![Amerikai istenek [American Gods - hu] - Читать Любимую Русскую Полную Книгу 👉 Read-E-Book.com](/uploads/posts/books/2/1/1/9/9/amerikai-istenek-american-gods-hu-download.jpg)
Amerikai istenek [American Gods - hu]
- Автор: Гейман Нил Ричард
- Год: 2003
- Язык: венгерский
- Год: Szukits Könyvkiadó
- ISBN: 963-9441-53-8
- Переводчик: Viktor Juh
- Жанр: Фэнтези
Электронная книга - «Amerikai istenek [American Gods - hu]». Краткое содержание книги:
— Méla? Mogorva? Mesés? Másvalakié?
Kurta nevetés, aztán:
— Igen, azt hiszem, másvalakié. Vagyis… ha feltételezzük, hogy nős férfiaknak van közös ismertetőjelük, akkor az megvan benne is. De én a melankóliára gondoltam. Olyan melankolikus.
— És misztikus?
— Nem különösebben. Amikor beköltözött, elég anyátlannak tűnt — még azt sem tudta, hogyan kell szigetelni az ablakokat. Még mindig eléggé úgy fest, mint aki nem tudja, mit keres itt. Már amikor itt van — egyszer itt van, aztán megint eltűnik. Néha látom, hogy nagyokat sétál a környéken.
— Talán bankrabló.
— Aha. Én is pont erre gondoltam.
— Nem is. Az én ötletem volt. De figyelj, Mags, veled mi van? Te jól vagy?
— Aha.
— Valóban?
— Nem.
Hosszú szünet.
— Felugrom hozzád, meglátogatlak.
— Sammy, ne.
— A kazánt csak a jövő héten indítják be, addig nincsen suli. Vicces lesz. A nappaliban fogok aludni, a díványon. És meghívhatod vacsorázni a titokzatos szomszédot.
— Sam, te össze akarsz hozni vele.
— Kicsoda, én? Claudine, a pokolból szalajtott szuka után talán ideje visszatérnem a fiúkhoz egy időre. Képzeld, találkoztam egy helyes sráccal, amikor karácsonykor stoppal mentem El Pasóba.
— Ó. Figyelj, Sam, ne stoppolj.
— És szerinted hogyan jutok el Lakeside-ba?
— Alison McGovern is stoppolt. Még egy ilyen városban sem biztonságos. Küldök neked pénzt. Gyere busszal.
— Nem lesz semmi bajom.
— Sammy!
— Oké, Mags. Küldj pénzt, ha attól nyugodtabban alszol.
— Tudod, hogy nyugodtabb leszek.
— Oké, basáskodó nővérkém. Öleld meg Leont a nevemben, és mondd meg neki, hogy hamarosan beállít Sammy néni, de most lehetőleg ne rejtsen játékokat az ágyamba.
— Megmondom neki. Nem ígérem, hogy lesz foganatja. Mikor számíthatok rád?
— Holnap este. Nem kell lejönnöd elém a buszhoz — majd megkérem Hinzelmannt, vigyen fel Tessie-vel.
— Ezzel elkéstél. Tessie már naftalinban van. De akkor is el fog fuvarozni hozzám. Kedvel téged. Meghallgatod a történeteit.
— Vele kellene megíratnod a vezércikkeket. Lássuk csak. „Mi történjen a Régi Temetővel? Úgy történt, hogy kilencszázhárom telén a nagyapusom szarvast lőtt a tó melletti régi temetőben. Kifogyott már a lőszerből, ezért elővette a nagymamus ebédjéből megmaradt meggymagot, és azt töltötte a puskába. Telibe kapta a szarvas fejét, és a jószág úgy iszkolt el, mintha a pokol ördögei kergetnék. Két évvel később megint arra járt, és látja ám, hogy ott sétál ugyanez a hatalmas bak, de az agancsai között lombos meggyfa nőtt. Le is durrantotta nyomban, és nagymamus annyi meggyes pitét sütött belőle, hogy még következő évben is azt ették…”
És mindketten nevettek.
HARMADIK KÖZJÁTÉK
Florida, Jacksonville, hajnali 2 óra.
— A tábla szerint munkaerőt keresnek.
— Annak mindig híján vagyunk.
— Csak éjszaka tudok dolgozni. Az gond?
— Nem hinném. Hozok egy jelentkezési lapot. Dolgozott már benzinkútnál?
— Nem. De nem lehet túl nehéz.
— Hát nem atomfizika, az biztos. Tudja, asszonyom, ne sértődjön meg, de nem fest valami túl jól.
— Tudom. Betegség. Nem olyan vészes, mint amilyennek látszik. Nem életveszélyes.
— Oké. Hagyja csak itt azt az űrlapot. Most nagyon kevés emberünk van éjszakai műszakban. Errefelé zombiműszaknak hívják. Ha sokáig csinálja, úgy érzi magát, mint egy zombi. Lássuk… ez itt Larna?
— Laura.
— Laura. Oké. Remélem, nem zavarják a fura alakok. Mert azok éjszaka bújnak elő.
— Azt elhiszem. Nem lesz velük gond.
TIZENHARMADIK FEJEZET
Hé, öreg cimbora!
Mit mondasz, öreg cimbora?
Hozzuk már rendbe, cimbora,
A barátság kedvéért, cimbora.
Miért lennél dühös? Örökké barátok leszünk
Te, én, ő — annyi élet múlik ezen.
Stephen Sondenheim: „Öreg cimborák”
Szombat reggel volt. Árnyék kinyitotta az ajtót.
Marguerite Olsen volt az. Nem jött be, csak állt ott a napsütésben, komoly arccal.
— Ainsel úr…
— Mike, ha szabad kérnem — mondta Árnyék.
— Mike, igen. Nincs kedve átjönni ma este vacsorára? Hat óra körül? Semmi izgalmassal nem szolgálhatok, csak spagettivel.
— Szeretem a spagettit.
— Ha persze más elfoglaltsága lenne…
— Nincsen semmilyen más programom.
— Hatkor.
— Hozzak virágot?
— Ha akarja. De ez csak egy vacsora. Nem romantikus este.
Árnyék lezuhanyozott. Rövid sétára indult, le a hídon meg vissza. A nap patinás pénzdarabként függött az égen, és alaposan megizzadt a kabátjában, mire hazaért. A kocsival legurult Dave Élelmiszerboltjába és vett egy üveg bort. Húsz dollárba került, ami Árnyék szerint szavatolta a minőségét. Nem értett a borokhoz, ezért kaliforniai cabernet-t vett, mert kölyökkorában látott egyszer egy matricát egy autó hátsó lökhárítóján, ami szerint AZ ÉLET CABERNET, és ezen nagyon jól szórakozott.
Vásárolt egy cserepes növényt ajándékba. A növénynek zöld levelei voltak, virága nem. Még véletlenül sem volt romantikus.
Vett egy doboz tejet, amit soha nem fog már meginni, meg gyümölcsöt, amit soha nem fog megenni.
Ezután leparkolt Mabel büféjénél és vett egy pástétomot ebédre. Mabel arca felderült, amikor meglátta.
— Hinzelmann megtalálta már?
— Nem is tudtam, hogy keres.
— Pedig így van. El akarja vinni lékhorgászni. És Chad Mulligan kérdezte, láttam-e errefelé. Megérkezett valami távoli rokona. Nagyon cuki kis hölgy. Imádni fogja — mondta, miközben egy barna papírzacskóba tette a pástétomot.
Árnyék hazafelé megette. Egy kézzel vezetett, és lemorzsázta a nadrágját meg a kocsi padlóját. Elhajtott a könyvtár mellett a déli parton. A jég meg a hó fekete-fehér várossá változtatta a települést. A tavasz elképzelhetetlenül távolinak tűnt: a roncs az idők végezetéig ott áll majd a jégen, a lékhalászkunyhók, a kisteherautók meg a motoros szánok nyomai között.