AZ ELVESZETT KERESZT
- Автор: Бенцони Жюльетта
- Серия: Шевалье (Рыцари) #1
- Язык: венгерский
- Жанр: Исторические любовные романы
Электронная книга - «AZ ELVESZETT KERESZT». Краткое содержание книги:
Thibaut testestül-lelkestül az angyali szépségű nemes lelkű de leprás fiúnak szenteli magát. Elkíséri a királyság négy sarkába a sosem szűnő harcban amelyet a herceg folytat Szaladin egyeduralma ellen egészen huszonnégy évesen bekövetkező haláláig. Balduin iránti elkötelezett barátsága mellett Thibaut mélységesen szerelmes Isabelle-be a herceg húgába s ez a szerelem egy életen át kitart még akkor is amikor a lányt Jeruzsálem királynőjévé koronázzák s a sorsa különös fordulatokat vesz.
A királyi udvar alkotja környezetüket: Balduin nimfomán perverz anyja a lánya a gyönyörű szívtelen és önző Sybilla a többé-kevésbé hűséges de szinte mindig kapzsi bárók. Miközben egymást érik az intrikák a királyság a vesztébe rohan a templomosok titokzatos pillantásától kísérve...
– Tudom! Csak attól félek, hogy a követ itt akarja bevárni a tavaszt, az új európai csapatokat és a nagy bizánci flottát… Ha pedig így van, kénytelenek leszünk Kairóba indulni.
– Nem biztos. Csak három gályája van, és biztosan szívesebben tölti otthon a telet.
Ha szükséges, ebbe az irányba terelhetjük mi is… persze diszkréten. Egyelőre az unokatestvérénél, az özvegy királynénál kívánja tiszteletét tenni.
– Ez természetes. Elküldöm Thibaut-t, hogy értesítse a mostohaanyámat.
– Miért Thibaut-t, amikor egy egyszerű futár egy levéllel elegendő lenne? –
lepődött meg Guillaume, aki mindenkinél jobban tudta, mennyire gyűlöli a fegyvernök, ha el kell távolodnia urától.
– Komoly okom van rá, barátom. Bizonyára észrevette a fogadáson, hogy az udvarnagy nincs jelen.
– Valóban. Azt mondták, beteg. Erősen meglepett: annyira szeret parádézni, hogy inkább abba betegedhet bele, hogy kimaradt a fogadásból.
– Tegnap éjjel csúnyán nekiesett egy falnak. Hatalmas púp nőtt a fején, és egy rög felhasította az arcát. Nincs veszélyben az élete, de nem nyújt szép látványt…
– Ennyire részeg volt? – nevetett a kancellár.
– Nem. Thibaut-nak köszönheti, aki lerántotta egy lányról, akit ez a bűzlő kecske éppen megerőszakolt.
Guillaume-nak a király dühtől elfehéredő arcát látva homlokára szaladt a szemöldöke, és egy percig hallgatott.
– Egy lány! – nyögte végül. – Remélem, nem a kis örmény? Akivel az édesanyja megajándékozta?
Balduin halottsápadtról hirtelen lángvörösre váltott:
– Tud róla? – jegyezte meg szárazon.
– Ahhoz, hogy jól szolgálhassam, felség, mindenről tudnom kell, ami a palotában történik. Tudom, hogy az éjjel önhöz vezették, és tudom, hogy boldog volt, mert mélyen és őszintén szereti önt. Azt reméltem, felséged is boldog lesz.
Végtelen gyengédség csengett a hangjában. Balduin mégis elfordult, hogy elrejtse szemébe szökő könnyeit.
– Az voltam – suttogta. – Határtalan boldogságban volt részem, mert egy percre elfelejtettem, ki vagyok, és elfelejtettem a betegséget, melyet magamban hordozok. A kiáltása, abban a pillanatban, amikor megfosztottam szüzességétől, kijózanított… és visszatérített a borzalmas valóságba. Átkozott magom nem áradt belé, és hálát adok ezért az Úrnak. Az Úrnak, aki nem mentett meg a kísértéstől!
– Ne vádolja! Isten nem ítéli el az őszintén felkínált szerelmet! Mindenki szabadon rendelkezik a testével, és ez a lány önként lett az öné. Mi történt azután?
– Megérkezett a bizánciak hírnöke, és visszaküldtem az anyámhoz. Nem akarta, hogy visszakísérjék, de Thibaut nyugtalan volt. Utána futott, a többit pedig már tudja…
– Az udvarnagy felismerte a támadóját?
– Thibaut szerint nem. Minden nagyon gyorsan történt, és sötét volt.
– És visszavitette a lányt az édesanyja lakosztályaiba? Abban az állapotban talán nem…
– Marietta vette magához, és most is ott van. Értesítettem az anyámat – egyben köszönetet is mondtam –, hogy most még magamnál tartom, de a későbbiekre vonatkozóan nem ez a szándékom. El kell utaznia, és ezért küldöm még ma este Nabluszba Thibaut-t: elkíséri Ariane-t a mostohaanyámhoz. Mária egy kicsit bolondos, de maga a megtestesült jóság, és varázslatos az otthona. Ariane jól fogja érezni magát…
nekem pedig megnyugodhat a lelkem. Itt, az asszonyok gonoszsága és az aljas Courtenay között, aki bizonyára újra akarná kezdeni a gazságát, vagy másképp próbálna bosszút állni, nem lenne biztonságban. Krisztus sebeire! Micsoda sárból faragták az embereket!
Miközben beszélt, Balduin odalépett egy cédrusfa ládához, melyen a kardja és a tőre feküdt. Felvette a tőrt, kivonta hüvelyéből és az értékes láda fedelébe döfte, majd kihúzta és a csillogó pengét bámulta, mintha új ellenséget keresne számára. Guillaume de Tyr, akit aggodalommal töltött el az arcára kiülő kétségbeesés, odalépett hozzá, és gyengéden kivette a kezéből a fegyvert:
– Nem. Ez semmit sem oldana meg, és elveszítené a lelki üdvét! Fiam, ennyire szereti azt a lányt?
– Jobban ismer, mint a gyóntatom, nem igaz? – vetette oda a fiú keserűen. – Igen, szeretem! És bár csakis magamnak akarnám, kénytelen vagyok eltávolítani, messzire küldeni!
– Ez az igazi szerelem: a másik javát akarni akár a saját kárunkra is. Nablusz nincs olyan messze! Mindössze tizenöt mérföld!
– Számomra annyi, mintha az egész óceán lenne. Ha nem látom, talán sikerül elfelejtenem…
Guillaume lehajtotta a fejét: túlságosan jól ismerte ahhoz a király állhatatos szívét, hogy ebben reménykedjen, a bölcsesség mégis azt kívánta, hogy bátorítsa. Thibaut, aki Mariettánál járt a friss hírekért, éppen ekkor érkezett meg. Mosollyal felelt Balduin kérdő pillantására:
– Jobban van, mint remélni mertük. Marietta jól gondoskodott róla. Hozzáteszem, hogy nagyon szeretné látni önt, de nem meri kérni. Gyötri a szégyen, hogy az a vadállat bemocskolta.
– Elég erős az állapota egy utazáshoz?
– Utazáshoz? Hova?
– Nabluszba, ahová te viszed el ma este. Nem akarom, hogy itt maradjon…
mindenféle aljasságnak kitéve!
– Sosem egyezne bele – nyögte Thibaut megelőlegezve a lány válaszát. – Ráadásul nem ült még lovon.
– Nincs más választása. Ez parancs! Ami a lovat illeti, azok után, amiken keresztülment, igencsak nehéz lenne. Ültesd öszvérre… szamárra… hintóba, bármibe!
De holnap reggelre messze kell járjon innen. Mondd meg Mariettának, hogy készítsen elő mindent! Én írok Máriának…
Thibaut enyhe grimaszt küldött a mosolygó Guillaume de Tyr felé, és engedelmeskedett. Tapasztalatból tudta, amikor Balduin egy bizonyos hangnemet használ, minden vita elvesztegetett idő csupán. Néhány perccel később azonban meghatottan tért vissza:
– Felség, legalább egy percre találkoznia kell vele! – jelentette ki. – Zokog, és meggyőződése, hogy ön azért taszítja el magától, mert undorodik tőle.
– Undorodom tőle? A mennyek minden szentjére, felborult a világ! Jól van: hozd ide!
Ariane egy perc múlva ott volt. Annyira maga volt a megtestesült kétségbeesés, hogy Balduin akaratlanul is elnevette magát, amivel megsebezte a lányt.
– Felség, mély bánatba taszít és elűz magától, és nevet ezen?
– Igen, mert semmi oka nincs rá, hogy így gondolkozzon. Nem űzöm eclass="underline" megvédelmezem az aljas férfitól, aki kihasználta… és aki újra megtenné, ha a közelében maradna. Nabluszban jó dolga lesz. Mária királyné jó lélek, a húgom pedig imádnivaló… Ráadásul az udvarnagy soha nem teszi be oda a lábát.
– Azt hittem, hogy…
– Tudom, mit hitt, de súlyosan tévedett. Végtelenül értékes… és drága nekem.
Ariane összekulcsolta a kezét, és kivörösödött szemében remény csillant:
– Ha kedves vagyok önnek, tartson itt! Csak önért és ön által akarok élni. Felség, megtudja-e valaha, mennyire szeretem?
Térdre ereszkedett, és a király felé emelte a karját. Balduin felsegítette, és egy pillanatra magához ölelte.