AZ ELVESZETT KERESZT

– Lement valamiért a konyhába – magyarázta Thibaut, aki odakint egy padon őrködött. – Akarja, hogy megkeressem?

– Nem – vágott közbe Ariane. – Egyedül is visszatalálok. Nincs olyan messze!

Ezzel, mint egy könnyű árnyék, eliramodott a kő csigalépcső felé, miközben Balduin visszament a szobájába, hogy a császári követ fogadásához méltóbb ruhát öltsön. Thibaut nem követte azonnal, rossz előérzete támadt: amikor az örmény lány szélvészként elsuhant előtte, homályos fenyegetést érzett. Egy pillanatig habozott, majd bekiabált az urának:

– Utánamegyek. Túl sok a részeg ma éjjel a palotában.

Ezzel lefutott a lépcsőn, átszelte a kihalt fügés udvart, befordult egy alacsony boltív alatt, és egy keskenyebb lépcsőhöz érkezett. Kiáltásokat hallott. Négyesével szedve a fokokat felrohant a lépcsőn, és kiért a két, falra rögzített fáklyával megvilágított passzázsra. Látta, hogy amitől tartott, megvalósulni látszik. Ariane kiáltott, de mostanra csak nyögni tudott a férfi durva keze alatt, aki megerőszakolta. Leszakította róla köpenyét, és Thibaut csak a lány meztelen, szétfeszített lábát látta a férfi alatt, aki nagy csípőmozgásokkal rángatózott rajta. Hirtelen dühében rárontott a nyomorultra, megragadta a ruhája gallérját, melynek arany szálai megcsillantak a sötétben, elszakította a szerencsétlen lány testétől, és akkora erővel taszította hátra, hogy a támadó nekicsapódott a falnak, ahol összerogyott, és eszméletét vesztette a csapás súlya alatt. Éppen az egyik fáklya alá esett, és Thibaut gond nélkül felismerte: Jocelin de Courtenay volt, az apja…

Alig lepődött meg. Attól a perctől kezdve, hogy megpillantotta, amikor megérkezett Renaud de Châtillonnal, Thibaut semmit sem érzett iránta, hacsak a bizonyosságot nem, hogy ezzel az emberrel szemben mindig óvatosnak kell lennie, és soha, semmiféle kötelék nem szövődik közöttük. Courtenay akkori nyomorúságos külseje sem tudta meghatni, hisz fiatal kora ellenére tudott olvasni a látszat mögött. A túlságosan rugalmas, túl simulékony, túl kitérő, egyszerre kecses és arrogáns megjelenésű Jocelin de Courtenay Tripoliszi Rajmonddal ellentétben semmit sem tanult fogolyéveibőclass="underline" csak még kéjsóvárabb lett, és még mohóbban ki akarta élvezni a kiváltságokat, melyeket Edessza és Turbessel névleges grófi címe ugyanúgy nem indokolt, ahogyan rabtársának antiochiai hercegi címe sem. Az volt a szerencséje, hogy a húgát egy olyan király anyjának szerepében találta, akinél a tévedés veszélye nélkül tudni lehetett, hogy nem lesz hosszú életű. Az első' pillanattól kezdve megvetette ezt a királyt, és félt tőle, de a lehető legártatlanabb maszk mögé rejtette az érzéseit.

Mostanra udvarnagyi rangra emelték, megajándékoztatta magát egy városi palotával és elég pénzzel ahhoz, hogy azt a pompás életet élje, mely eddig annyira hiányzott neki: hosszú órákat töltött az asztalnál vagy az ágyban csinos lányok vagy fiatal fiúk társaságában, fennmaradó idejében pedig értékes, arannyal vagy ezüsttel szőtt anyagokból készült, pompás ruháiban sétálgatott fel-alá a palotában, melyek alatt tekintélyes pocak kezdett kerekedni.

Jocelin az elfeledett fiú viszontlátását nem fogadta túlzott örömmel, és bár megölelte, csak a látszat kedvéért tette, hisz minden szem rá szegeződött. Az ő sápadt kék, a húgához hasonlóan a halántéka felé kissé metszett szeme jéghideg maradt.

Azóta háromszor sem szólt hozzá. Akkor is csak kellemetlen megjegyzéseket tett.

Aznap éjjel Thibaut-nak, akit elöntött az undor és a gyűlölet, minden józan eszére szüksége volt, és fel kellett idéznie magában lovagi esküjét, hogy ne fojtsa meg a kövér disznót, aki szégyent hozott a névre, melyet mindketten viselnek. Egy percig sem érdekelte, nem sérült-e meg súlyosabban a falnak csapódva, csak Ariane-nal törődött, aki mozdulatlanul, meztelenül feküdt a földön, széttárt karral és lábbal, ahogyan a támadója a kövezethez szegezte. Fölé hajolva azonban Thibaut látta, hogy szeme a szörnyű kétségbeesésben tágra nyílik, és patakzanak a könnyei.

Sietve betakarta szétszakított inge maradványaival, és a köpenyét kereste, hogy beburkolja. A lány hagyta magát, mint egy kisgyermek, de amikor Thibaut fel akarta emelni, fájdalmasan felnyögött és ájultan hanyatlott hátra. Thibaut félt, hogy nem tudja felemelni a tehetetlen testet. Pedig Ariane-nak ápolásra volt szüksége, melyet csak az asszonyok vagy egy orvos adhat meg neki. Izmait megfeszítve ismét fölé hajolt, amikor léptek zajára emelte fel a fejét. Megkönnyebbülésére Mariettára ismert, és odafutott hozzá. Balduin dajkájának nem kellett hosszasan magyaráznia. Azonnal kitört: