Amerikai istenek [American Gods - hu]

— Whiskey Jack sok mindent mond — felelte Kék Szajkó ingerülten.

De ő sem azt mondta, hogy Whiskey Jack. Majdnem ugyanazt, de kicsit másképpen hangzott: Wisakedjak, gondolta Árnyék. Ez az a név. Egyáltalán nem Whiskey Jack.

— Igen — közölte Kék Szajkóval. — Többek között azt is mondta, hogy elcserélhetjük a Winnebagónkat a Buickodra.

— Semmilyen Winnebagót nem látok.

— Majd elhozza neked — mondta John Chapman. — Te is tudod.

Harry Kék Szajkó megpróbálkozott egy trükkös lövéssel, de elrontotta. Kicsit remegett a keze.

— Nem vagyok a vén róka unokatestvére — mondta. — Bárcsak ne mondogatná ezt mindenkinek.

— Jobb egy élő róka, mint egy halott farkas — szólt közbe Szerda olyan mély hangon, hogy az szinte morgásnak hangzott. — Nos, hajlandó vagy eladni nekünk az autódat?

Harry Kék Szajkó jól láthatóan megborzongott.

— Persze — mondta. — Persze. Csak vicceltem. Sokat viccelek, az már igaz. — Letette a dákót az asztalra, és levett egy vastag dzsekit az ajtó melletti fogason lógó sok egyforma dzseki közül. — Először hadd hordjam ki a szarságaimat a tragacsból.

Közben mindvégig úgy pislogott Szerda felé, mintha biztosra venné, hogy az öregember bármelyik pillanatban felrobbanhat.

Harry kocsija száz méterrel odébb parkolt. Menet közben elsétáltak egy meszelt falú, kicsi katolikus templom előtt, ahol egy papi gallért viselő férfi bámulta őket az ajtóból. Úgy szívta a cigarettáját, mint aki nem is élvezi.

— Szép jó napot, atyám! — kurjantott felé Johnny Chapman, de a galléros férfi nem válaszolt. Eltaposta a cigarettáját, felvette a csikket a földről, az ajtó melletti vödörbe dobta és bement.

Kék Szajkó kocsijáról hiányoztak a visszapillantó tükrök, és Árnyék még az életben nem látott ilyen kopott gumikat: mindegyik tökéletesen sima volt és fekete. Harry közölte velük, hogy a kocsi zabálja az olajat, de ameddig töltik bele, a világ végéig gurulni fog, már ha meg nem áll.

Harry telepakolt egy fekete szemeteszsákot a szarságaival (közte több lecsavarható kupakos, olcsó sörrel, aminek még lötyögött az alján valamennyi, fóliába csavart kannabiszmaradékkal, amit meglehetősen ügyetlenül próbáltak elrejteni a hamutartóban, egy bűzös borz farkával, kéttucat country- meg western-kazettával, illetve a Stranger in a Strange Land című könyv megsárgult, kopott példányával).

— Bocs az előbbi cseszegetésért — mondta Harry Szerdának, amikor átnyújtotta a kulcsokat. — Nem tudja, mikor kapom meg a Winnebagót?

— A nagybátyádat kérdezd. Ő a kibaszott autókereskedő, nem én — mordult fel Szerda.

— Wisakedjak nem a nagybátyám — mondta Harry Kék Szajkó. Felmarkolta a fekete szemeteszsákot, bement a legközelebbi házba és becsukta az ajtót. Johnny Chapmant Sioux Fallsben tették ki, egy bioélelmiszert árusító bolt előtt. Szerda meg sem szólalt útközben. Sötét hangulatban volt, amióta csak Whiskey Jacktől eljöttek.

St. Paul mellett, egy családi étteremben Árnyék belelapozott az újságba, amit valaki az asztalon felejtett. Rápillantott a főoldalra, rápillantott még egyszer, aztán megmutatta Szerdának.

— Ezt nézd meg — mondta.

Szerda sóhajtott, majd az újságra nézett.

— Igazán örülök — közölte —, hogy a légiirányítók sztrájk nélkül meg tudtak egyezni a vitás kérdésekben.

— Nem arra gondoltam — mondta Árnyék. — Nézd. A dátum szerint február tizennegyedike van.

— Boldog Valentin-napot!

— Tehát elindultunk január, mikor is, huszadikán, huszonegyedikén. Nem nagyon követtem az idő múlását, de január harmadik hete lehetett. Mindent összevetve három napot utazhattunk. Akkor hogyan lehet február tizennegyedike?

— Mert majdnem egy hónapig gyalogoltunk — felelte Szerda. — A Puszta Földeken. A kulisszák mögött.

— Ezt nevezem útrövidítésnek — mondta Árnyék.

Szerda eltolta maga elől az újságot.

— A seggfej Almamag Johnny meg az ő Paul Bunyanja. A valóságban Chapmannek tizennégy almáskertje volt. Több ezer hektáron gazdálkodott. Igen, valóban gondoskodott róla, hogy béke legyen a nyugati határvidéken, de ezen kívül egyetlen igaz történetet nem hallhatsz felőle, azt leszámítva, hogy egyszer tényleg megbuggyant egy kissé.[7] De nem számít. Ahogy az újságok mondják, ha az igazság nem elég, hozd le a legendát. Ennek a országnak szüksége van a legendáira. És ebben már maguk a legendák sem hisznek.