Amerikai istenek [American Gods - hu]

Előtte Los Angeles fényei nyújtóznak, ameddig a szem ellát, egy képzeletbeli királyság sziporkázó, elektromos térképe, mintha szétterítették volna az égboltot a földön, és Bilquis tudja, ha lejut az útról, biztonságban van.

Barna vagyok, de szép, suttogja némán az éjszakának és az esőnek. Sárón nárcisza vagyok én, a hölgyek lilioma. Erősítsetek aszúszőlővel, üdítsenek fel almával, mert a szerelem betege vagyok.

Cakkos villámnyaláb izzik zöld fényben az éjszakai égen. Bilquis alól kicsúszik a talaj, több métert csúszik lefelé, lenyúzza a bőrt a térdéről meg a könyökéről, és éppen feltápászkodik, amikor megpillantja a fentről közeledő autó fényeit. Túl nagy sebességgel jön, és Bilquis nem tudja, mit tegyen, vetődjön jobbra, ahol a hegyoldalhoz szorul, vagy balra, ahol lezuhanhat a mélybe. Átrohan az úton, hogy a nedves földfalhoz préselje magát, megpróbál felkapaszkodni rajta, de a fehér limuzin ficánkoló farral száguld felé a síkos szerpentinen, a pokolba is, legalább nyolcvannal jön, lehet, hogy irányíthatatlanul sodródik, és Bilquis keze belemarkol a gyomokba meg a földbe, most már megússza, tudja, de a nedves föld szétmorzsolódik a tenyerében, és visszazuhan az útra.

A limuzin akkora erővel kapja telibe, hogy a hűtőrács is behorpad, és a nő teste kesztyűbábként repül a levegőbe. A kocsi mögött csattan a betonon, és a becsapódás ereje szilánkokra töri a medencecsontját és bezúzza a koponyáját. Hideg esővíz csorog végig az arcán.

Átkozni kezdi gyilkosát: csendesen átkozódik, mert nem mozdul a szája. Megátkozza éberen és álmában, életében és halálában. Megátkozza, ahogyan egy féldémon csak átkozni tud.

Kocsiajtó csapódik. Valaki közeledik. Analóg lány voltál — dúdolja ismét a hamis hang — egy digitális világban. — És még hozzáteszi: — Kurva madonnák. Az összes szemét madonna. — Elsétál.

Becsapódik a limuzin ajtaja.

A kocsi hátramenetbe kapcsol és áthajt a nőn, először lassan. Csontok ropognak a kerekek alatt. Aztán megindul visszafelé, le a lejtőn.

Amikor az egésznek vége és a limuzin eltűnik a szerpentinen, nem marad utána más, csak szétkent, vörös húspép, szinte nem is látszik, hogy ember volt valaha, és hamarosan ezt is elmossa az eső.