AZ ELVESZETT KERESZT
- Автор: Бенцони Жюльетта
- Серия: Шевалье (Рыцари) #1
- Язык: венгерский
- Жанр: Исторические любовные романы
Электронная книга - «AZ ELVESZETT KERESZT». Краткое содержание книги:
Thibaut testestül-lelkestül az angyali szépségű nemes lelkű de leprás fiúnak szenteli magát. Elkíséri a királyság négy sarkába a sosem szűnő harcban amelyet a herceg folytat Szaladin egyeduralma ellen egészen huszonnégy évesen bekövetkező haláláig. Balduin iránti elkötelezett barátsága mellett Thibaut mélységesen szerelmes Isabelle-be a herceg húgába s ez a szerelem egy életen át kitart még akkor is amikor a lányt Jeruzsálem királynőjévé koronázzák s a sorsa különös fordulatokat vesz.
A királyi udvar alkotja környezetüket: Balduin nimfomán perverz anyja a lánya a gyönyörű szívtelen és önző Sybilla a többé-kevésbé hűséges de szinte mindig kapzsi bárók. Miközben egymást érik az intrikák a királyság a vesztébe rohan a templomosok titokzatos pillantásától kísérve...
– Ha a kardomat akarod, vedd el!
Ezzel rárontott a férfira. Egy pillanattal később Jacques de Mailly nyilak záporában elesett60, miközben Gérard de Ridefort lóhalálában menekült. Roger des Moulins-t minden emberével együtt megölték. Csak három templomos, köztük Ridefort, menekült meg a csatából, és Balian d’Ibelin.
Thibaut neki köszönhette az életét: a csatamező szélén küzdött, és megsebesült az arcán, amikor Balian szélvészként rohant hozzá, megragadta a lova kantárát, és magával vitte a názáreti útra.
Amikor megbizonyosodott róla, hogy elmúlt a veszély, Ibelin ura megállt.
Meglátott egy kutat, és meg kellett mosnia Thibaut vérben úszó arcát: a nyíl hegyét szerencsére eltérítette a sisak orrvédője, és a sebesülés, mely kissé elkábította a lovagot, nem volt túl mély.
– Egy forradással megússza! – állapította meg Balian, miután felitatta a vért a fehér-piros kendővel, mely a sisakot védte a nap melegétől.
– Miért mentett meg? Nagyon hálás vagyok érte, de…
– De nem igazán örül neki? Nem baj! Nos, ami az okot illeti, megmondom: puszta kíváncsiságból!
– Kíváncsiságból?
– Igen! Szeretném megtudni, mi lelte, hogy templomosnak állt? A király halála okozta bánat? Tudom, mennyire szerette őt, de barátom, számára megváltás volt a halál…
– Tudom, és nem is ez vezérelt. Nem azért léptem be a Templomhoz, mert Isten szólított, sem pedig kétségbeesésből. Csakis azért, hogy mentsem az életem, melyet pedig, mint láthatta, nem sokra tartok. Adam Pellicorne lovag értem jött, amikor szeretett királyomat sirattam!
Thibaut elmesélte, hogyan történt mindez, hogyan került Balduin közvetlen környezete hirtelen fenyegetettségbe, és természetesen nem felejtette ki a lepratelep ügyét sem.
– Tehát ez történt! Isabelle, aki most nálunk tartózkodik Nabluszban, sokat 60 A Mailly hercegek hagyománya szerint a törökök kivágták a szívét és a nemi szerveit abban a reményben, hogy beléjük költözhet rendkívüli vitézsége.
aggódott Ariane-ért, amikor a király meghalt. A feleségem is, hiszen megszerették azt a lányt.
Balian mintegy mellékesen ejtette el Isabelle nevét, hogy lássa, kivált-e valamiféle hatást, és valóban, a szürke szempár elfelhősödött, Thibaut azonban semmit sem szólt.
A báró tovább folytatta:
– Ha már Isabelle-t említettem, hallott a betegségéről? Ezért nem tért vissza a Krakba. Aggódunk érte.
– Olyan súlyos?
A fiatalember hangjában csengő riadalom mindent elárult. Balian most már tudta, mihez tartsa magát:
– Igen is meg nem is. A lelke szenved, a teste pedig természetesen követi. Meg kell érteni, hogy különös találkozása a sorsnak, hogy valaki egy király lánya és egy gyáva alak felesége.
– Megnyugtat: a büszkesége szenved, az pedig idővel megnyugszik. Isabelle annyira szereti a férjét, hogy végül majd megbocsát neki. Különben is, Moab földje messze van, a Krak pedig bevehetetlen, hacsak nem árulással. Elélhet ott úgy, hogy mit sem hall a világ zajaiból.
Balian óhatatlanul elnevette magát:
– Maga a béke szigeteként írja le azt a helyet, barátom, de szerintem az a vár, ahol Renaud de Châtillon uralkodik, sosem lehet az. Ami pedig a nagy szerelmet illeti, nem vagyok biztos benne, hogy még létezik. Legalábbis szépséges feleségem szerint nem.
Thibaut felemelte a fejét, és mélyen társa szemébe nézett:
– Mit akar ezzel mondani, Balian úr?
– Hogy nagy hiba volt templomosnak állnia, de Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Mindegy, a lovak eleget ittak. A lehető leggyorsabban el kell jutnunk Tibériásba: Rajmund grófnak meg kell tudnia, mi történt.
Már tudta. Amikor a két férfi megérkezett hozzá, a legmagasabb toronyban találták, pontosan ott, ahonnan egykor Balduin nézte fájdalmasan a Jákob-gázló égését.
Egy pillanatra Thibaut úgy érezte, a történelem ismétli önmagát, hiszen Tripoliszi Rajmundnak is könnyes volt a szeme. Ugyanakkor nem egy erőd égését nézte, hanem a mameluk lovasokat, akik lándzsájukat magasba emelve tértek vissza a táborukba, s némelyik végére templomosok fejét tűzték…
– És mindezt az én hibámból! – suttogta elkeseredve. – No de honnan tudhattam volna, hogy egy lovagcsapat közbelép?
– Nem egy templomos csapat volt, hanem a küldöttség, melyet Guy király küldött önhöz, hogy békét kössenek. Én is tagja voltam Renaud de Sidon, az ispotályosok nagymestere és a templomos nagymester mellett, akik tíz-tíz lovaggal érkeztek.
Hogyan képzelhettük volna, hogy ön adott engedélyt Szaladin embereinek, hogy
„békés” portyát tegyenek Galileában?
Hozzáteszem, hogy mivel túl kevesen voltunk ahhoz, hogy rájuk támadjunk, haboztunk, hogy mit tegyünk, de Gérard de Ridefort tüzet okádott, és a kakuni erődből idehívott ötven lovagot a Templom marsalljával. Bizonyos értelemben rákényszerített minket a támadásra. Százötvenen ezrekkel szemben!
Tripoliszi Rajmundnak elfehéredett a szája széle:
– És mennyien maradtak? – kérdezte.
– Amennyire tudom, Ridefort-t leszámítva, aki elmenekült, ahogyan azt Jacques de Mailly megjósolta, csak Thibaut testvér és én maradtunk. A többiek meghaltak…
hősiesen! De mégis, barátom, mit jelentett ez a hirtelen invázió, melyről azt állítja, békésnek kellett volna maradnia? Rákényszerítették, vagy…
Balian d'Ibelin nem fejezte be a mondatát, hisz tudta, hogy Rajmund megérti.
Bizonyára ő volt az egyetlen ember, aki megengedhette magának ezt a kihívással felérő
kérdést a büszke gróf felé. Ez a családi kötelékeknek volt köszönhető, melyek összefűzték őket, mióta a tripoliszi grófnő, Tibériás hercegnője egyik fia feleségül vette Balian egyetlen húgát, Ermengarde-ot.
– … vagy elárultam a királyságot? – fejezte be Rajmund. – Nem. Nem is olyan régen
– éppen azelőtt, hogy Szaladin felbukkant! – békében éltünk muzulmán szomszédainkkal… Meg akartam mutatni, hogy ez még mindig lehetséges.
– Békében? Akkor minden relatív. Nur ed-Din nem volt igazán a barátunk, és még kevésbé az apja, a vad Zandzsi! Bárhogy is van, itt az ideje, gróf úr, hogy eldöntse, hová tartozik… véglegesen. Visszajön velünk
Jeruzsálembe? Bár a küldöttség két főre fogyatkozott, még létezik, és még mindig én vagyok a vezetője!
– Magukkal tartok. De előtte, Balian testvérem, elfogadja még a vendéglátásom?
– Miért ne? Mindkettőnknek nagy szüksége van pihenésre… és egy fürdőre!
– Megkapják… sőt, többet is!
Mialatt Balian d'Ibelin és társai fegyverrel a kezükben védték az életüket a mamelukok ellen, Nabluszban Mária a lányát igyekezett megvédeni a férje mindennapos könyörgéseitől. Onfroi de Toron nemrég érkezett a városba, és könnyeivel, valamint könyörgéseivel, néha dührohamaival ostromolta a palotát. A királyné mindenre azt mondta, hogy Isabelle még túl gyenge ahhoz, hogy elviselje a Jordánon túli területek májusi hőségét. Amikor pedig a férfi azért könyörgött, hogy legalább látni engedje, megkérdezte a kétségbeesett nyafogót, valóban ennyire sietős lenne-e, hogy szeretett hölgye szájából hallja, hogy az mit gondol róla. Onfroi azonban nem értett a szóból, és másnap újra próbálkozott…
Mária pontosan tudta, hogy a jog Onfroi pártján áll, és a férfi minden valószínűség szerint addig táborozik majd a kapu előtt, míg vissza nem kapja a feleségét. De túlságosan aggasztotta a gondolat, hogy visszaengedje a lányát a keselyűk közé, kitéve az anyósa gonoszságának és Châtillon kéjvágyának. Isabelle nem titkolta előle, hogy az apósa üldözi vágyával, és Onfroi nem képes megvédelmezni. Mária tehát húzta az időt, és nagyon várta Balian visszatérését: ő volt az úr Nabluszban, és senki nem mehetett se ki, se be az engedélye nélkül… Legalábbis ezt mondta a könyörgő férjnek.