Amerikai istenek [American Gods - hu]

Amire ez volt a válasz: Egye meg a szamócát.

Kiskorában soha nem értette ezt a történetet. De most megértette. Így hát lehunyta a szemét, belevetette magát a csókba és nem figyelt másra, csak Sam bőrének puhaságára, ajkára, ami édes volt, akár a szamóca.

— Gyerünk, Mike — szólalt meg Chad Mulligan határozottan. — Kérem. Intézzük ezt el odakint.

Sam elhúzódott. Megnyalta a száját és elmosolyodott, és most már majdnem mosolygott a szeme is.

— Nem rossz — mondta. — Jól csókolsz, már egy fiúhoz képest. Oké, menjél ki játszani. — Aztán Audrey Burtonhöz fordult. — De maga — közölte — akkor is egy picsa.

Árnyék Sam felé hajította a kocsikulcsokat. A lány egy kézzel elkapta. Aztán Árnyék az ajtóhoz sétált és kilépett a bárból, a nyomában Chad Mulligannel. Puhán havazni kezdett, hópelyhek kavarogtak a neon fényreklám derengésében.

— Akar mondani valamit? — kérdezte Chad.

Audrey követte őket az utcára. Úgy festett, mint aki mindjárt ismét sikoltozni kezd.

— Chad, ez megölt két embert — mondta. — Járt nálam az FBI. Ez egy pszichó. Ha akarod, elkísérlek az őrsre.

— Elég bajt okoztál már — mondta Árnyék. A hangja fáradtan csengett, még saját magának is. — Menj el, kérlek.

— Chad? Hallottad ezt? Megfenyegetett! — kiáltotta Audrey.

— Menj be, Audrey — mondta Chad Mulligan. A nő úgy nézett rá, mint aki mindjárt vitatkozni kezd, de aztán összeszorította a száját, hogy belefehéredett az ajka, és visszament a bárba.

— Van valami hozzáfűznivalója? — kérdezte Chad Mulligan.

— Nem öltem meg senkit — mondta Árnyék.

— Hiszek magának — bólintott Chad. — Szerintem nem lesz nehéz tisztázni a vádak alól. Nem nehezíti meg a dolgomat, ugye, Mike?

— Minden oké lesz — mondta Árnyék. — Ez csak egy félreértés.

— Pontosan — mondta Chad. — Mi lenne, ha elmennénk az irodába, és tisztáznánk a dolgot?

— Letartóztat? — kérdezte Árnyék.

— Fenéket — mondta Chad. — Hacsak meg nem kér rá. Szerintem az a legjobb, ha állampolgári kötelességeinek eleget téve velem jön, és szépen elsimítjuk az ügyet.

Chad megmotozta Árnyékot és nem talált nála fegyvert. Beszálltak Mulligan kocsijába. Árnyék ismét a hátsó ülésre ült, a fémháló mögé. SOS — gondolta. — Vészhelyzet. Segítség. — Megpróbálta kizökkenteni Mulligant a gondolatai erejével, ahogy azzal a chicagói hekussal is tette. — Mike Ainsel vagyok, a haverod. Megmentetted az életemet. Hát nem látod, mekkora ostobaság ez? Nem feledkezhetnénk meg a dologról?

— Azt hiszem, nem ártott kihozni magát onnan — mondta Chad. — Elég, ha valamelyik nagyszájú kitalálja, hogy maga ölte meg Alison McGovernt, aztán meg is lincselik.

— Ott a pont.

Az út további részét csendben tették meg. Aztán bekanyarodtak a lakeside-i rendőrség elé, ami, mint arról Chad tájékoztatta, valójában a megyei rendőrfőnökhöz tartozott. A helyieknek csak pár szoba jutott. A megye hamarosan épít valami modernebbet. Addig azzal gazdálkodnak, ami van.

Besétáltak.

— Hívjak ügyvédet? — kérdezte Árnyék.

— Nem vádoljuk semmivel — mondta Mulligan. — De ahogy akarja. — Átvonultak néhány lengőajtón. — Foglaljon helyet.

Árnyék leült egy fából készült, égésnyomokkal tarkított székbe. Ostobának, zsibbadtnak érezte magát. A hirdetőtáblán, a nagy DOHÁNYOZNI TILOS! tábla mellett egy kis poszter lógott, rajta az ELTŰNT SZEMÉLY felirattal. Alison McGovernt ábrázolta.

Egy faasztalon a Sports Illustrated meg a Newsweek régi példányai hevertek. Tíz perc múlva megjelent Chad egy csésze vizes, forró csokoládéval, amit az automatából szerzett.

— Mi van a zacskóban? — kérdezte. Árnyék csak most vette észre, hogy még mindig a kezében szorongatja a műanyag zacskót, benne a Feljegyzések Lakeside város tanácsüléseiről című művel.