Amerikai istenek [American Gods - hu]

Miben higgyek? — gondolta Árnyék, és mélyen dübörgő hang felelt neki, valahonnan a világ alóclass="underline" Mindenben.

— Odin? — kérdezte Árnyék, és a szél elkapta szót az ajkáról.

— Odin — suttogta Szerda, és a koponyák fövenyén megtörő hullámok robaja sem volt elég hangos ahhoz, hogy elnyomja ezt a suttogást. — Odin — mondta Szerda, mint aki ízlelgeti a szót. — Odin — mondta Szerda, és hangja győzedelmes kiáltásként visszhangzott látóhatár és látóhatár között. Neve hízni kezdett, megnőtt és betöltötte a világot, mint Árnyék fülét a lüktetve doboló vér hangja.

És aztán, mint egy álomban, már nem a csarnok felé lovagoltak. Már ott is voltak, hátasaik a fal melletti jászolba kötve pihentek.

A csarnok hatalmas volt, de kezdetleges. A tető zsúpból készült, a falak fából. A csarnok közepén tűz lobogott, és a füst csípte Árnyék szemét.

— Az én elmémben kellett volna találkoznunk — motyogta Nancy úr Árnyéknak. — Ott melegebb lenne.

— Az ő fejében vagyunk?

— Többé-kevésbé. Ez itt Valaskjalf. A régi csarnoka.

Árnyék megkönnyebbülten látta, hogy Nancy ismét öregember, sárga kesztyűben, bár az árnyéka rázkódott, remegett és állandóan változott a lángok fényében, és amivé változott, nem mindig volt emberi.

A fal mellett falócák álltak, és talán tíz ember ült vagy ácsorgott ott. Tisztes távolságot tartottak egymástóclass="underline" meglehetősen vegyes társaság volt, akadt köztük egy sötét bőrű, matrónaszerű asszony piros száriban, néhány lestrapált külsejű üzletember és még néhányan, akik olyan közel ültek a tűzhöz, hogy Árnyék nem látta őket.

— Hol vannak? — súgta Szerda hevesen Nancy fülébe. — Nos? Hol vannak? Több tucatnyian kellene lennünk. Több tucatnyian!

— A meghívást te intézted — felelte Nancy. — Szerintem az is csoda, hogy ennyit sikerült összeszedned. Mit gondolsz, ne meséljek el egy történetet kezdésképpen?

Szerda a fejét csóválta.

— Szó sem lehet róla.

— Nem tűnnek túl barátságosnak. Egy történet mindig jól jön, ha meg akarod nyerni őket. És nincsen bárdod, aki énekelhetne nekik.

— Csak semmi történetet — mondta Szerda. — Most nem. Később majd lesz rájuk idő. Most nincsen.

— Nem kellenek történetek. Rendben. Akkor csak felrázom őket. — És Nancy úr könnyed mosollyal az arcán besétált a tűz fénykörébe.

— Tudom, mi jár a fejetekben — mondta. — Arra gondoltok, mit keres itt Compé Anansi, minek jártatja a száját, amikor a Mindenek Atyja hívott ide benneteket, akárcsak engem? Nos, tudjátok, az embereket néha emlékeztetni kell dolgokra. Amikor bejöttem, körülnéztem és arra gondoltam, hol vannak a többiek? De aztán eszembe jutott, hogy azért, mert mi kevesen vagyunk és ők sokan, mert mi gyengék vagyunk, ők pedig erősek, még nem biztos, hogy vesztettünk.