Amerikai istenek [American Gods - hu]

Valaki átvette a telefont, és rekedtes női hang szólt bele a kagylóba.

— Szia, édesem. Hiányzol.

Árnyék biztos volt benne, hogy még sohasem hallotta ezt a hangot. De ismerte a nőt. Biztosan ismeri…

Engedd el magad — suttogta a rekedtes hang abban az álomban. — Engedd el magad tejesen.

— Kivel csókolóztál, édesem? Féltékennyé akarsz tenni?

— Csak barátok vagyunk — mondta Árnyék. — Szerintem megpróbált bebizonyítani valamit. Honnan tudod, hogy megcsókolt?

— Mindent látok, amit a népem lát — felelte a nő. — Vigyázz magadra, édesem — Egy pillanatnyi csend után Ibis úr hangja hallatszott a telefonban.

— Mike?

— Igen.

— Nem tudjuk elérni a bácsikáját. Úgy tűnik, feltartották. De megpróbálok szólni Nancy bácsikájának. Sok szerencsét. — Letette.

Árnyék leült, hogy megvárja Chadet. Csak üldögélt az üres irodában, és arra gondolt, bárcsak leköthetné valamivel a figyelmét. Kelletlenül ismét előhúzta a Feljegyzéseket, felcsapta valahol középen és olvasni kezdett.

1876 decemberében előterjesztettek és megszavaztak egy rendelet, ami megtiltotta a köpködést az utcán és a középületekben, illetve a dohánytermékek bármilyen formájával elkövetett szemetelést.

Lemmi Hautala tizenkét éves volt, és „a közvélemény szerint pillanatnyi őrültségében elkóborolt” 1876. december 13-án. „Tüstént kezdetét vette a kutatás, azonban hamarost megakadályozta a hózivatar, amely elvakította a kereső csapatokat.” A tanács egyhangúlag megszavazta, hogy részvétteljes levelet küldjenek a Hautala családnak.

A következő héten felgyulladt Olsenék béristállója, de a tüzet sikerült sérülés nélkül eloltani, és sem emberben, sem állatban nem esett kár.

Árnyék tekintete végigfutott a zsúfoltan szedett hasábokon. Máshol nem említették Lemmi Hautalát.

Aztán hirtelen sugallatra, ami talán több is volt, mint véletlen szeszély, előrelapozott 1877 teléig. A januári beszámolók egyik bejegyzésében találta meg, amit keresett: Jessie Lovat — életkorát nem közölték — „egy néger gyereklány” nyomtalanul eltűnt december 28-án. A közkeletű vélekedés szerint „elrabolták az úgynevezett vándorló házalók”. A Lovat családnak nem küldtek részvétlevelet.

Árnyék éppen 1878 teléhez akart lapozni, amikor Chad Mulligan kopogott az ajtón, és olyan bűntudatos arccal lépett be az irodába, mint egy kisgyerek, aki intőt hozott haza.

— Ainsel úr — mondta. — Mike. Igazán sajnálom. Személy szerint én nagyon kedvelem magát. De ez nem változtat semmin, ugye tudja?

Árnyék azt felelte, hogy tudja.

— Nincsen más választásom — folytatta Chad —, le kell tartóztatnom, amiért megsértette a felfüggesztett börtönbüntetés feltételeit. — Ezután felolvasta Árnyéknak a jogait. Kitöltött néhány űrlapot. Ujjlenyomatot vett. Végigvezette a folyosón, át az épület túlsó felébe, a megyei börtönbe.

A terem egyik oldalán egy hosszú pult volt meg néhány ajtó, a másik oldalon két zárka meg egy ajtó. Az egyik zárkában egy férfi aludt a betonágyon egy vékony takaróba burkolózva. A másik üres volt.

A pult mögött barna egyenruhás, álmos tekintetű nő ült, aki Jay Leno műsorát nézte egy kicsi, fekete-fehér hordozható tévén. Átvette Chadtől a papírokat és aláírta Árnyék nevében. Chad még téblábolt egy kicsit mellettük, kitöltött pár űrlapot. A nő kijött a pult mögül, megmotozta Árnyékot, elvette az összes holmiját — a tárcáját, a pénzét, a lakáskulcsot, a könyvét, az óráját —, kipakolta őket a pultra, átnyújtott Árnyéknak egy zsákot, amiben narancssárga ruhák voltak, és közölte vele, hogy az üres cellában átöltözhet. Az alsónadrág meg a zokni maradhat. Árnyék bement a cellába és felvette a narancssárga ruhákat meg a papucsot. Rendkívül büdös volt odabent. A narancssárga felsőrész hátulján nagy, fekete betűkkel a LUMBER COUNTY BÖRTÖN felirat állt.