Amerikai istenek [American Gods - hu]

Abban a pillanatban, amikor a Nagy Félkarú meghalt (akit korábban Jácintnak, előtte meg Tinta Jacknek hívtak, de a szívében mindig Agasu maradt), a testvére — akit ő Wututunak nevezett, de az első ültetvényen, Karolinában Máriának szólították, és amikor házicseléd lett, Dézinek, majd a Lavere család házában, New Orleans mellett Zsuzsi névre keresztelték — megérezte, hogy hideg bajonett szúr a bordái közé, felsikoltott és kitört belőle a csillapíthatatlan zokogás. Két ikerlánya felébredt és ordítani kezdett. Az újszülött kislányok színe a tejeskávéra emlékeztetett, nem is hasonlítottak azokra a fekete gyerekekre, akiknek még az első ültetvényen adott életet, amikor szinte maga is kislány volt — de azokat a gyerekeket tizenöt és tízéves koruk óta nem látta. A középsőnek született kislány egy évvel azelőtt meghalt, hogy őt eladták mellőlük.

Azóta, hogy Zsuzsit először partra tették, számtalanszor megkorbácsolták — egyszer sót dörgöltek a sebeibe, máskor olyan keményen megverték, hogy napokig nem tudott leülni, és ordított, ha valami a hátához ért. Fiatalabb korában többször megerőszakolták: feketék, akikkel meg kellett osztania a fekhelyét, és fehérek egyaránt. Láncra verték. De egyszer sem sírt. Észak-Karolinában egyszer látta, hogy egy tányérból adtak enni a rabszolgák gyermekeinek meg a kutyáknak, és saját apró gyerekei a kutyákkal marakodtak a cafatokért. Látta mindezt — és látott már ilyet korábban, de később is sokszor, amíg el nem vitték onnan —, és megszakadt a szíve.

Egy ideig nagyon szép volt. De a kínkeserves évek nem múltak el nyomtalanul felette, és megcsúnyult. Az arca megráncosodott, és túl sok fájdalom lapult azokban a barna szemekben.

Tizenegy évvel ezelőtt, amikor huszonöt éves volt, egyszer csak elsorvadt a karja. Egyik fehér ember sem tudott vele mit kezdeni. A hús mintha lemállott volna a csontjairól, és a karja úgy lógott az oldala mellett, mint egy csontváz keze, és alig tudta mozgatni. Ezután házicseléd lett.

A földbirtokos Casterton családot lenyűgözte, milyen remekül főz és milyen gondosan végzi a házimunkát, de Casterton asszonyt zavarta a lány elsorvadt karja, ezért eladták a Lavere családnak, akik egy évre költöztek ide Loiusianábóclass="underline" Monsieur Lavere kövér, vidám ember volt, akinek kapóra jött egy szakács és egy mindenes szobalány, és a legcsekélyebb mértékben sem zavartatta magát Dézi rabszolga elsorvadt karja miatt. Amikor egy év múlva visszamentek Louisianába. Zsuzsit, a cselédlányt is magukkal vitték.

New Orleans városában gyakran látogatták a nők, de a férfiak is, hogy gyógyfüveket, báj italokat, apró fétiseket vásároljanak tőle, igen, természetesen mind feketék voltak, de azért akadtak köztük fehér emberek is. A Lavere család szemet hunyt a dolog felett. Talán élvezték a megbecsülést, amit a tisztelt és rettegett rabszolgalány jelentett nekik. Azonban nem voltak hajlandóak felszabadítani.

Éjszakánként Zsuzsi kiment a lápvidékre, és minden éjjel eljárta a kalindát meg a bambulát. Akárcsak St. Domingue szigetén, vagy a szülőföldjükön, a lápvidéki táncosok itt is egy fekete kígyót választottak voudounnak — de őket nem szállták meg a szülőföldjük istenei, sem a többi afrikai népé, mint tették azt a testvérével és St. Domingue népével. Ám ő lankadatlanul hívogatta őket, és könyörögve kérte, segítsenek rajtuk.

Hallotta, amint a fehérek a St. Domingo (ők így mondták) szigetén kirobbant lázadásról beszéltek, meg arról, hogy eleve kudarcra van ítélve — „Gondoljon csak bele! Egy kannibál ország!” —, aztán egyszer csak feltűnt neki, hogy már nem beszélnek róla többet.