AZ ELVESZETT KERESZT
- Автор: Бенцони Жюльетта
- Серия: Шевалье (Рыцари) #1
- Язык: венгерский
- Жанр: Исторические любовные романы
Электронная книга - «AZ ELVESZETT KERESZT». Краткое содержание книги:
Thibaut testestül-lelkestül az angyali szépségű nemes lelkű de leprás fiúnak szenteli magát. Elkíséri a királyság négy sarkába a sosem szűnő harcban amelyet a herceg folytat Szaladin egyeduralma ellen egészen huszonnégy évesen bekövetkező haláláig. Balduin iránti elkötelezett barátsága mellett Thibaut mélységesen szerelmes Isabelle-be a herceg húgába s ez a szerelem egy életen át kitart még akkor is amikor a lányt Jeruzsálem királynőjévé koronázzák s a sorsa különös fordulatokat vesz.
A királyi udvar alkotja környezetüket: Balduin nimfomán perverz anyja a lánya a gyönyörű szívtelen és önző Sybilla a többé-kevésbé hűséges de szinte mindig kapzsi bárók. Miközben egymást érik az intrikák a királyság a vesztébe rohan a templomosok titokzatos pillantásától kísérve...
A szultán ezután elmagyarázta, hogyan választották ki Otmánt Ali, a Próféta másik veje ellenében, hogy a nagy Omar kalifa utóda legyen, aki azzal, hogy Mezopotámiát, Szíriát, Palesztinát és Egyiptomot elhódította a perzsáktól és Bizánctól, megteremtette az iszlám birodalmat, mielőtt egy perzsa rabszolga, Firuz meggyilkolta volna a medinai mecsetben. Az utóda, Otmán Ali Aisa vádjainak célkeresztjében találta magát. Aisa Ali felesége volt, és a Próféta kedvenc társának, Abu-Bakrnak a lánya. Az asszony azt állította, hogy előnyben részesítette a rokonait, és megtartotta magának a hatalmas zsákmány egy részét, melyet Perzsiában, Afrikában és Kis-Ázsiában szereztek. Végül az egyik pribékjével megölette. Otmán nagy balszerencséje azonban, amiért nem tudta legyőzni vádlóit, az volt, hogy már nem volt birtokában a gyűrű, Mohamed Pecsétje, melyet Gábriel angyaltól kapott az egyik éjszakai látogatásán.
– Ellopták tőle? – kérdezte Thibaut.
– Nem. Mielőtt kilehelte lelkét, épp annyi ereje maradt, hogy elárulja az egyik emberének, elvesztette egy kútban…
– Egy kútban? No de miért nem kerestette meg?
A szultán fenséges arca ritka mosollyal ragyogott fel, melytől egy csapásra megváltozott, és meglepően nyájasnak látszott.
– Talán nehéz kiadni egy ilyen parancsot, és még nehezebb teljesíteni egy csata közepén. Nem sokkal később elkövetkezett a gyilkosság, így nem maradt ideje visszatérni a helyszínre, hogy rabszolgákat eresztessen le a mélybe.
– Legalább arra maradt ideje, hogy elárulja, hol van az a kút? Ezrével lehetnek kutak az egykori birodalmában. Talán…
– Jeruzsálemben van. Csak ennyire maradt ideje, ennyit árult el annak, akinek kiöntötte a szívét abban a reményben, hogy az majd továbbadja a hallottakat a fiának.
Az az ember sietve menekült el Medinából a Tigris partjára, Takritba, ahol születtem.
Az őseim közé tartozik, és a legendássá vált titok apáról fiúra öröklődik. Az apám azonban a hit embere volt, és nem törekedett hatalomra. Bagdadba emigrált, és az akkori kalifa szolgálatába állt, majd Baalbek kormányzója lett, ahol szufi kolostort alapított. A szufik mélyen hívő muzulmánok, akik az iszlám aszketikus kezdeteihez térnek vissza. Ezen az iskolán nevelkedtem, és ezért akarom követni az ideálját, az emberi lélek tökéletesítését…
– Akkor a szultánság helyett miért nem vagy imám? – gúnyolódott Thibaut.
– Sokkal jobban elérhetném a célom a Hívek vezetőjének legfőbb posztján. De ezt a posztot egy olyan ember foglalja el, akit sokkal jobban érdekelnek a kertjei és a költői, mint az iszlám dicsősége. Ezért akarok kalifa lenni a kalifa helyett! Ehhez kell a gyűrű. Hozd el nekem, és a frank királyságra hosszú békés időszak vár, amilyen azelőtt volt, hogy a szeldzsukok 1071-ben elsöpörték az ország felett uralkodó bizánciakat és megszerezték Jeruzsálemet.
– És megesküdnél, hogy ha megkapod a gyűrűt, soha többé nem próbálod visszaszerezni Krisztus királyunk városát?
– Amíg élek? Bizonyosan nem, de tudnod kell, hogy előbb vagy utóbb Jeruzsálem újra a miénk lesz, mert a Próféta – százszorosan legyen áldott a neve! – azt írta:
„Dicsőség annak, aki szolgáját éjjel a szent Mecsettől a nagyon távoli mecsetbe küldi, melynek szentélyét megáldottuk.” A nagyon távoli mecset – Al Aksza – az, melyet egykor Omar kalifa építtetett fel, s melyet az első keresztes király a palotájául választott, mielőtt a templomosok lakhelye lett volna, ahol a lovaikat tartják! – tört ki Szaladinból hirtelen a megvetés átitatta harag.
– Ha nem hozod el a gyűrűt, melyen a szent Mohamed kézjegye látható, visszafoglalom Jeruzsálemet!
Thibaut szomorúan felnevetett, töltött egy kevés bort, és megitta:
– Miért nem indítod útnak máris a csapataidat? Tudod, hány kút van Jeruzsálemben? És azt beszélik, vannak köztük felmérhetetlenül mélyek is. Talán ha százával veted beléjük a rabszolgáidat, megtalálod a gyűrűdet, de én egyedül vagyok…
– Hamar feladod! Pedig fiatal vagy, és az ajánlatomnak fel kellene szítania a bátorságodat…
– Nem mondtam, hogy nem próbálom meg, sőt, mindent meg fogok tenni, hogy megtaláljam a pecsétet. Isten segedelmével talán sikerül is. Milyen az a gyűrű?
Gondolom, arany?
– Rosszul gondolod – vetette oda megvetően Szaladin. – Ami Allahtól – a Nagytól, a Megbocsátótól, a Mindenhatótól, százszor áldott legyen a neve – ered, nem lehet hasonló a földi királyok kincseihez: a gyűrűt egyetlen smaragdból faragták, és az ég tüze égette bele a Nevet. Az iszlám hívei, legyenek bár szunniták, síiták vagy bármi mások, mind térdet hajtanak a viselője előtt. Én pedig az akarok lenni, hogy Perzsiától Maghrebig senki se vitassa többé a hatalmam!
Beszéd közben felállt, fölébe emelkedett az őt hallgató frank lovagnak, a palotája kereteinek, Damaszkusz falainak és a tengereknek, a hegyeknek, a sivatagoknak.
Tekintete diadalmas fényesség felé révedt, melynek előjeleit máris megízlelhette.
Thibaut hallgatott, tiszteletben tartotta álmodozását. A szultán hamar visszatért a földre, és természetes hangon folytatta:
– Holnap elmész – jelentette ki. – Megkapod az orvosságot, és mást is… arra az esetre, ha túlságosan előrehaladott lenne a betegség. A lepra okozta halál borzalmas dolog, melyet saját szememmel láthattam. Maimonidész ad neked egy elixírt, mely megédesíti a véget.
– Köszönöm a nagylelkűséged, de ismerem a királyomat: sosem egyezne bele, hogy megédesítsék a szenvedését, éppen ott, ahol Krisztus megváltó kínhalált halt…
– Azért csak vidd el neki… és tolmácsold a tiszteletemet! Igaz is, majdnem elfelejtettem: Jeruzsálemben aggódnak Ramla uráért, Balduin d’Ibelinért, aki a foglyom. Váltságdíj fejében kiadom. Kétszázezer dinár.
Thibaut beleremegett a hatalmas számba:
– Az Ibelinek gazdagok, de ennyit sosem tudnának kifizetni. Ez királyi váltságdíj!
– Királyként is bántam vele – gúnyolódott Szaladin. – Sürgetett, hogy tűzzek ki váltságdíjat, hogy hazamehessen, és feleségül vehesse Sybilla hercegnőt, aki állítólag várja. Tehát kitűztem – sóhajtott fel Szaladin, nem nézve a beszélgetőtársára, aki nehezen értette, hogy lehet az, hogy Szaladin az álmok fellegei után úgy alkudozhat, akár egy bazári kereskedő.
– Még mindig itt van?
– Nincs. A szavát adta, hogy kudarc esetén visszajön, ezért elengedtem Bizáncba, ahol az állítása szerint a Bazileusz kifizeti a váltságdíjat… De bevallom, szívesen megismerkednék egy nap azzal a hölggyel, akinek a szépsége ekkora őrültségre ragadtat egy férfit! Az unokatestvéred, ha jól tudom?
– Igen, és valóban nagyon szép. Csakhogy nincs szíve, és félek, ezt Ramla is tapasztalni fogja…
– Az az ember, aki hagyja, hogy egy nő irányítsa, aki akkora hatalmat ad egy nőnek, hogy az leláncolja minden gondolatát és cselekedetét, nem méltó arra, hogy férfinak nevezzék… még kevésbé királynak! Pihenj még egy keveset, mert holnap hosszú lesz az út – tette hozzá Szaladin kezét a fogoly vállára téve.
– Szinte barátként bánsz velem, felség – lepődött meg Thibaut.
– Mert felmérhettem, milyen értékes ember vagy.
– És mert reméled, hogy elhozom neked a gyűrűt. Bolond kell legyek, hogy beleegyeztem!
– Nem. Jobban kell szeretned az uradat, mint saját magadat. Ha a király tiszteletben tartja a fegyverszünetet, érvényben marad, ameddig csak él!
VII. fejezet
Tűz a torony tetején