Amerikai istenek [American Gods - hu]

Megsimogatta a férfi fejét és behívta a lakásba — később egy fekete szemeteszsákba tette a ruháit, és pár utcával arrébb egy hotel szemetesébe hajította az egészet. A pisztolyát meg a tárcáját egy zöldséges zacskóba dugta. Szétfőtt kávét és ételmaradékokat öntött a tetejükbe, aztán az egészet bedobta egy buszmegálló kukájába.

Nem tartott meg szuveníreket.

A narancsszín éjszakai eget nyugaton távoli villámlás világítja be, valahol a tenger felett, és Bilquis tudja, hogy hamarosan ismét elered az eső. Sóhajt. Nem szeretne megázni. Úgy dönt, inkább hazamegy, megfürdik, leborotválja a lábát — néha úgy érzi, mintha nem is csinálna mást —, aztán lefekszik.

Egy mellékutcában elindul felfelé a dombra, ahol a kocsija parkol.

Fényszórók villannak mögötte, lassan megállnak mellette, Bilquis az utca felé fordul és elmosolyodik. A mosoly az arcára fagy, amikor meglátja, hogy a kocsi egy hosszú, fehér limuzin. A limuzinokban utazó férfiak a járműben akarnak kefélni, nem Bilquis csendes szentélyében. Mindegy, legyen ez befektetés. A jövőre.

Zümmögve lehúzódik egy sötétített ablak és Bilquis mosolyogva a limuzinhoz lép.

— Hé, szívem — mondja. — Keresel valamit?

— Édes gyönyört — feleli egy hang bentről. A nő benéz az ablakon, bár nem sok mindent lát: ismer egy lányt, aki egyszer beszállt egy limuzinba öt részeg rögbijátékos mellé, és komoly sérüléseket szerzett, de itt csak egyetlen ügyfelet lát, és az is eléggé fiatalka. Nem tűnik Bilquis hódolójának, de a pénz, a jóféle, ropogós pénz is egyfajta energia — valaha régen barakának hívták —, aminek hasznát veheti, és őszintén szólva manapság minden apró segítség számít.

— Mennyi? — kérdezi a fiú.

— Attól függ, mit akarsz és milyen sokáig akarod — feleli a nő. — És hogy megengedheted-e magadnak. — A limuzin ablakából füstszag szivárog kifelé. Égő drótok és túlmelegedett áramkörök szaga. Kinyílik az ajtó.

— Én mindent megengedhetek magamnak — mondja a fiú. A nő behajol a kocsiba és körülnéz. A fickó egyedül van, pufók arcú kölyök, akit talán még a bárban sem szolgálnának ki, mert túl fiatal. Senki más, úgyhogy Bilquis beszáll.

— Szóval gazdag srác vagy, mi? — kérdezi.

— Még a gazdagoknál is gazdagabb — feleli a kölyök, és Bilquis felé araszol a bőrülésen. Tétován mozog. A nő rámosolyog.

— Mmm. Mindjárt beindulok, szívem — mondja neki. — Biztosan te is olyan dotcomos fickó vagy, akikről annyit olvasni?

A kölyök hirtelen felfújja magát, mint egy varangyosbéka.

— Ja. Többek közt. Én vagyok a technikus srác. — A kocsi elindul.

— Szóval — mondja a fiú. — Áruld el nekem, Bilquis, mennyiért szopnád le a farkamat?

— Minek neveztél?

— Bilquisnek — mondja a fiú ismét. Aztán énekelni kezd, de a hangját nem éneklésre teremtették. — Anyagtalan lány nagy az anyagias világban.

— A szavaiban van valami mesterkéltség, mintha tükör előtt gyakorolta volna ezt a párbeszédet.

A nő nem mosolyog, arckifejezése megváltozik, bölcsebb lesz, élesebb, keményebb.

— Mit akarsz?

— Már mondtam. Édes gyönyört.

— Megkapsz tőlem mindent, amit csak akarsz — mondja a nő. Ki kell szabadulnia ebből a kocsiból. Ahhoz valószínűleg túl gyorsan megy, hogy kiugorhasson, de ha nem bírja kidumálni magát innen, kénytelen lesz ezt tenni. Akármi is történik itt, nem tetszik neki.