Amerikai istenek [American Gods - hu]
- Автор: Гейман Нил Ричард
- Год: 2003
- Язык: венгерский
- Год: Szukits Könyvkiadó
- ISBN: 963-9441-53-8
- Переводчик: Viktor Juh
- Жанр: Фэнтези
Электронная книга - «Amerikai istenek [American Gods - hu]». Краткое содержание книги:
— Ott leszek, uram — mondta a fiatalember lángoló, halványkék szemmel.
— Tudom, Gwydion — mondta Nancy úr.
Az öregember vásárolt néhány nagy palack kólát, hat tekercs vécépapírt, egy doboznyi gonosz külsejű szivarkát, egy fürt banánt meg egy csomag Doublemint rágót.
— Jó fiú — mondta. — A hetedik században jött át. Walesi.
A kisbusz folytatta kanyargós útját, először nyugatra, aztán észak felé. A tavasz ismét átengedte a helyet a haldokló télnek. Kansasban a magányos felhők, üresen tátongó ablakok és megtört szívek örömtelen szürkesége fogadta őket. Árnyék egészen tehetségesen szörfözött már a különböző rádióállomások között, mivel állandóan választania kellett Nancy úr és Csernobog kívánságaibóclass="underline" az előbbi a beszélgetős műsorokat meg a tánczenét kedvelte, utóbbi viszont a klasszikus zenét, lehetőleg minél komorabbat, esetenként a legradikálisabb vallásos adókkal váltogatva. Ami Árnyékot illeti, ő a régi slágerekre szavazott.
A délután már a vége felé járt, amikor Csernobog kérésére megálltak a kansasi Cherryvale külterületén (2464 lakos). Csernobog egy rétre vezette őket a város határában. A fák között nyomokban megmaradt a hó, piszkosszürke színe volt a fűnek.
— Itt váljatok meg — mondta Csernobog.
Besétált a rét közepére, egyedül. Aztán csak állt ott, a február végi szélben. Először lehajtotta a fejét, majd mutogatni kezdett.
— Mintha beszélgetne valakivel — mondta Árnyék.
— Szellemekkel — felelte Nancy úr. — Úgy száz évvel ezelőtt itt hódoltak neki. Véráldozattal, meg kalapáccsal kioltott életekkel. Egy idő után a helyiek rájöttek, miért nem jönnek vissza a városon áthaladó idegenek. Itt rejtették el a tetemek egy részét.
Csernobog visszasétált hozzájuk a rét szélére. A bajsza sötétebbnek tűnt, ősz hajában fekete csíkok látszottak. Elmosolyodott és megvillant a vasfoga.
— Most már jól vagyok. Ahh. Néhány dolog lassan vész ki a világból, és a vér tart a legtovább.
Elindultak visszafelé, a kisbuszhoz. Csernobog rágyújtott, de most nem köhögött.
— Kalapáccsal csinálták — mondta. — Beszélhet nekem Wotan az akasztófáról meg a dárdáról, de nekem csak ez számít… — és nikotinsárga ujjával megkocogtatta Árnyék homlokát.
— Ezt ne csinálja, ha kérhetem — mondta Árnyék udvariasan.
— Ezt ne csinálja, ha kérhetem — utánozta Csernobog. — Egyszer majd fogom a kalapácsomat, és ennél sokkal rosszabbat művelek veled, fiatal barátom, ugye emlékszel?
— Igen — felelte Árnyék. — De ha még egyszer megkocogtatja a fejemet, eltöröm a kezét.
Csernobog felhorkantott. Aztán azt mondta:
— A helybéliek lehetnének hálásabbak is. Nagy erők szabadultak fel itt. Harminc évvel azután, hogy a híveimnek el kellett rejtőzniük, ez a föld, ez a föld itt, minden idők legnagyobb filmcsillagát adta nekünk.
— Judy Garlandot? — kérdezte Árnyék.
Csernobog kurtán megcsóválta a fejét.
— Louise Brooksról beszél — mondta Nancy úr.
Árnyék inkább nem kérdezte meg, ki az a Louise Brooks. Helyette azt mondta:
— Nézzék, amikor Szerda leült velük tárgyalni, fegyverszünet volt.
— Igen.
— És mi most szintén a fegyverszünetet kihasználva megyünk Szerda testéért.
— Igen.
— És tudjuk, hogy meg akarnak ölni vagy félre akarnak állítani.
— Mindannyiunkat meg akarnak ölni — mondta Nancy.
— Én azt nem értem, miért hisszük azt, hogy most tisztességesen játszanak majd, ha Szerda esetében sem tették meg.
— Ezért találkozunk a középpontban — felelte Csernobog. — Az… — Elfintorodott. — Hogyan mondják ezt? A szent ellentétét?
— Profán — vágta rá Árnyék gondolkodás nélkül.
— Nem — mondta Csernobog. — Arra gondoltam, amikor egy hely minden más helynél kevésbé szent. Amolyan negatív szentség. Olyan helyek, ahol nem lehet templomot építeni. Helyek, ahová nem járnak emberek, és ha mégis, akkor a lehető leghamarabb elmenekülnek. Helyek, ahová az istenek csak akkor mennek, ha muszáj.
— Nem tudom — mondta Árnyék. — Szerintem erre nincsen szó.
— Egész Amerikában van ebből egy kicsi — folytatta Csernobog. — Ezért nem szeretnek itt minket. De a középpont… A középpont a legrosszabb. Mint egy aknamező. Mindannyiunknak olyan óvatosan kell mozognunk, hogy senki sem merészeli megszegni a fegyverszünetet.
Visszaértek a buszhoz. Csernobog megpaskolta Árnyék karját.
— Ne aggódj — mondta komor megnyugtatásképpen. — Senki sem öl meg téged. Senki más, csak én.
Árnyék még aznap este megtalálta Amerika közepét, mielőtt teljesen besötétedett volna. Lebanontól északra, egy lankás dombon volt. Megkerülték az apró parkot, elhajtottak a kicsi, kerekekre szerelt kápolna meg a sziklából rakott emlékmű mellett, aztán Árnyék megpillantotta az ötvenes éveket idéző, egyszintes motelt a park szélén, és elszorult a torka.
Az épület előtt egy fekete Humwee parkolt — úgy nézett ki, mint egy dzsip eltorzított tükörképe, és ugyanolyan zömök, céltalan meg ocsmány volt, mint a páncélozott autók általában. Az épület sötét volt.
Éppen megálltak a motel előtt, amikor sofőregyenruhás, sapkás alak sétált ki az ajtón a kisbusz lámpáinak fényébe. A férfi udvariasan megbökte a sapkáját, aztán beszállt az autóba és elhajtott.
— Nagy kocsi, kis farok — mondta Nancy.
— Maguk szerint vannak itt egyáltalán ágyak? — kérdezte Árnyék. — Napok óta nem aludtam ágyban. Az egész hely megérett a bontásra.
— Texasi vadászoké — mondta Nancy úr. — Évente egyszer ellátogatnak ide. Görbüljek meg, ha tudom, mire vadásznak itt. De ezért nem bonthatják le az épületet.
Kikászálódtak a buszból. A motel előtt egy nő várt rájuk. Árnyék sohasem látta még ezelőtt. A sminkje tökéletes volt, akárcsak a frizurája. Árnyéknak az a benyomása támadt, hogy az összes bemondónő ő egy személyben, akit valaha is látott azokban a reggeli tévéműsorokban, ahol a stúdió nem nagyon hasonlít egy nappalira.