AZ ELVESZETT KERESZT
- Автор: Бенцони Жюльетта
- Серия: Шевалье (Рыцари) #1
- Язык: венгерский
- Жанр: Исторические любовные романы
Электронная книга - «AZ ELVESZETT KERESZT». Краткое содержание книги:
Thibaut testestül-lelkestül az angyali szépségű nemes lelkű de leprás fiúnak szenteli magát. Elkíséri a királyság négy sarkába a sosem szűnő harcban amelyet a herceg folytat Szaladin egyeduralma ellen egészen huszonnégy évesen bekövetkező haláláig. Balduin iránti elkötelezett barátsága mellett Thibaut mélységesen szerelmes Isabelle-be a herceg húgába s ez a szerelem egy életen át kitart még akkor is amikor a lányt Jeruzsálem királynőjévé koronázzák s a sorsa különös fordulatokat vesz.
A királyi udvar alkotja környezetüket: Balduin nimfomán perverz anyja a lánya a gyönyörű szívtelen és önző Sybilla a többé-kevésbé hűséges de szinte mindig kapzsi bárók. Miközben egymást érik az intrikák a királyság a vesztébe rohan a templomosok titokzatos pillantásától kísérve...
Csuklyás köpenybe burkolózva – hideg volt a november vége – Ariane első
találkozásuk helyén várt rá. A felvonóhidat leeresztették, a rácsokat felvonták, s a fellegvár szabadjára engedte a menekültek áradatát, melyet eddig keblében őrzött.
Sokan tolongtak ott, és az őrök igyekeztek visszafogni a tömeget, de nem lehet visszafogni a hurrikánt… Amikor feltűnt a király, mindenki a közelébe akart jutni.
Ariane-t elsodorták, majdnem eltaposták, de maga sem tudta, hogyan, sikerült visszajutnia az első sorba. Előrenyújtotta kezét a köpeny alóclass="underline" három szál kissé hervadó, de még szép rózsát hozott – csak ezt találta a kertben! –, és letette a király elé.
Balduin összerezzent, odafordult, az arcát kereste, majd vaskesztyűs kezébe fogta a virágot, láthatatlan ajkához emelte, majd a földre ejtette és ment tovább… Ariane könnyben úszó szemmel követte. Elszorult szívvel látta, hogy Balduin homlokáról szinte teljesen egyenesen hullik alá a fátyoclass="underline" az orr büszke vonala bizonyára már csak emlékeiben él…
Zokogva csatlakozott Isabelle-hez és Euphémiá-hoz, akiket nem tudott rávenni, hogy egyedül elengedjék, és a hercegnő karjába omlott. Isabelle is sírt, de örömében és büszkeségében. Élvezte imádott fivére győzelmét:
– Milyen büszke és pompás! – kiáltotta. – A legtisztább lelkű hős! És az éljenző
tömegnek igaza van! Vitézsége a legcsodálatosabb győzelmet hozta! Isten megáldotta…
– De nem gyógyította meg! Ó, asszonyom, látta?
– Mit?
– Az… az arcát! Olyan boldogtalan lehet!
– Boldogtalan? Most, amikor az egész népe térdet hajt előtte? Ami a fátylat illeti –
Isabelle hangja hirtelen ércesre váltott –, csak azért viseli, hogy megóvja királyi megjelenését… és nem szabad arra gondolnia, mi van alatta! – tette hozzá kitörő
haraggal. – Ha így tesz, azzal… megsérti!
– Megsértem, én? Nem tudja, mennyire szeretem? A fájdalmára gondolok, attól szenvedek! Annyira szeretném, ha engedné, hogy megosszam vele! És látta… eldobta a rózsáimat…
– Miután megcsókolta őket! Ez azt jelenti, hogy ő is szereti magát, de nem engedi, hogy messzebbre menjen. A gyűrűjét viseli, próbálja beérni ennyivel! Ne gyötörje azzal, hogy közeledik hozzá nyomorúságában.
Ehhez nem volt mit hozzátenni, és Ariane is megértette. Voltak olyan napok, mint ez a mai, amikor a kislány zavarba ejtő érettséggel beszélt, és Ariane tudta, hogy a józan ész szólt belőle. No de mit ér a józan ész, amikor a szív túlcsordul a szerelemtől…
Nem sejtette, hogy fiatal társnője nyitott könyvként olvas a gondolataiban, ám rá kellett döbbennie, amikor rövid hallgatás után Isabelle hozzátette:
– Gondolja, hogy én, szerető húga nem szeretnék odamenni hozzá? Még a palotája küszöbét sem szabad átlépnem, mert az anyja uralkodik ott, és olyan éber a gyűlölete, hogy habozás nélkül kidobatna.
– Nem kérhet… meghallgatást a királytól?
– Hogy szertartásosan elé járuljak a kíséretem gyűrűjében, melynek maga is tagja lenne? – mosolyodott el Isabelle. – Végül is miért ne… de nem most: hagyjunk időt Ágnesnek, hogy kiélvezze a fia dicsőségét. Egy darabig biztosan nem tágít mellőle.
Legyen türelemmeclass="underline" majd később meglátjuk…
Karon fogta udvarhölgyét, és visszaindultak a Labdakereskedők utcája felé. Balduin bevonult a palotába. A tömeg szétoszlott, hogy igyon a győztes egészségére… és a Szaladin összegyűjtötte hatalmas hadizsákmányra, melyet megszereztek.
Kirobbanó győzelme feltételezni engedte, hogy a király végre megpihenhet kissé a szélsőséges fáradalmak után, melyeket beteg testére kényszerített, de a hozzá közel állók tudták, hogy nem így lesz. Amint visszatért a fővárosba, elfogadta és megkötötte a Szaladin felajánlotta fegyverszünetet. A királyság békés időszakba lépett, mely talán elég hosszú lesz néhány terv megvalósításához, hisz a csúfos vereség után, Egyiptom visszaszerzésének gondja alatt Szaladin várhatóan sokáig nem vállalkozik újabb kalandra. Balduin, akit továbbra is gyötört a halála gondolata, és a vágy, hogy a lehető
legjobb helyzetben hagyja királyságát a kis hercegre, akit Sybilla világra hozott, kézbe vette a védelmét.
Először is meg kell erősíteni Jeruzsálem falait. Nagy szükségük volt erre, mert bár a Dávid-torony és az erős fellegvár szinte bevehetetlen volt, a régi falak, melyeket egy évszázaddal korábban Bouillon Gottfried építtetett újjá, figyelmes gondoskodást igényeltek.
Ezenkívül királyi elődeihez hasonlóan Balduin is meg kívánta őrizni az erődítmények impozáns láncolatát, melyet a hódítás óta építettek fel, s mely a királyság határait és a fő útvonalak kereszteződéseit védte Egyiptommal szemben.
Tehát délen ott volt Daron, Gáza, Askalon, Blanche-Garde, Hebron és Kumul.
Délkeleten és a Vörös-tenger mentén Akaba,
Mózes-völgy, Montreál, Tafila és a moabi Krak Kerak városa mellett, melyekre most már Renaud de Châtillon vigyázott féltékenyen, ahogyan máshol a többi hűbéri joggal bíró báró. Néhány erődítmény a templomosok és az ispotályosok felügyelete alatt állt. A fantasztikus építmények némelyikét azonban, melyek meghonosították Palesztinában a frank építőmesterek művészetét és tudását, elfoglalta az ellenség: Paneast és Beit-Jint például. Meg kellett védelmezni az utakat is, melyek a Jordán völgyétől a tengerhez vezettek. Igaz, északon ott volt Toron, az öreg hadseregparancsnok erődítménye, délen pedig Saphed, melyet a templomosok védelmeztek: két csodálatos erőd. Balduin mégis úgy döntött, megerősíti pozícióit, és újabb erődítményt építtet a Hunin dombon, Paneasszal szemben. A súlyos betegségéből felépült hadvezérre bízta a munkálatokat. Ez lett az Új Erőd. Délen a Jordán védelmére elrendelte még egy erőd felépítését a Jákob-gázlónál. Nagy gondot fordított az építkezésre, bár a templomosoknak szánta az épületet, akik így teljes hosszában ellenőrizhetik majd a Damaszkuszból Akrába vezető utat. Oda is utazott, hogy személyesen felügyelje a munkálatokat.
Eközben Guillaume de Tyr Rómába utazott. Élete alkonyán III. Sándor pápa összehívta a zsinatot, és magához szólította a keresztény világ minden püspökét. Tyr érsekeként és a királyság kancellárjaként Guillaume vezette a küldöttséget. 1178 őszén hajóra szállt Betlehemi Aubert-rel, Sebaste-i Raullal, Akrai Joce-szal, Tripoliszi Romainnel, Sión hegyi Renaud-val és a Szent Sír-templom perjeljével, aki a kemény utazáshoz túlságosan öreg Amaury pátriárkát képviselte. Titkos ujjongással magával vitte Agnès rossz szellemét is: éppen ideje volt, hogy Heraclius komolyan vegye caesareai püspöki címét. A szép prelátus zúgolódva indult útnak, de nem volt módja kibújni a kötelesség alól. Guillaume de Tyr azt remélte, sikerül alapvető előnyöket nyernie szeretett királysága számára, és elérheti, hogy a nagyurak elkötelezzék magukat, és eljöjjenek harcolni Krisztus sírjáért. Ezenfelül a király egészen rendkívüli küldetéssel bízta meg Akra püspökét, Joce-t: el kellett mennie Burgundiába, hogy felajánlja III. Hugó hercegnek Sybilla hercegnő, Montferrat márki özvegye kezét. Az édesanyjára hasonlító fiatal özvegynek feltétlenül szüksége volt egy férfira az ágyában.
Szívesen elkacérkodott Ramlai Balduinnal, de szenvedélye ellenére kissé unalmasnak és korosnak találta a férfit, akit nagyon régóta ismert. Ezért döntött úgy az öccse, hogy külföldit keres számára.
A királyság békében élt, és Ariane kénytelen volt visszatérni Nabluszba Mária királyné és a lánya kíséretében.