Amerikai istenek [American Gods - hu]

— És te csak ne pislogjál felém — mondta John Chapman —, mert még ha harcolnék is melletted — amit nem fogok —, nem sok hasznomat látnád. Azok a koszlott, patkányfarkú korcsok elhagytak, és úgy megfeledkeztek rólam, mint annak a rendje. — Elhallgatott, aztán azt mondta: „Paul Bunyan”. Lassan megcsóválta a fejét, és megismételte, amit az előbb mondott. „Paul Bunyan.” Árnyék még soha nem hallott két ennyire ártalmatlan szót ilyen elítélően kiejtve.

— Paul Bunyan? — kérdezte, — Ő mit követett el?

— Hülyeségekkel tömte tele az emberek fejét — mondta Whiskey Jack. Vett egy szálat Szerda cigarettájából, és a két férfi füstölve üldögélt az asztal mellett.

— Mint azok az idióták, akik kitalálják, hogy vigyázniuk kell a kolibrik súlyára, fogazatára vagy valami hasonló ostobaságra, esetleg egyszerűen meg akarják védelmezni a madarakat a cukor veszélyeitől — magyarázta Szerda. — Ezért azzal a kurva cukorpótlóval töltik tele az etetőket. A madarak meg megisszák. Aztán elpusztulnak, mert a kis hasukat ugyan megtöltötték, de az ételben nem volt kalória. Ez az igazi Paul Bunyan. Senki sem mesélt Paul Bunyan-történeteket. Senki nem hitt benne. 1910-ben kitámolygott egy New York-i reklámügynökség ajtaján, és üres kalóriákkal töltötte meg az ország mítoszokra kiéhezett gyomrát.[6]

— Én kedvelem Paul Bunyant — mondta Whiskey Jack. — Egyszer elmentem a Mall of Americába és felültem a Paul Bunyan-hullámvasútra, még jó néhány évvel ezelőtt. Amikor felérsz a legtetejére, megpillantod az öreg hatalmas arcképét, aztán mész is lefelé. Placcs. Nekem nincsen vele bajom. Engem nem zavar, hogy létezett, mert nem vágta ki a fákat. De még az sem olyan jó, mintha fákat ültetett volna. Az jobb.

— Ezt jól megmondtad — jegyezte meg Johnny Chapman.

Szerda füstkarikát fújt. A karika a levegőben lebegett, csápokra és fodrokra foszlott szét, aztán eltűnt.

— A fenébe, Whiskey Jack, nem erről van szó, és ezt te is tudod.

— Nem segítek neked — felelte Whiskey Jack. — Ha szétrúgják a seggedet, gyere vissza nyugodtan, és ha még mindig itt vagyok, megint kapsz tőlem enni. A legjobb kaját errefelé.

— A többi lehetőség rosszabb — mondta erre Szerda.

— Fogalmad sincs arról, mi a többi lehetőség — felelte Whiskey Jack. Aztán Árnyékra nézett. — Vadászol, igaz? — Hangja rekedt volt a füsttől meg a cigarettától.

— Dolgozom — mondta Árnyék.

Whiskey Jack megrázta a fej ét.

— De vadászol valamire — mondta. — Rendezni akarsz egy tartozást.

Árnyék Laura kék ajkára gondolt, meg a kezét mocskoló vérre, és bólintott.

— Hallgass ide. A róka volt itt először, és az ő testvére volt a farkas. Róka azt mondta, az emberek örökké fognak élni. Ha meghalnak, haláluk nem tart sokáig. Farkas azt mondta, nem, az emberek meghalnak, mert meg kell halniuk, minden élőnek meg kell halnia, különben elszaporodnak és elborítják a világot, felfalják a lazacokat, a karibut meg a bölényeket, az összes tököt meg a kukoricát. Aztán egy napon meghalt Farkas, és azt mondta a Rókának, gyorsan, add vissza az életemet. És Róka azt felelte, nem, a holtak maradjanak csak holtak. Meggyőztél. És amikor ezt mondta, zokogott. De kimondta, és ezt így is gondolta. Most Farkas uralkodik a halottak világában, Róka pedig a nap és a hold fényében él, és még mindig gyászolja a testvérét.

— Ha nem szállsz be, hát nem szállsz be — szólt közbe Szerda. — Megyünk tovább.

Whiskey Jack arca szenvtelen maradt.

— A fiatalemberrel beszélgetek — mondta. — Rajtad már nem segíthetek. Rajta még igen. — Visszafordult Árnyékhoz. — Meséld el az álmodat.

— Koponyákból rakott tornyon kapaszkodtam felfelé — mondta neki Árnyék. — Hatalmas madarak repkedtek felette. Villámok cikáztak a tollaik között. Megtámadtak. A torony összedőlt.