Amerikai istenek [American Gods - hu]

Zuzu mamát meglepte, hogy özvegy Parisné nem is sejti, hogy a férje minden áldott este egy rózsaszín leányzóba erőszakolja kevert vérű, apró pipijét, már amikor nem volt részeg és másra is használni tudta a vizelésen kívül. De talán mégis tudta. Talán más célja volt a látogatásnak.

Onnantól kezdve özvegy Parisné hetente egyszer-kétszer meglátogatta az öreg rabszolganőt. Egy hónap múlva ajándékokat hozott: szalagokat, köményes pogácsát és egy fekete kakast.

— Zuzu mama — mondta a lány —, eljött az ideje, hogy megtaníts mindenre, amit tudsz.

— Igen — mondta Zuzu mama, aki tudta, merről fúj a szél. Ráadásul özvegy Parisné bevallotta, hogy amikor megszületett, hártya feszült a lábujjai között, vagyis volt egy ikertestvére, akit még az anyaméhben megölt. Zuzu mamának nem volt más választása.

Megtanította a lánynak, hogy ha két szerecsendiót fűz egy madzagra, majd a madzagot addig tekeri a nyakára, míg a zsineg el nem szakad, elmúlnak a szívzörejek, ha pedig felvág egy galambot, amely még sohasem repült, és azt a páciens fejére teszi, a madártetem magába szívja a lázat. Megmutatta neki, hogyan készíthet kívánságzacskót, ami egy kis bőrerszény, benne tizenhárom garassal, kilenc gyapotcserjemaggal és egy fekete disznó sörtéjével, és miképpen kell megdörzsölni a zsákot, hogy teljesítse a kívánságait.

Özvegy Parisné mindent megtanult, amire Zuzu mama tanította. Viszont nem érdekelték az istenek. Nem igazán. Őt a gyakorlatias dolgok vonzották. Elvezettel hallgatta, hogy ha élő békát márt mézbe, majd leteszi egy hangyaboly mellé és megvárja, míg tisztára pucolják a csontjait, alapos vizsgálódással rálelhet egy lapos, szív alakú meg egy horgos csontdarabra: a horgos csontot annak a ruhájára kell akasztania, akit szeretne magába bolondítani, a szív alakút pedig jól el kell rejtenie (mert ha elvész, a szerelmes férfi felbőszült kutyaként fordul ellene). Ha így tesz, a szerelme biztosan az övé lesz.

Megtanulta, hogy ha szárított kígyóból őrölt port kever ellensége púderébe, az meg fog vakulni, és ha éjfélkor egy tégla alá temeti ellenlábasa ellopott és kifordított alsóneműjét, az illető hamarosan vízbe fúl.

Zuzu mama megmutatta özvegy Parisnénak a Csodagyökereket, a mondabeli Hódító János nagyszerű, apró gyökérkéit, meg a sárkányvért, a valerianát és a kankalint. Megtanította, hogyan kell magzatot elveszejtő teát, bűbájitalt meg faire-Shingo főzetet készíteni.

Zuzu mama mindezt megmutatta özvegy Parisnének, és még sokkal többet is ennél. De a lány akkor is csalódást okozott neki. Mindent megtett, hogy beavassa a titkos igazságokba, hogy feltárja előtte a tudás mélyebb részét, mesélt neki Papa Legbáról, Mawuról, Aido-Hwedóról, a voudoun kígyóról meg a többiekről, de az özvegy Parisnét (most már elárulom, milyen néven látta meg a napvilágot, és később ugyanezzel a névvel lett ismert: Marie Laveau-nak hívták. De nem ő volt a híres Marie Laveau, akiről mindenki hallott, ő az anyja volt, aki később özvegy Glapionné lett) nem érdekelték a távoli földek istenei. Ha St. Domingo dús, termékeny talaj volt, amiben gyökeret verhettek az afrikai istenek, akkor ez a föld, ahol kukorica, dinnye és gyapot nőtt és édesvízi rákok éltek a vizekben, kopár volt és meddő.

— Nem akar tudni az a lány — panaszolta Zuzu mama Clémentine-nek, a bizalmasának, aki a környék házaiban mosta a függönyöket meg az abroszokat. Clémentine arcát égésnyomok csúfították el, és az egyik gyermeke meghalt, amikor leforrázta egy felborult kondér.

— Akkor ne tanítsad — mondja erre Clémentine.

— Tanítom én, de nem veszi észre az értékes dolgokat — csak azt látja, mit lehet velük csinálni. Gyémántokat adok neki, de őt csak a csicsás üveg érdekli. A legjobb vörösborral traktálom, de ő csak folyóvizet iszik. Fogolysülttel kínálom, de ő csak patkányt eszik.