Amerikai istenek [American Gods - hu]

Árnyék nem tudott mit mondani.

— És most honnan beszélsz? — kérdezte végül.

— Rohadtul semmi közöd hozzá.

— Részeg vagy?

— Még nem. Csak egyfolytában Thorra gondolok. Nem ismerted. Nagydarab fickó volt, mint te. Jószívű. Nem volt nagy koponya, de ha megkérted, hát odaadta neked a saját francos ingét. És megölte magát. Ráharapott a revolver csövére és szétloccsantotta a fejét 1932-ben, Philadelphiában. Most mondd, hogyan halhat meg így egy isten?

— Sajnálom.

— Lófaszt érdekel ez téged, fiam. Nagyon hasonlított rád. Nagy volt és ostoba.

Szerda elhallgatott. Köhögött.

— Mi a baj? — kérdezte Árnyék másodszorra.

— Felvették velünk a kapcsolatot.

— Kik?

— Az ellenfeleink.

— És?

— Tárgyalni akarnak. A békéről Élni és élni hagyni, a kurva életbe.

— És akkor most mi lesz?

— Most elmegyek és iszom egy pocsék kávét a modern seggfejekkel Kansas City Szabadkőműves Páholyában.

— Oké. Eljössz értem, vagy találkozunk valahol?

— Maradj ott és húzd meg magad. Kerüld a bajt. Hallod?

— De…

Kattanás hallatszott, majd a telefon elhallgatott és úgy is maradt. Nem hallatszott búgó hang, de végtére is eddig sem hallatszott.

Nem tehetett semmit, csak várt. A beszélgetés kissé felkavarta. Úgy döntött, elmegy sétálni, felállt, de odakint már sötétedett, így hát ismét visszaült.

Fogta a Feljegyzések Lakeside város tanácsüléseiről 1872-1884 között című kötetet, belelapozott, végigfutott az apró betűkön, ha valami érdekeset látott, beleolvasott.

Mint megtudta, a városi tanácsot 1874-ben a városba érkező, kóborló külföldi favágók nagy száma foglalkoztatta. A Harmadik utca sarkára operaházat terveztek. Szó esett a munkafelügyelő sorsáról, ha a Malom-ér felduzzasztásának befejeztével a malomtóból rendes tó lesz. A tanács elrendelte, hogy Samuel Samuels úrnak hetvenöt dollárt, Heikki Salminnen úrnak pedig nyolcvanöt dollárt utaljanak át, kártérítésként az elárasztott földekért és a kiköltözés költségeiért.

Árnyéknak eddig eszébe sem jutott, hogy a tó mesterséges eredetű lehet. Miért hívják a várost Lakeside-nak, ha az egész tó egy felduzzasztott pocsolyaként kezdte? Amikor tovább olvasott, megtudta, hogy az ötlet felelőse bizonyos Hinzelmann úr volt — eredetileg Hüdemuhlen, Bajorországból —, akinek a város 370 dollárt bocsátott rendelkezésére az építkezés költségeire, a többi költséget közös adakozásból fedezték. Árnyék letépett egy csíkot a papírtörülközőből és bejelölte az oldalt. Szinte látta Hinzelmann elégedettségét, amikor elolvassa a nagyapjára vonatkozó részeket. Vajon tudja az öreg, milyen fontos szerepet játszott a családja a tó létrehozásában? Árnyék előrelapozott, hátha talál még pár utalást a dologra.

A tavat 1876 tavaszán adták át ünnepélves keretek között, a város százéves történelmére emlékező rendezvények előfutáraként. A tanács köszönő nyilatkozatot fogalmazott meg Hinzelmann úrnak.

Árnyék az órájára pillantott. Fél hat volt. A fürdőszobába ment, megborotválkozott, megfésülködött. Átöltözött. Valahogy az utolsó negyedóra is eltelt. Fogta a bort meg a cserepes növényt és átsétált a szomszédba.