Amerikai istenek [American Gods - hu]
- Автор: Гейман Нил Ричард
- Год: 2003
- Язык: венгерский
- Год: Szukits Könyvkiadó
- ISBN: 963-9441-53-8
- Переводчик: Viktor Juh
- Жанр: Фэнтези
Электронная книга - «Amerikai istenek [American Gods - hu]». Краткое содержание книги:
— Neked aztán állatira fura elméleteid vannak — mondta Árnyék.
— Ez egyáltalán nem elmélet, fiatalember — mondta Szerda. — Erre már rájöhettél volna.
Egyetlen pénztár volt csak nyitva.
— Fél óra múlva már nem adunk ki jegyet — mondta a lány. — Tudják, legalább két óra bejárni a házat.
Szerda készpénzben fizetett.
— Hol a szikla? — kérdezte Árnyék.
— A ház alatt — mondta Szerda.
— Hol van a ház?
Szerda az ajkára tette az ujját és elindultak. Kicsivel beljebb egy gépzongora játszott valamit, ami eredetileg Ravel Bolerója lehetett. A hely úgy festett, mint egy geometriai pontossággal berendezett legénylakás, csupasz falakkal, bársonyszőnyeggel és bámulatosan visszataszító, gomba alakú ólomüveg lámpaernyőkkel. Egy csigalépcső tetején limlomokkal zsúfolt szoba várta őket.
— A házat állítólag Frank Lloyd Wright gonosz ikertestvére építette — mondta Szerda. — Frank Lloyd Wrong. — Jót kuncogott a saját viccén.
— Ezt már láttam egy pólón — mondta Árnyék.
Újabb lépcsősorok következtek, felfelé és lefelé, aztán hosszú, hosszú szobába jutottak, amit kizárólag üvegből építettek és tűként nyúlt ki a levelét vesztett, fekete-fehér vidéki táj fölé, több száz lábnyira a magasban. Árnyék megállt és nézte, hogyan hullik, kavarog a hó.
— Ez a Sziklára Épült Ház? — kérdezte zavartan.
— Többé-kevésbé. Ez a Végtelen Szoba, a tulajdonképpeni ház egyik része, habár nem túl régen építették hozzá. De nem, fiatal barátom, még felszínét sem kapargattuk meg mindannak, amit a ház kínálhat nekünk.
— Tehát az elméleted szerint — mondta Árnyék — Amerika legszentebb helye a Walt Disney World.
Szerda elfintorodott és végigsimított a szakállán.
— Walt Disney vásárolt néhány narancsligetet Florida közepén és turistaközpontot épített rá. Nincs ott semmilyen varázslat. Azt hiszem, az eredeti Disney-landban lehet valami valóságos. Rejtőzhet benne némi varázslat, bár torz és nehéz hozzáférni. Viszont Florida néhány részét csordultig tölti az igazi mágia. Csak nyitva kell tartanod a szemedet. Ó, a Weekie Wachee sellői… Erre gyere.
Mindenhonnan zeneszó hallatszott: hamis, akadozó zene volt, örökké csak leheletnyivel maradt el a ritmustól. Szerda elővett egy ötdolláros bankjegyet, berakta a pénzváltó gépbe és maroknyi rézszínű fémérmét kapott érte cserébe. Az egyiket odadobta Árnyéknak, aki elkapta, de amikor észrevette, hogy figyeli egy kisfiú, mutatóujja és hüvelykje közé szorítva felmutatta, aztán eltüntette. A kisfiú visszarohant az anyukájához, aki a mindenütt jelen lévő Mikulások egyikét nézegette — TÖBB MINT HATEZER TÉLAPÓ!, hirdették a feliratok —, és sürgetve megrángatta a kabátja szegélyét.
Árnyék hamarosan kiment a szobából Szerda után és követték a Tegnap Utcái felé mutató nyilakat.
— Negyven évvel ezelőtt Alex Jordan — az ő arcát láthatod azon az érmén, amit elrejtettél a jobb kezedben — nekiállt házat építeni egy földből kitüremkedő magas sziklatömbön, bár a föld nem is volt az övé, és ő maga sem tudta volna megmondani, miért teszi ezt. És az emberek eljöttek és megnézték, hogyan építkezik — a kíváncsiak, az értetlenkedők, meg azok, akik egyik csoportba sem tartoztak és igazából nem tudták volna megmondani, miért jöttek. Így hát Alex Jordan azt tette, amit minden épeszű amerikai tett volna az ő helyében: elkezdett belépődíjat szedni — nem nagy összeget. Fejenként öt centet, talán. Vagy negyed dollárt. És folytatta az építkezést, és az emberek egyre csak jöttek. — Összeszedte azt a sok ötcentest és negyeddollárost, és valami még nagyobbat, még különösebbet csinált. Raktárakat épített a ház alá, a föld alatt, és az egészet telezsúfolta olyan dolgokkal, amiket meg kellett nézni, és az emberek eljöttek, megnézték ezeket a dolgokat. Évente több millió ember érkezik ide.
— Miért?
De Szerda csak mosolygott, és beléptek a Tegnap Utcáinak félhomályos, fákkal szegélyezett birodalmába. A piszkos kirakatok mögül Viktória korabeli, csücsörítő porcelánbabák tömege bámulta őket, mintha egy jobb horrorfilm kelléktárában lennének. Lábuk alatt macskakő, fejük felett a sötétségbe burkolózó mennyezet, a háttérben akadozó gépzene. Elhaladtak egy törött babákkal tömött üvegláda és egy tároló mellett, amiben túlméretezett, arany zenedoboz pihent. Elsétáltak a fogorvos meg a vegyesbolt mellett („NYERJE VISSZA FÉRFIASSÁGÁT! HASZNÁLJA O’LEARY MÁGNESES ÖVÉT!”).
Az utca végén nagy üvegtároló állt, benne egy cigány jósnőnek öltöztetett bábuval.
— Most pedig — dübörögte túl Szerda hangja a mechanikus muzsikát — úgy illendő, hogy minden küldetés vagy kaland kezdetén tanácsért forduljunk a nornákhoz. Legyen hát ez a Szibilla a mi Urdunk, hmm? — A bedobónyílásba hajította a Sziklára Épült Ház rézszín érméjét. A cigányasszony szaggatott, gépies mozdulattal felemelte a kezét, aztán újra leeresztette. Papírszelet csúszott elő a nyílásból.
Szerda elvette, elolvasta, felmordult, összehajtotta a cetlit és eltette a zsebébe.
— Nem mutatod meg, mit kaptál? Én megmutatom az enyémet — mondta Árnyék.
— Egy férfi szerencséje nem tartozik senki másra — felelte Szerda kimérten. — Én sem akarom látni a tiédet.
Árnyék bedobta az érméjét a nyílásba. Elvette a papírszeletet. Elolvasta.
MINDEN VÉG EGY ÚJ KEZDET