveket idéző, egyszintes motelt a park szélén, és elszorult a torka.

Az épület előtt egy fekete Humwee parkolt — úgy nézett ki, mint egy dzsip eltorzított tükörképe, és ugyanolyan zömök, céltalan meg ocsmány volt, mint a páncélozott autók általában. Az épület sötét volt.

Éppen megálltak a motel előtt, amikor sofőregyenruhás, sapkás alak sétált ki az ajtón a kisbusz lámpáinak fényébe. A férfi udvariasan megbökte a sapkáját, aztán beszállt az autóba és elhajtott.

— Nagy kocsi, kis farok — mondta Nancy.

— Maguk szerint vannak itt egyáltalán ágyak? — kérdezte Árnyék. — Napok óta nem aludtam ágyban. Az egész hely megérett a bontásra.

— Texasi vadászoké — mondta Nancy úr. — Évente egyszer ellátogatnak ide. Görbüljek meg, ha tudom, mire vadásznak itt. De ezért nem bonthatják le az épületet.

Kikászálódtak a buszból. A motel előtt egy nő várt rájuk. Árnyék sohasem látta még ezelőtt. A sminkje tökéletes volt, akárcsak a frizurája. Árnyéknak az a benyomása támadt, hogy az összes bemondónő ő egy személyben, akit valaha is látott azokban a reggeli tévéműsorokban, ahol a stúdió nem nagyon hasonlít egy nappalira.